Az emberek mindig is szerették azokat a rejtélyeket, amelyek túlnyúlnak a megmagyarázható határokon, nem csoda, hogy imádjuk az ezekről szóló filmeket, ugyanakkor az sem meglepő, hogy bár Dennis Villeneuve Enemy cimű filmje a felszínén egy ilyen találós kérdéssel foglalkozik, a nézők mégsem voltak maradéktalanul megelégedve az alkotással. A Jake Gyllenhaal főszereplésével készült pszicho-dráma ugyanis jóval mélyebb alkotás annál, mint azt a sztori első hallásra sugallná. Hogy pontosan mit boncolgat Villeneuve rendezése? Ezt próbálom megfejteni az alább olvasható cikkben, nyilván óriási SPOILEREKKEL, szóval csak azok olvassák, akik látták a filmet.
Az Enemy José Saramago Az embermás című kötetének adaptációja, mely főhőse ugyanolyan depressziós kisemberi életet él, mint Villeneuve és Javier Gullón hősfigurája. A sztoriból - miszerint egy történelemtanár egyszer csak saját magát véli felfedezni egy kevésbé ismert filmben - , szinte egyenes út vezetne egy olyan mondanivalójú alkotáshoz, amely egy olyan emberről szól, aki a belső gondolataival, azaz kvázi önmagával vívódik. Véleményem szerint ez az Enemyben csak részben van igy, mert bár a történet alakulásából valóban adódna egy ilyen olvasat, Villeneuve csavar egyet a sztorin, és ha lehet, még jobban a feje tetejére állítja a karaktereket.
A történetben szereplő két férfi – legalábbis szerintem – azonos személy, azonban Adam a múlt, Anthony pedig a jelen személyiségét alkotja. Erre utaló jelenetek például azok, amelyekben Adam a történelemórát ismétli (mielőtt „megismerné Anthony-t) melyek duplázása egyfajta bizarr időhurokra utal (mellesleg épp Hegelt idéz, és a történelem körkörös mivoltáról beszél), melybe beleragadt hősünk ugyanazokat a mindennapi teendőket ismétli, szinte gépies monotonnal. Adam élete akkor változik meg igazán, amikor a filmben kvázi önmagát véli felfedezni, és szinte paranoid módon próbál „képmása” nyomára lelni. Ez eddig nem sok rejtélyt tartogat magában, a történet az első Anthony felé intézett telefonhívás után kezd összegabalyodni, és innen válik szimbólumrendszerekkel kikövezett kirakóssá a sztori.
A vonal másik végén lévő Helen (aki Anthony várandós felesége) ugyanis férje hangját véli felfedezni a készülékben, ami olyan szempontból nem meglepő, hogy a két főszereplő szinte teljesen megegyezik egymással. Azonban később, amikor Anthony Adammel beszél, Helen egyáltalán nem hisz neki, holott állítólag ő is hallotta korábban Adam hangját.
Ez a jelenet a két férfi találkozása után lesz kulcsfontosságú, ahol a közös sebhely „feltárása” után Adam zavarba jön, és viharosan távozik. A legfontosabb momentum Adam és Anthony karakterében, hogy egyik közös jelenetükben sincs rajtuk kívül senki, sőt, az Adam – Helen találkozó utáni telefonhívásnál sem derül ki, hogy valóban Anthony vette-e fel a telefont. Villeneuve rendezésének és Gullón forgatókönyvének tudatos építkezése azonban csupán a film utolsó perceiben csúcsosodik ki, és igazából onnantól visszagondolva válnak fontossá olyan szinte jelentéktelen momentumok, mint az előbb említett telefonbeszélgetések, vagy hogy a két férfi találkozójára egy elszigetelt motelben kerül sor, ami Adam + Anthony agyának szinonimája is lehet (egyébként is, hogy tudta kinyitni az ajtót Adam, ha Anthony még nem érkezett meg?).
Fontos megvizsgálni a két karakter közötti különbségeket is. A legszembetűnőbb eltérés, hogy míg Adam látszólag céltalan, kiüresedett életet él, ahol a Nő csupán a szexualitást szolgáltatja, addig Anthony komoly egzisztenciával, karrierrel, várandós feleséggel rendelkezik. Ezen felül látható, hogy míg Adam egy régi autóval jár, ugyanazokat a ruhákat viseli, és egy "kis porfészekben lakik", addig Anthony divatosan öltözködik, menő motorja és extravagáns lakása van, sőt, viselkedésükben, vérmérsékletükben is különböznek (Adam visszahúzódó, míg Anthonyból képes előtörni a robbanásszerű agresszió).
A történetnek két szubjektív dekódolása lehet, az első: a fentebb említettek szerint Adam és Anthony ugyanazon ember elméjének karakterei, azonban Adam a hősünk múltbéli útkeresésének emlékképe (ahol vélhetően viszonya volt felesége mellett, a közös jeleneteik pedig vélhetően a hősünk képzeletében játszódnak le), míg Anthony a jelenkor megcsömörlött alakja, aki akkor kezd furán viselkedni, amikor hívást kap Adamtől, tehát újra előtör benne múltbéli énje (erre utal például az, hogy követi Mary-t, akivel "Adamnek" volt viszonya, sőt, később randizni viszi). Ennek a megfejtésnek a kulcsszereplője Helen, aki végig kételkedik Adam létezésében, holott állítólag találkozott vele, és ez véleményem szerint csak úgy magyarázható, ha pontosan tud hősünk neurózisáról, erre utalnak a „mi történt ma az iskolában” illetve a „nem szeretném ha elmennél” – mondatok, és igazából ezzel magyarázható az Adammel (azaz az Anthony által újraformálni látszó és a múltba kapaszkodó Adammel) való találkozás az iskolánál, ahol ekkor már semmi arra utaló jel nincs, hogy a férfi ott dolgozik (például egy üres tanterem katedráján áll, mégis a diákjaitól való elkésésre hivatkozik). A lezáráshoz közelítve bekövetkezett baleset pedig több homályos foltra is rávilágít, elsősorban nyilván a sebhelyre ad magyarázatot, másodsorban azonban itt válik el, majd a kulcs megkapásával " egyesül" újra Anthony és Adam karaktere.
A második aspektus szerint az előbb felsorolt események értelmezhetőek úgy is, hogy a képsorok Adam identitásválságára utalnak, és a képzelt hasonmás csupán hősünk negatív oldalát óhajtott megfesteni, akivel harcolnia kell (erre utalhat a címadás is) a domináns szerepért, a megállapodásért, azért, hogy együtt maradjon a terhes feleségével, és ezzel ne a kiüresedett életet, a kicsapongást és a teljes erkölcsi hanyatlást válassza. 
A pók motívum
A történetben szereplő pók motívumokat, amelyek a történet rengeteg pontján elrejtve, vagy épp explicit jelennek meg, azért nem vizsgálom részletesebben, mert egyrészt nem sok támpontot ad a sztori a szimbólum pontos dekódolásával kapcsolatban, másodsorban pedig a pók egyszerre lehet a megállapodástól, azaz a szabadság feladásáról, vagy akár az újbóli kicsapongástól való félelem absztrakciója. A legvalószínűbb értelmezés szerint a pókok a nőket hivatottak reprezentálni, hisz ha belegondolunk, minden megjelenésük a nőkhöz kapcsolódik: a nyitójelenet, a betört autószélvédő alkotta pókháló, a városban "portyázó" óriáspók, valamint a film lezárásában, a zuhanyzóban megjelenő pók is a női szereplők jelenlegi vagy korábbi megjelenéséhez köthető.
Az Enemy tehát mindenképpen sokrétegű és nehezen érthető film, a fent felsoroltak csupán az én agyamból kipattant értelmezés részletei. A történet tehát legalább annyira párkapcsolati-, mint egzisztencialista dráma, amely önmagunk megismerésével, a felelősségvállalástól való félelemmel és a múlt feldolgozásával is foglalkozik, mindezt egy szövevényes kirakósba bújtatva, Lynch-i eszközökkel megfűszerezve. Persze ez csupán az én értelmezésem, ami lehet nettó baromság is (sőt), úgyhogy várom lent a ti megfejtéseiteket is.
Az Enemy teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
