A zöld urai / Epic (2013)
2013. június 26. írta: FilmBaráth

A zöld urai / Epic (2013)

a_zold_urai_5.jpgAmióta egy imádnivaló, ámde bűnrossz kutyus gazdája vagyok, sok mindent más szemmel nézek. Az első közös sétáink felértek egy horrorfilmmel: én húztam-vontam szegénykét, ő pedig sírt, mert mindig játszani akart valami láthatatlan izével, és én nem hagytam, hogy ezt tegye. Sokáig nem értettem, mi ez a butaság, aztán egyszer fáradt voltam, és leültem mellé, amikor a semmit szaglászta a fűben. Ahogy csendben figyeltem, egyszer csak rájöttem, hogy milyen izgalmas a látszólag jellegtelen mező: tücskök ciripelnek, hangyák szorgoskodnak, ronda bogarak rontják a levegőt. Hát csoda, ha őkicsisége (nekem mindig csak az falatnyi kölyök marad, akit annak idején elhoztam a menhelyről) közelebbről is meg akarta nézni, hogy milyen buli van éppen? Ennek a kis történetnek a folyományaként a sétáink alapvetően átalakultak: horrorfilm helyett matinévá alakultunk, bár néha vannak rosszabb napjaink (pl. amikor egy óriási felhőszakadás után a megáradt patakon átgázolva a karomba kell vennem a 25 kilós kutyust, aki remeg a víztől való félelemtől, és kapálózik, hát, az nem a lányregény kategória, de ilyen tényleg ritkán van). 

Ilyen élmény után természetesen azonnal kíváncsi lettem az előzetes megtekintése után A zöld uraira, amely éppen arról szól, hogy az erdőben létezik egy emberek számára láthatatlan minivilág, amely csodálatosan szép, ugyanakkor brutálisan ronda is. Adva vannak a nagyon erősen Legolas-epigon levélőrök, akiknek az a dolguk, hogy vigyázzák az erdő békéjét, melyet a csúf, gonosz patkányszerű rosszfiúk persze mindig megzavarnak. Egy rendkívüli napon csöppenünk az események közepébe, amikor rügyfakadási ünnepre készülnek hős őreink: a tündérszép királynő most választja utódját a csigák(!) által nevelt rügyek közül. Természetesen megjelennek a rosszfiúk, és a kialakult csetepatéban a királynő halálosan megsebesül. És a haldokló utolsó szavaival egy arra járó, a kutyáját kereső  kislánytól kér segítséget, aki hirtelen minire zsugorodik, és az első döbbenet után beleveti magát az új világ adta kalandokba..


Mivel a zseniális Jégkorszak rendezője jegyzi a filmet, ezért reális elvárásnak tűnt, hogy egy szórakoztató, lenyűgöző látványvilágú alkotás kerül a szemem elé. Nem így történt, sajnos. 

Pedig jól indult a történet, az első néhány percben természetesen egy akciódús jelenetbe csöppenünk, megismerhetjük a levélőrök lenyűgöző világát, csodálhatjuk a gyönyörű királynőt, aki a délceg fővezérrel incselkedik. Aztán egy nagyon jó átkötéssel az emberlány családi drámája is feltárul előttünk: a hóbortos apuka, aki egész életében apró lények után kutatott az erdőben, miután már elvesztette a feleségét, közel jár ahhoz, hogy egyetlen gyermekét is elveszítse. Aztán a két világ összegubancolódik, és miközben egyre lenyűgözőbb képeket látunk, egyre inkább elkezd zavarni minket, hogy bizony a történet valahol elsikkadt. 

epic.jpgA forgatókönyv alapvetően nem volt rossz, akadt benne jellemfejlődés, a karakterek felszínesek ugyan, de hát ez mégiscsak egy mesefilm, nem kell dosztojevszkiji mélységekig eljutni. Azonban a történet elég gyenge, nincs benne meglepő fordulat, ezért egy idő után elkezd unalmassá válni. Bár akad néhány humoros jelenet, azonban  Jégkorszak ütős poénjai itt elmaradnak, nem sikerült eltalálni a filmhez illő helyzet - és jellemkomikumot. 

Sablonos történet, sablonos szereplők, sablonos szövegek jellemzik a filmet, nem mondanám, hogy kliséhalmaz, de egy teljesen felejthető, közepes film. A látvány pedig szép, szép, de nem lenyűgöző. Mivel a karakterek sablonosak, ezért nem magával ragadó a történet, nem lehet belefeledkezni, ráadásul a jó kezdés után a film második felében tényleg semmi érdekes nem történik, nem sikerül élettel megtölteni a filmet.

Szomorú vagyok, sokkal többre számítottam mind látványban, mind történetben. Egyszer érdemes megnézni, de többször nem. Kár érte. Inkább sétáltattam volna meg a kutyust, ahelyett, hogy megnéztem..

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr15378038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása