Lockout (2012)
2012. szeptember 08. írta: FroG

Lockout (2012)

Mindig is lenyűgöztek a 80-as - 90 -es évek tesztoszterontól duzzadó , realitást mellőző akciófilmjei. Az utóbbi években azonban (a Feláldozhatókon kívül) kevés ilyen produkció született. Ezt a hiányt próbálta idén pótolni a Lockout, felemás sikerrel.

Snow (Guy Pearce) kőkemény ex-CIA ügynök, aki most hatalmas melaszban van; egykori főnöke meggyilkolásával vádolják, és 30 évre egy űrbéli hibernáló börtönbe akarják zárni. Ekkor azonban az említett fegyházban lázadás tör ki, az amerikai elnök lánya (Maggie Grace) pedig az elfajzott bűnözők karmai közé kerül. Nincs más megoldás, az elnöknek (kegyelemért cserébe) be kell vetnie Snowt, ugyanis csak az Ő arrogáns dörzsöltsége mentheti meg a lányt.

Luc Besson nevével dobálózni mostanság már nem nagy kunszt, az egykori francia rendezősztár ugyanis aprópénzért minden produkcióba hajlandó beszállni, kvázi húzónévként. Jelen esetünkben forgatókönyv íróként szállt be a filmbe, de sajnos Ő sem tudott segíteni azon, hogy a történet elcsépeltségét és klisékkel teli hömpölygését valamennyire egyedivé formálja. A történet ugyanis egy hatalmas áthallásmasszává áll össze, egyetlen-egy új ötletet sem sikerült a színfalak mögé tuszkolni.

Ennek ellenére a film határozottan jól sikerült, hiszen végig szórakoztató és egy cseppet sem unalmas, minden percben újabb és újabb akciók következnek. Ez pedig valahogyan egy nagyszerű atmoszférát képez, egy kis retro hatással nyakon öntve. A legnagyobb pozitívum kétségtelenül az a Guy Pearce, aki elképesztő tökösen hozza az arrogáns, mindenkit leszaró és lemocskoló ex-ügynököt, aki örökérvényű egysorosokat puffogtat. Az egykor sokat látott sztár elképesztően cool arcot formál meg, aki bár nem egyedi, mégis elképesztően szimpatikus.

Azonban van egy komolyabb gond a filmmel, mégpedig a hülye sci-fi vonal erőltetése. Ez alapjában véve nem lenne túl nagy gond, de a CGI trükkök elképesztően gyengék és irritálóak, szinte egyikük sem hozza a kellő minőségi szintet. Ezen kívül szerencsére technikailag nincsenek gondok, a fényképezés nagyszerű, a színek beállítása pedig rendkívül ízléses.

A Lockout semmiképpen sem maradandó produkció, ellenben másfél óra tömény szórakozást kínál azoknak, akik képesek túllátni az elképesztő irrealitáson, valamint a néhol megjelenő logikai marhaságokon.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr914763260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.08. 18:24:31

Valóban, a film próbál nosztalgikus lenni, de csak egy bődületes nagy marhaság lesz belőle, kezdve talán azzal, hogy az elnök lányának testőre látványosan elrejt egy pisztolyt:D
Guy Pearce legalább jó volt.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2012.09.12. 17:14:30

@koimbra: Pontosan. Jövőre emlékezni sem fogunk rá.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.09.12. 17:37:25

@robertdani: Persze, ez egy ilyen film, szerintem minden évben előfordul 1-1 ilyen próbálkozás, ami nem mutat maradandót, de egyszer simán élvezhető.
süti beállítások módosítása