Mire elég 8 perc? Semmire, ha nincs tétje, de mindenre, ha tudod, hogy ennyi időd van mindössze arra, hogy megmentsd jó néhány embertársad életét, főleg, hogy neked már úgyis mindegy, hiszen halott vagy. Jó kis alaphelyzet, ugye? Hát, még akkor, ha olyan jó kezekbe kerül a történet, mint Duncan Jones. Fogalmam sincs, hogyan maradt ki eddig az életemből ez a film, de most végre pótoltam a lemaradást, és csak azt mondhatom, hogy régen láttam ilyen okosan felépített, elgondolkodtató alkotást időutazós témában. Inkább thriller, mint sci-fi, de nagyon jó film, aki még nem látta, sürgősen pótolja, érdemes rászánni az időt!
Mintha álomból ébredne egy zavarodott fiatalember (Jake Gyllenhaal) egy vonaton. Fogalma sincs, ki a vele szemben ülő lány (Michelle Monaghan) és miért szólítja egy olyan néven, ami nem az övé. Aztán a vonat felrobban, ő pedig ahelyett, hogy meghalna, egy kis kamrában találja magát, és egy hűvös katonalánnyal (Vera Farmiga) beszélget. Kiderül, hogy a teste valóban halott, de az agya még él, és egy Forráskód nevű tudományos kísérlet alanya, és az a küldetése, hogy megmentse az embereket egy pusztító robbantástól. 8 perce van a katasztrófa megakadályozására, de minél többször forgatják vissza az időt, annál közelebb kerül a megoldáshoz...
Lehet még újat mondani az időutazásról? Nem gondoltam volna, hogy igen, ezért nem vártam túl sokat a filmtől, ehhez képest a nyitó képsoroktól kezdve megbabonázva néztem a jeleneteket, iszonyatosan drukkoltam a fiúnak, hogy megmentse a világot, a lányt, és nem utolsósorban saját magát. Hogy mitől? Nos, a haláltól nem, mert az az ő helyzetében megváltás, de a tudatának átmentése egy párhuzamos valóságba már lehet egy kitűzött cél. Nem bonyolítják túl a tudományos hátteret (amúgy is nem mindegy?), de nem is átlátszóan semmitmondó a magyarázat, így a néző rákényszerül, hogy használja az agytekervényeit, ami nagyon üdítő tud lenni a közepes filmek tengerében. Kár, hogy a történet vége túl szirupos, akkor kellett volna abbahagyni, amikor megállt az idő, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, így is kiváló alkotáshoz van szerencsénk!
Zseniális a forgatókönyv, olyan jól váltogatja az idősíkokat, hogy garantáltan teljes figyelemmel nézzük a filmet, nem is tehetünk mást, mert különben tuti biztosan elveszítjük a fonalat. Ugyanabba a helyzetbe, ugyanarra a vonatra kerül vissza a fiatalember minden alkalommal (nem lehet nem észrevenni az Idétlen időkig című, egyébként kiváló film hatását az alkotókra), de a végkifejlet mindig más, mert egyrészt mindig más momentumra kerül a hangsúly, másrészt pedig folyamatosan változik az ifjú katona, a szemünk előtt lesz zavarodott emberből igazi hős, aki végül legyőzi az időt és egy új dimenziót nyit a tudata számára. Közben még arra is van ideje, hogy meghódítsa a vele szemben ülő lányt, és megszerezze a szigorú katonalány megbecsülését is. Az akció és az érzelem egyensúlyban van, tényleg kár a nem túl acélos végjátékért, mert egészen addig teljes mértékben fenn tudja tartani a film az érdeklődést. A látvány sem utolsó (amikor Christina és Colter hamuvá válnak az egyik jelenetben, az a simán agyeldobós kategória), de mégis inkább a kiváló történetvezetésnek, a jól megírt párbeszédeknek, a kidolgozott karaktereknek és nem utolsósorban a nagyszerű színészi játéknak köszönhetően érzi úgy a néző, hogy na végre, látott egy jó filmet.
Megdöbbentő, hogy milyen kevés hivatalos elismerést kapott ez a kiváló alkotás, sokkal kisebb figyelmet kapott, mint Duncan Jones Hold-ja. Nem filmtörténeti mérföldkő, viszont egy agyas thriller, ami jól meg tudja lepni a nézőjét, az unalom pedig nagyon távol áll tőle. Elgondolkodtat, szórakoztat, figyelmet követel és ritka jól csavart a története, pedig nincs benne semmi eget verően új, a zseniálistól messze van, viszont jóval több, mint egy tisztes iparosmunka. Nemcsak a főszereplő karaktere lett érdekes és sokrétű, hanem a mellékszereplők alakja is jól kidolgozásra került, a zseniális, de nem túl empatikus tudóstól a ridegnek látszó, de valójában nagyon is együttérző katonalányig. A főgonosz alakja ugyan elég halovány lett, de talán jobb is így, hiszen nem az a lényeg, hogy ki ő, hanem az, hogyan jut el hozzá a főhős. A zenét mindenképpen meg kell említeni, nagyon jól festi alá a történetet Chris Bacon muzsikája.
Jake Gyllenhaal tökéletes választás volt a főszerepre, az ő érzékeny színészi alkata kellett ahhoz, hogy a néző rajta keresztül ismerje meg a történetet, hiszen elsősorban a lelki folyamatokra helyezi a hangsúlyt a rendező, nem az akcióra. MIchelle Monaghan tette, amiért szerződtették: szépen mosolygott. Vera Farmiga viszont jól játszott, akárcsak Jeffrey Wright.
Nem lehet könnyű dolog David Bowie fiának lenni, de Ducan Jones saját tehetségének köszönhetően tette le a névjegyét a filmiparban, dacára annak, hogy eddig csak két nagy filmet rendezett. Ha valakit, akkor engem nem igazán érdekelnek a videojátékok alapján készült mozik, de miatta nagyon várom már a Warcraft-ot. Sokat fogunk még hallani a fiatalemberről, reméljük, minél több olyan jó filmet hoz össze nekünk, mint a Forráskód!
Okos, jól összerakott időutazós thriller, kár lenne kihagyni az életünkből!
8/10
