November (2017)
A filmet a Titanic Filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni. 3-4 perc telt még csak el a Novemberből, de én máris megbántam, hogy beültem rá. Ennek az időnek az első felében havas-sáros tájképeket láthattunk, majd megjelent egy faágakból háromszögalakban összeeszkábált, középen marhakoponyával…
Anya / Ema (2016)
A filmet a Scope100 program keretében volt lehetőségem megtekinteni Egyes országok filmtermésébe betekintve nemcsak azt rendkívül érdekes látni, milyen témákat, problémákat, gondolatokat tartanak fontosnak egyes alkotók, hanem tőlünk kevésbé távol eső kultúrákban hangsúlyt kaphat az is, hogy ezeket…
Amerikai pasztorál / American Pastoral (2016)
Ewan McGregor is csatlakozott azon színészek táborához, aki a kamera túloldalán is kipróbálják magukat, ehhez pedig nem kisebb művet választott magának, mint az American Pastoralt. A magyar közönség számára valószínűleg nem jelent sokat Philip Roth azonos című könyve, hiába nyert még Pulitzer-díjat…