Őszi újonc sorozatok II.
2016. október 21. írta: tonks

Őszi újonc sorozatok II.

A középmezőny

befunky_collage2.jpg

Ilyenkor ősszel emberpróbáló feladat lehet válogatni a sok új sorozatból. A legjobbakat már sorra vettem itt, úgyhogy most lássuk a középmezőnyt, ami talán a legtöbb lehetőséget rejti magában, mert perpillanat bármelyikből lehet kedvenc. Vagy fájdalmas mélyrepülés esetén kasza. A legjobbjaim egyhangúan feelgood szériák voltak, némi drámával fűszerezve, a tovább mögött már színesebb a mezőny.

Timeless

s3_1.jpg

Annyit mondok: időutazás, és ezzel el is mondtam a legjobbat erről az NBC-s sorozatról. És magamból kiindulva sokaknak ennyi elég is lenne. A pilotban egy gazdag ember építtet egy titkos időgépet, ami nem is olyan titkos, mivel egy veszélyes bűnöző ellopja. Azt nem tudják megmondani, hova ment az időgéppel, de azt igen mikorra: 1937. május 6., amiről hamar kiderítik, hogy a Hindenburg léghajó katasztrófájának napja.

Az illetékesek kiválasztanak egy katonát, egy történészt és egy programozót, hogy állítsák meg a bűnözőt és egy másik időgéppel visszaküldik őket az időben. A katona szerepe magától értetődő, a történésznek ügyelnie kell a történelmi hitelességre, és hogy semmin se változtassanak, ami hatással lehet a jövőre, a programozó meg magához az időgéphez ért. A hármasuk eleinte kissé döcögős volt nekem (a színészi teljesítményüktől se dobtam el az agyam), meg az egész sorozat megvalósítása kicsit tipikus (epizodikus lesz egyébként + átívelő szál), de bakker, időutazás! Ráadásul az epizodikusság miatt a történelembuzi énemnek is lesz néznivalója.

6,5/10 és mindenképp maradok, a pilotban előkerülő rejtélyek nagyon izgatnak.

Better Things:

s7.jpg

A sorozat gyorsan rá aggatták a női Louie címkét, és valóban van benne valami, és nem csak azért mert Louis CK az egyik producer, hanem inkább az őszinte, sötét humor miatt. Első blikkre a pilot elég furcsa volt, aztán az 1x02 is, de ez az őszinte felhang megfogott annyira, hogy kitartsak a sorozat mellett. A 3 lányát egyedül nevelő anya remek főhős egyébként, aki sokat küzd az élete minden színterén, legyen szó a lányáról, aki rá akarja venni, hogy vegyen neki füvet, vagy arról, hogy milyen keresőszavakat írjon be, hogy a google kidobja azt a fajta pornót, amire igazán vágyik. A nő munkája is elég érdekes (színésznő, muszájból dolgozik és tisztában van a korával). Egyébként leginkább a Casual sorozat ugrik be róla, amit szeretek, szóval ez mindenképp bók.

6/10, de van egy olyan érzésem, hogy menni fog ez még feljebb, főleg, ha az anya mellett a gyerekei is érdekessé tudnak válni.

 

Divorce:

s8.jpg

Sarah Jessica Parker újfent egy HBO-s sorozatban tűnik fel. A Szex és New York-ból ismert örök szingli helyett a Divorce-ban (magyar címmel: Válás) egy átlagos, unatkozó, gazdag feleséget alakít, aki hány a férjétől és egy rosszul sikerült baráti társaságban töltött este után eldönti, hogy válni akar. Aztán mégsem. Aztán meg már mindegy. Ez az utolsó, a 'már mindegy' rész az, ami végül is megfogott annyira, hogy látni akarom a folytatást.

Nem tartom Parkert annyira rossz színésznőnek, mint sokan, de az tény, hogy a pilotban a férjét alakító Thomas Haden Church brillírozott leginkább. (Aki amúgy Az őserdő hőse bárgyú szépfiújaként maradt meg nekem, ami plusz poén.) A 30 perces sorozat leginkább dramedynek tűnik, és kíváncsi vagyok, hogy a tőlem messze álló témát (középkorú emberek válása) úgy dolgozzák-e fel, hogy mégis érdekeljen. A jogi részét már sok filmben, sorozatban láthattuk, a lélektani részéről már kevesebbet, úgyhogy adva van a lehetőség valami eredetire. 

6/10 a pilot, a kezdő jelenet viszont zseniális,10/10. Azt a pár percet érdemes megnézni mindenkinek, vagy háromszor újra néztem.

A Timeless adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A Better Things adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A Divorce adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8211816999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása