A Cate McCall-per / The Trials of Cate McCall (2013)
2013. november 21. írta: danialves

A Cate McCall-per / The Trials of Cate McCall (2013)

trials_cate_mccall-3.jpgAz elmúlt hetekben járta be a világsajtót a hír, hogy a svédek nagy unalmukban kitaláltak egy skálát, amely a Bechdel-teszt (van-e két női szereplő a műben, aki úgy beszél egymással, hogy nem egy férfiról van szó?) alapján osztályozza a filmeket. Ez számunkra most azért érdekes, mert szóban forgó alkotásunk nem elég, hogy ezt a kritériumot teljesíti, a női főszereplő(k) mellett egy női író-rendezővel is büszkélkedhet. Még hozzá szó szerint büszkélkedhet, mert Karen Moncrieff egy kiváló produkciót hozott össze.

Cate McCall (Kate Beckinsale) alkoholizmusából próbál gyógyulni, amibe válása miatt menekült. Azért, hogy visszakapja az állását ügyvédként, elvállal egy pro bono ügyet: egy gyilkossággal vádolt nő eljárási hibák miatti fellebbezését. Azonban minél többet foglalkozik a dologgal, úgy tűnik, hogy a nyomozás során több súlyos vétséget is elkövettek, és védence valójában ártatlan. Egyben pedig azzal meg kell küzdenie, hogy minél jobban beleássa magát a munkájába, annál kisebb esélye van arra, hogy ő kapja meg kislánya felügyeleti jogát.

trials_cate_mccall-8.jpgA forgatókönyv egészen hűségesen követi a műfaj bevett receptjét: a szinte lehetetlen feladatként tornyosuló per mellé tegyünk be egy kis magánéleti drámát, egy kellemetlenül elrontott múltbeli ügyet, és tulajdonképpen kész is van a jogi dráma. Nagyjából ezt a formulát alkalmazta kiválóan 2 éve Az igazság ára (a teljesen semmitmondó magyar címről úgysem fogtok ráismerni a Lincoln Lawyerre, szóval ez volt az a film, ahol először néztünk, hogy "Jé, McConaughey ilyet is tud?"), és most még ennél is jobban sikerült csúcsra járatni ezt a módszert. A nyomozás feszültsége, főhősünk belső konfliktusai és a film üzenete tökéletesen egészítik ki egymást, még ha időként egy-másik nagyobb szerepet is kap a történetben. A hangulatra vagy a tempóra sem lehet panaszom, Karen Moncrieff tehát mind rendezőként, mind forgatókönyvíróként remek munkát végzett.

De nem ez az egyetlen párhuzam a Lincoln Lawyer-rel, ugyanis McConaughey helyett most itt van nekünk Kate Beckinsale, akiről a Total Recall után az a véleményem alakult ki, hogy annak köszönheti a legtöbbet, hogy a megfelelő emberhez ment feleségül. Azonban róla is kiderült most, hogy a megfelelő szerepben ő is ki tud teljesedni, önmagához képest egészen elképesztő hitelességgel hozza a főhőst, ráadásul mindezt olyan nagy nevek, mint Nick Nolte vagy James Cromwell társaságában teheti. 

Ha nem is szolgál nagy meglepetésekkel, ez a film úgy néz ki, ahogy egy filmnek ki kell néznie. Szomorú, hogy mostanság külön meg kell dicsérnem, ha egy mű értelmes, koherens történettel, valódi motivációkkal bíró karakterekkel és konfliktusokkal rendelkezik, ugyanakkor ez az alkotás minden dicséretet megérdemel ezért.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr405636359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása