Antoine Fuqua neve nem ismeretlen a filmkedvelők körében. Az amerikai rendező nevéhez köthető példának okáért az Artúr király, A kiképzés vagy az Örvlövész. Olyan filmek, amelyeket, ha a szakma nem is mindig értékelt, de a közönség körében szép sikereket értek el. Fuqua aktuális mozija a Támadás a Fehér Ház ellen. A filmben többek között Gerard Butler, Aaron Echart és Morgan Freeman is komoly szerepet kapott. Úgy néz ki azonban, hogy egy elismert rendező és három elit színész sem mindig elég egy minőségi filmhez.
Az Amerikai Egyesült Államok elnökének (Aaron Echart) életét ismerhetjük meg. Legalábbis egy szakaszát, egy olyan periódusát, ami nem csak a saját életét, hanem az egész ország modern történetet befolyásolja. Asher elnök előbb egy baleset következtében elveszíti feleségét, majd a Fehér Házat terroristák támadják meg. Mindkét eseményben közös, hogy a világ legbefolyásosabb emberének az életét az egyik biztonsági őre menti meg. Mike Banninget (Gerard Butler) elbocsájtják állásából miután a first lady életét veszti, mondván az elnököt a gyászra emlékezteti. Banning azonban kap egy újabb esélyt a sorstól. Egyedül veszi fel a harcot egy komplett terrorista csoporttal. Sikerül-e győznie, ezzel visszaszerezve lelki nyugalmát? Költői kérdés volt.
Az USA kontra rosszfiúk párharcnál mindig két irány van. Vagy készül egy film az amerikai átlagnézőknek, akiknek időről-időre szükségük van egy kis önbizalomra, és sohasem elég beléjük sulykolni, hogy az ő nemzetük a legjobb, az egyetlen fedhetetlen, a világ védelmezője. Vagy ott a másik lehetőség. Amikor viszonylag realisztikusan próbálják vászonra vinni a sztorit. A Támadás a Fehér Ház ellen az első csoport népes táborát erősíti. Ezzel választva a könnyebb utat, ami eddig meg is látszott - elég szépen hozott a konyhára az amerikai piacon a film. Ha már sikerült meghatározni, hogy milyen irányba halad a film, akkor még egy dolgunk van, helyén kezelni. A lényeg, hogy tudatosuljon a nézőben, hogy ez a film mit akar. Konkrétan benyalni. Ha ezt sikerül elfogadnunk, akkor nem fog sem untatni, sem megbotránkoztatni a nagy mennyiségű giccscunami, vagy az összes szereplő feje felett lebegő hazafiglória. A történetben fellelhető néhány logikai bakira most nem térek ki. Nagyjából 10 perc után sikerült megállapítanom, hogy mi is fog történni az elkövetkező 100 percben, így ezekre a bakikra csak közvetve figyeltem. Szerencsére.
Fókuszáljunk inkább a pozitívumokra. Szinte az egész film egy nagy akció. Nem igazán van ideje pihenni a nézőnek. Folyamatos a harc, és az egy négyzetméteren található hullák illetve üres töltényhüvelyek száma is igen számottevő. Egyedül a közepén veszít a lendületből, de ezért kárpótol a vég, ahol minden megvan, ami egy jó, hazafias amerikai akciódömpingbe szükséges. Az akció- illetve harcjelenetek látványosak és a fényképezéssel sincs különösebb probléma.
Gerard Butlert nem először láthatjuk a megmentő, kemény fiú szerepében. Számomra azonban még mindig nem teljesen hiteles ebben a szerepkörben. Túl jófiús, inkább illenek hozzá a szerelmes vígjátékok. Nem az a tömeggyilkos, profi mészáros arccal van megáldva, így néha kicsit hiteltelen. Pedig másba nagyon eddig és most sem köthettünk bele. Ízléses kigyűrt test és a bunyós jeleneteknél sem elveszett a kamera előtt. Aaron Eckhart egy piszok jó színész, ezt ezúttal is bizonyította. Bár olyan nehéz dolga nem is volt, minden patrióta amerikainak zsigerből kell menjen az elnök megformálása. Ja és persze volt egy Morgan Freeman is. Az ő sikerekben gazdag karrierjének sem a Támadás a Fehér Ház volt a csúcspontja, de összességében nem volt gond a játékával.
A Támadás a Fehér Ház ellen tipikus felejtős tucatfilm. Ha valaki eddig nem tudta volna, akkor most megtudja, hogy az Egyesült Államokban csak hősök élnek, két lábon járó követendő példák, akiken még a golyó sem fog. Mindez megfűszerezve jó adag akcióval, remek látvánnyal. Tipikusan az “egynek elmegy” kategória.
4/10
