Steven Seagal ma már csak halványan emlékeztet saját magára, de a 80-as évek végén, a 90-es évek elején hatalmas sztár volt, első filmjével, a Nico-val lopta be magát a nézők szívébe. Nem, nem nézett ki überdögösen, és a színészi képességei sem verdesték az eget, viszont hiteles volt a filmvásznon, hiszen mindig saját magát játszotta: a profi harcművészt, aki megvédi a jót, szétrúgja a rosszak hátsó felét, egy hétköznapi hős, aki mellett egyébként elmennénk az utcán. Soha nem voltak körülötte botrányok, nem celeb volt, hanem példakép sokak számára a technikai tudásán túl a buddhista szemléletével és a környezetvédelmi elkötelezettségével. Nagyon kevés igazán sikeres filmje volt, de azok emlékezetesre sikeredtek. Az én kedvencem a Törvényre törve (valószínűleg azért, mert abban láttam először), de mindjárt utána az Úszó erőd következik. Lány lévén nyilván nem Erika Eleniak emlékezetes sztriptíze maradt meg elsősorban az emlékeimben (nyugalom, még mindig nem áll szándékomban feminista kijelentéseket tenni, ha mi lányok megkaptuk Seagalt, a férfi nézők miért ne legeltethetnék a szemüket a szőke színésznőn?), hanem Seagal és Tommy Lee Jones. De már nagyon régen láttam a filmet, ezért kicsit félve újráztam, de nem okozott komolyabb csalódást, még mindig kiváló kikapcsolódást tud nyújtani, aki még nem látta, mindenképpen pótolja!
Az amerikai hadsereg legendás csatahajója, a Missouri utolsó útjára indul. Az első tiszt, Krill parancsnok (Gary Busey) meglepetésbulit szervez a kapitány születésnapjára, melynek legnagyobb attrakciója egy playmate, Jordan Tate (Erika Eleniak) vetkőzőszáma. Azonban az ünnepség véres véget ér, William Stranix (Tommy Lee Jones) elfoglalja a hajót, és arra készül, hogy a fedélzeten lévő fegyverzet segítségével tömegpusztítást rendezzen. Azonban senki sem számolt Casey Ryback-kel, a szakáccsal (Steven Seagal)...
Igazából nincs semmi különleges ebben az alkotásban, egy jól összerakott akciófilm, ennyi és nem több, mégis van egy különleges hangulata, amely miatt sok év után sem felejtettük el mi, nézők. Steven Seagal volt az a bizonyos plusz a történetben (és igen, uram, tudom, Erika Eleniak!), akinek meglepően jól állt a szakácsszerep, jó szöveget kapott, és egy méltó ellenfelet Tommy Lee Jones személyében. A történetben sincs semmi rendkívüli (sértett rosszfiú rakétát küld egy népes területre, mert dühös a kormányra, amelyet korábban szolgált, akkoriban ez volt a divatos sztori), viszont nem volt hiánycikk a humor, az akciójelenetekben pedig Seagal rendkívül egyedi módon aprította az ellent (komolyan vette a bunyót, az ellenfél szemébe nézett, nem a kamerába, a mozdulatain látszott, hogy vérprofi). Mára már egy kicsit veszített egykori fényéből a film (konkrétan többször is megkérdeztem magamtól, miért is voltam oda anno érte?), de még mindig magával tudja ragadni a nézőt, kár, hogy a végére elfogyott belőle a szufla, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
A karakterek nem lettek túlbonyolítva, de nem is kerültek elhanyagolásra, így szereztek nekünk néhány emlékezetes jelenetet. Az ikonikus sztriptíz talán érhető módon engem teljesen hidegen hagyott, viszont nagyon tudtam értékelni Seagal-t szakácsként (és nemcsak a gasztromániám miatt!). Simán hihető volt, hogy ő csak egy konyhafőnök és semmi más, hiszen még akkor is a pitéi miatt aggódik, amikor bezárják a hűtőkamrába. Ahogyan a rockzenészre sem gyanakszunk, jól elaltatták a nézők éberségét, így tökéletes meglepetésként tud hatni a hajó elfoglalása. Az első tiszt sem sablonfigura, tökéletesen érhető, miért döntött úgy, hogy elárulja a társait. Na és persze a jó pasi mellé kellett egy jó nő is, akinek meglepő módon sikerült jellemfejlődnie az események során, a butuska playmate-ről kiderül, hogy fel tud nőni a hajó megmentésének feladatához. Azért persze akad csihi-puhi rendesen, látványos robbanásból sincs hiány, egyetlen perce sem aggódunk a miatt, hogy lesz-e happy end, de nem unalmas az oda vezető út, szerencsére.
Bele lehetne kötni a filmbe (a közepe táján leül a történet, a végére pedig ellaposodik, stb), de tényleg nincs értelme, mert összességében jól szórakozunk rajta. A világ megmentésre kerül természetesen, de legalább kapunk egy rocksztár külsejű pszichopata főgonoszt Tommy Lee Jones értő tolmácsolásában, csodálhattuk Seagal akcióit, a férfi nézők kellőképpen elmélyedhettek Erika Eleniak dekoltázsának tanulmányozásában, szóval jó kis film ez, jöhet bármikor!
Steven Seagal szállította a hősiességet és a harci szaktudást, Tommy Lee Jones a színészi játékot, Gary Busey szokás szerint méltatlanul kevés jelenetet kapott, de abban kiváló volt, Erika Eleniak szép volt, Colm Meaney hozta a kötelezőt. Andrew Davis a Nico után ismét kihozta Seagal-ból a legtöbbet, gondot fordított a karakterekre, nem hanyagolta el a látványt sem, a casting is jó volt, vagyis minden adott volt egy emlékezetes akciófilmhez, amelyről máig nem feledkeztünk el.
Steven Seagal talán legjobb filmje, kötelező darab!
7/10
Az Úszó erőd adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) honlapján.
