Csúnya, gonosz bácsik / Big Bad Wolves (2013)
2014. február 24. írta: FroG

Csúnya, gonosz bácsik / Big Bad Wolves (2013)

bbw1.pngMindig is úgy gondoltam, hogy egy sztárrendező filmes ízlésére adni nem feltétlenül garantált siker arra, hogy a megtekintett produkció valódi élményt jelentsen. Mert ahogyan egy filmkritikus sem feltétlen tudna jó filmet rendezni, úgy egy direktor sem biztos, hogy megfelelő kritikai eszközökkel tud eljárni egy alkotás kapcsán. Persze Quentin Tarantino véleménye mindig is más kasztba tartozott, hisz az amerikai rendezőzseniről tudható, hogy óriási filmes műveltséggel rendelkezik, és rendelkezett már rendezői, forgatókönyv írói karrierje előtt is (persze ez rengeteg más direktorról is elmondható). Így hát nem csoda, hogy sokadmagammal nagy elánnal vártuk a Big Bad Wolves című, tavalyi megjelenésű izraeli remekművet, amely QT szerint a mögöttünk hagyott esztendő legjobb alkotása volt.

Egy izraeli város retteg. A környéken egy kegyetlen sorozatgyilkos ólálkodik, aki gyermekeket rabol el, majd megcsonkított holttestüket közszemlére téve az erdőbe helyezi. A rendőrök persze tehetetlenek, még úgy is hogy szinte biztosak a tettes kilétében. Bizonyítékaik nincsenek. A törvényt megkerülve így a brutalitása miatt felmentett Micki (Lior Ashkenazi) és az egyik áldozat apja, a kőkemény háborús veterán Gidi (Tzahi Grad) ejtik foglyul a bűnösnek látszó férfit, hogy bármilyen eszközökkel kicsikarják belőle a lányok maradványainak hollétét.

bbw2.pngMint ahogyan az a fenti szinopszisból is kivehető, a történet alapjai megvannak egy nagyszerű torture porn megalkotásához. Szerencsénkre az izraeli rendezőpáros ennek nem csak a tudatában volt, de az alapformulát tovább is gondolta: a torture porn kínzásain túl ízléses fekete humorral és lüktető suspense-zel töltötték meg a cselekmény egészét, és természetesen attól sem irtóztak, hogy a történet mögé egy dübörgő társadalomkritikai és lélektani mondanivalót helyezzenek, aminek a vége nem feltétlen ott csattan, ahol várnánk.

A film persze nem lenne annyira zseniális, ha nem megfelelő professzionalizmussal láttak volna neki. Az operatőri munka ugyan nem mutat újat, de a sztoikus nyugalommal kezelt képek (főleg a nyitójelenet kettőssége) megteremtik a fojtogató atmoszférát, amelyet karaktereink fejlődése, na meg a gyilkos kilétében való kételkedés fejleszt valóban precízzé és élvezhetővé. Természetesen a készítők a fekete humor túlhasználtságával gajra vághatták volna az egész produkciót, de ezt is, mint minden elemet kellő mértékkel a helyén tudták kezelni.

A Big Bad Wolves tehát egy sokrétű, izgalmas, ugyanakkor piszok szórakoztató krimi-dráma-thriller kombó, amely attól sem riad vissza, ha a Fogságbanhoz hasonló értékítéleteket vagy morális dilemmákat kell együtt ábrázolnia a humoros és könnyed jelenetekkel. Azt hiszem az öreg Quentin ismét nem tévedett: Izraelben megszületett a suspense torture porn egyik leghangosabb és legélvezhetőbb darabja. Mindez nagyszerű színészi játékokkal, zenékkel és egy székbedöngölő lezárással nyakon öntve.

9.5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr135827965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.24. 00:06:05

Mondjuk Tarantino filmes ízléséről annyit, hogy az októberben kiadott top 10-ében benne volt a Frances Ha, a Kick-Ass 2, a Lone Ranger és a This Is The End. A jó filmek nagy része tényleg csak utána jött tavaly, de az a lista inkább egy igénytelen emberről árulkodott, mint egy nagy filmes műveltséggel rendelkezőről. Ezt viszont mindenképpen meg fogom nézni.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 13:35:40

@danialves: A lista lehet hogy arról árulkodott , de a filmjei azért nem. :) A legtöbben korábbi filmek esszenciáit vegyíti, és azok elemeivel, sablonjaival parádésan bánik, minden műfajban. Erre csak egy hozzáértő zseni képes ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.24. 20:20:30

@FroG: Még jó, hogy véletlenül sem a filmjeiről, hanem az ízléséről és a véleményéről beszéltél eredetileg ;)

"Erre csak egy hozzáértő zseni képes"
Meg egy olyan ember, akinek nincs egy saját ötlete sem...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 20:24:31

@danialves: A filmjei milyenségéhez hozzátartozik az ízlése is. :) Vagy szerinted olyan alkotásokat küld a moziba, amelyek nem tetszenek neki?

Szerintem az maga a saját ötlet tőle, hogy a rég elfeledett stíluselemeket ötvözi a kreativitásával, így baromi jó filmeket alkotva.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.24. 20:28:59

@FroG: Filmjeihez hozzátartozik az ízlése, de az ízléséhez nem tartoznak hozzá a filmjei. Még mindig a véleményéről beszélek, mert te is azzal kezdted a kritikában.
Azért attól, hogy jó filmeket készít, még éppenséggel beszélhet faszságokat, erre ez a 10-es lista a bizonyíték. Éppen ezért kezelném helyén, ha ő mondja valamire, hogy "az év legjobb filmje".

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 20:34:41

@danialves: Az szubjektív, hogy kinek-mire bizonyíték a top10-es lista. Az ízléséhez pedig szerintem igenis hozzátartoznak a filmjei, mivel nem csak rendező, hanem író is egyben, ergo arról ír ami neki tetszik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.24. 20:36:48

@FroG: De te még mindig nem erről beszéltél, olvasd már vissza légyszi magad. :D
"Persze Quentin Tarantino véleménye mindig is más kasztba tartozott, hisz az amerikai rendezőzseniről tudható, hogy óriási filmes műveltséggel rendelkezik, és rendelkezett már rendezői, forgatókönyv írói karrierje előtt is"
Még külön leírod, hogy a filmjeitől függetlenül is.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 20:39:01

@danialves: Ez is szubjektív. Én adok a véleményére, mivel tudható (olvastam róla pár könyvet) hogy óriási filmrajongó (és egyben filmértő) volt mindig is. Az más kérdés hogy a 10-es listájába neki is becsúsznak olyan filmek, mint pl. a gyalázatos Kick-Ass 2, de a legnagyobbak is hibázhatnak.. neked is szerepel a listádon pl. a Gravity. :P

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.24. 20:45:36

@FroG: Azért van különbség aközött, hogy becsúszik 1, vagy hogy van rajta 4 olyan film, hogy ha egy blogon anonim adja ki, 10ből 9 komment az lenne, hogy "biztos 15 éves vagy és inkább gyújtsd fel a géped" :D

Amúgy meg az ne beszéljen, aki az Only God Forgives-t belerakta a saját top10ébe. :P

mikka 2014.02.24. 21:38:59

milyen erdőbe bazze..hol? ugyan már..

barsled 2014.02.24. 22:06:20

"Természetesen a készítők a fekete humor túlhasználtságával gallyra vághatták volna az egész produkciót"

'A „gallyra vág” kifejezés a fák vékonyabb ágainak metszésére használandó. Az elront, tönkretesz értelmű kifejezés a „gajra vág”. A gaj a jiddis „gajdesz” szóból származik, annak rövidült alakja.'

Pont egy izraeli filmnél! :)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 22:07:13

@mikka: Mert akkor hol, kedves Troll-úr? :)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.24. 22:08:33

@barsled: Na ezt nem tudtam, köszi a felvilágosítást, javítom.

árnyékgyuri 2014.02.25. 07:44:35

Tarantinoval az a baj, hogy egyötletes rendező, mint pl. Woody Allen. A ponyvaregény elsült, de azóta sem csinált ahhoz mérhető filmet. Kicsit olyan mint Ben Affleck: az első filmje (godwill huntig óta nem csinált akkora filmet. Nem mondnom hogy mind rossz (bár a becstelen brigantik a legrosszabb szovjet háborús filmektől is sematikusabb és ez már nem poén, hanem egyszerűen bűnrossz). Pl. a Jangot az elsők közt néztem meg: Tarantino visszatért!!! Háát.... A csuklyás jelenet majdnem elvitte a filmet (2013 legjobb filmes 5 perce), de más jó rész nem volt benne. A film, a story, a karakterek, a karakterekből következő cselekmények, "fordulatok" megokolatlanok és fantáziátlanok voltak. Szóval nem tartom nagyra ezért az ízlése sem mérvadó számomra.

Nyílméregbéka 2014.02.25. 08:41:32

"Tarantinoval az a baj, hogy egyötletes rendező, mint pl. Woody Allen."

:DDDDD Kész, mára be is lehet zárni az internetet, ezzel megvolt a napi hülyeség adagom...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.25. 13:10:19

@FroG: "the D is silent" ;)
Amúgy ettől függetlenül tényleg nem tudott felérni a Ponyvaregényhez, a Django meg egy szórakoztató, egy erőltetett önismétlés

Az igazi vicc inkább, hogy Ben Affleck is ilyen, egy olyan filmmel a háta mögött, mint a Gone Baby Gone.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.02. 20:47:36

Nem csalódtam Tarantinoban, ez tényleg nem volt jó.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2014.05.28. 10:31:57

Ez a film nem jó. A karakterek hiteltelenek szerintem. Egy érdekes szereplő lelhető fel: a tanár.

Napi Péter 2015.01.12. 22:41:21

valaki letudná nekem írni h miről szól pontosan a film? mi a vége,? szóval szeretném tudni h a készítők milyen véget irtak a filmnek!!! mert nálam teljes homály van és rengeteg kérdésem van....ki kinek a lánya? hogy tudta volna elrabolni ha megvotl láncolca? miután megtudta h a gyilkos nem tehette hisz vele volt mégis rá akarta bizonyítani h ő ölte meg és kérdezte h hol a lánya? ha mégis ő vitte el a zsaru lányát, akkor azt hogy tette pl? MEG Ha ő tette...akkor honnan tudta h a balett órára kell menni? és ha már ott volt h vitte el a lányt...hisz a lány látta volna h nem az apja plusz nincs is neki szülinapja..Szóval teljes homály...2x néztem meg és sehol nem látok erre jeleket....egy igazi választ szeretnék, amit a filmesek gondoltam végnek!!! Köszönöm
süti beállítások módosítása