A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni

Clara (Sofia Braga) nyugdíjas írónő, akit azonban idős kora nem akadályoz meg abban, hogy élvezze az életet. Azonban otthonára szemet vet egy ingatlanfejlesztő cég, amely már az összes lakást birtokolja a kiváló fekvésű tengerparti házban. Ugyanakkor főhősünk a felajánlott hatalmas összeg ellenére sem hajlandó megválni tőle, részben a kényelem, részben a hozzá fűződő emlékek miatt, amivel egy keserű és minden lehetséges eszközt felhasználó háború kezdődik közte és a vállalat között.

Ami első látásra meglepetésként ért (és valószínűleg sokakat még akként fog érni), hogy az Aquarius igencsak óvatosan piszkálgatja ezt a fő motívumot. Mintha a rendező is tudta volna, hogy akármennyire is jó katalizátora egy történetnek ez a konfliktus, könnyen túlzásokba lehet esni, vagy éppen abba a csapdába, hogy a végeredmény közel sem hozza a szándékolt ötletességet. Ez azt eredményezi, hogy mindössze csak három jelenet van, ahol konkrét konfrontációról beszélhetünk a szereplők között, és bár szinte minden jelenetbe beszivárog, a játékidő több felének alapvetően nem a lakáseladás körüli hercehurca áll a középpontjában. Viszont megismerhetjük Clara családját, mindennapjait, az őt körülvevő rokonok és barátok életét, ezzel kerekítve ki az alkotást.

A fentieknek adódik egy olyan olvasata, hogy az Aquarius dagályos, irreleváns életképekbe fullasztja központi narratívát, és ez valamilyen szinten valóban igaz: a közel két és fél órányi játékidő tényleg nem mondható feszesnek, a kifejtetlenségben az ingatlanfejlesztő céggel folytatott küzdelem éle is eltűnik (pedig egy brazil alkotástól elvárható lenne, hogy sokkal bátrabban álljon bele a társadalmi-politikai kontextus felrajzolásába), és még azt is megkockáztatom, a főszereplő személye sem a legszimpatikusabb egy ilyen küzdelem reprezentálásához.

Ugyanakkor mindezek ellenére az Aquarius mégis magával tud ragadni: érzékletes, színes világának hála valóban részesei tudunk lenni Clara életének, amelynek során hol újabb érdekes embereket ismerhetünk meg, hol a múltjáról derül ki egy izgalmas részlet, és végeredményben ezek adják meg a háttérét annak, hogy miért ragaszkodik ilyen veszettül otthonához. És ha szimpatizálni nem is, empatizálni mindenképpen tudunk vele - ennél nagyobb dicsőség pedig kevés van egy film számára, mint hogy sikeresen részévé tett egy, a világ másik végén élő, számunkra nem feltétlenül releváns gondokkal rendelkező személy történetében.

Összességében kissé felesleges hatásvadászatnak is tartom egy ilyen nagyszabású keretet adni ennek a műnek, az Aquarius valószínűleg éppoly remekül működött volna a lakás körüli csatározások nélkül, és így a játékidő terjengőssége és a végkifejlet összecsapottsága sem húzta volna le az élményt. Egy olyan produkcióról beszélhetünk tehát, amely inkább részeiben jó, mint egészében, viszont ha teljességében nem is kielégítő, bizonyos szakaszaiért még mindig érdemes lehet megnézni.

7/10

Az Aquarius teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán