Nem túl szép új világ. Karády Anna neve garancia a minőségre, azonban ezúttal nem a tőle megszokott romantikus műfajban alkotott, hanem egy disztópiát tett le az asztalra. Érdekes volt elmerülni ebben a szokatlan környezetben, de ha az ember lánya nem a Zserbó amúgy a maga műfajában kiemelkedő hangulatát várja el, akkor rájön, hogy egy remek könyvhöz van szerencséje. Azért az írónő nem tagadja meg önmagát, akad itt szerelem, habár egyáltalán nem a tőle megszokott módon ábrázolva, de azért nagyon becsapós az amúgy gyönyörű borító (az élfestésről nem is beszélve), ez nem egy romantikus regény, bár nyomokban tartalmazza a műfajt. Teljesen mást kaptam ettől a kötettől, mint amit vártam, egy történelmi darabra készültem, azonban nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ez itt most bizony a jövő, ráadásul nem is a szebb fajtából. Mert ebben a nem is túl távoli világban egymás mellett él egy steril, tudományra épülő és egy vad emberi kolónia, amelyek finoman szólva sem rajonganak egymásért. Katarina Varga 164 év hibernálás után egy teljesen más korban ébred fel, mint amit korábban megszokott, meg kell találnia a helyét, ami nem könnyű, de a legborzalmasabb az, hogy szembe kell néznie azzal, hogy mindenki, akit szeretett, már régen meghalt. Nincs családja, nincsenek barátai, teljesen egyedül kell szembenéznie a nem kis szakmai és emberi kihívásokkal, és bizony nem veszi mindig könnyen az akadályokat. Nem egy könnyed olvasásra vállalkozik, aki kezébe veszi ezt a fantasztikusan szép kiadványt, sok mindenen kell elgondolkodnia, miközben halad az oldalakkal. Mert az itt ábrázolt világ könnyen lehet a mi jövőnk is, hiszen a klímaváltozás és minden egyéb hatás lehet, hogy ebbe az irányba viszi az emberiséget. A romantikus szál időnként oldja a könyvet átható borús érzést, de korántsem könnyed szórakozást kapunk a kötettől, inkább sokszor elszomorodunk, hogy milyen jövő várhat az emberiségre. Az írónő a tőle teljesen szokatlan műfajban is remekül helytáll, az egyetlen hiba talán az, hogy néha csaponganak az események, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, ez egy jó könyv, csak ne a szokásos romantikát várjuk, és akkor nem fogunk csalódni.

Katarina Varga egy tudós, aki egy balesetben súlyosan megsérül, azonban hibernálják, és 164 évvel később felébresztik. A fiatal nő először sokkot kap attól, hogy mindenkit elveszített, akit szeretett, aztán a munkába temetkezik, melynek eredményeként megismeri Dohát, aki szintén hibernált volt, azonban nem a gyönyörű, de teljesen steril Felhőkertet választotta, hanem a vad világot. Ketten egy tudományos küldetés során találkoznak, és nagyon hamar közel kerülnek egymáshoz...

Tényleg becsapós a borító, egy romantikus kalandregényt ígér, azonban ez a történet jóval több ennél, egy igazi univerzumot épít fel a szerző, ezúttal a jövőben, amelyről nekem többször Madách Falansztere jutott az eszembe. Felhőkert első látásra valóban a tudomány gyönyörűen megépített temploma, azonban Katarinának, aki Ankarának neveznek el, hamarosan rá kell jönnie, hogy valójában belülről rohad. Amikor megismeri a külső, vad világot, először taszítja, aztán fokozatosan rájön, hogy sokkal emberibb, mint Felhőkert, és végső soron ugyanolyan kegyetlen. A tudós hölgynek rá kell ébrednie, hogy a tudomány nem old meg mindent, emberek vagyunk, tele érzelmekkel és vágyakkal, és élni akarunk, úgy, ahogy mi szeretnénk, nem pedig úgy, ahogy előírják nekünk. Ankara hamarosan válaszút elé kerül, és ő visszatér Felhőkertbe, de hamarosan rá kell jönnie, hogy nem biztos, hogy jól döntött. A fő ok Doha, akibe természetesen beleszeret, és az érzés kölcsönös, azonban mivel világok választják el a két embert, a lány inkább belemenekül a tudományba, de amikor kiderül, hogy Felhőkertben milyen módszerrel választanak párt maguknak az emberek, megretten. A történet függővéggel ér véget, a folytatás jövőre érkezik, és én nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi fog történni hőseinkkel, vajon a szerelem legyőzi az előttük tornyosuló akadályokat, vagy Felhőkert lesz az erősebb? Izgalmas kérdés, amelyre azonban csak a következő rész ad választ, de addig is itt van nekünk egy sztori, amin lehet gondolkodni.

A szerző fokozatosan épít univerzumot, Ankara szemén keresztül fedezzük fel ezt nagyon nem szép új világot. Először úgy gondolja, a földi Paradicsomba került, hiszen a tudomány legyőzte a természetet és megalkotta a tökéletes társadalmat, azonban nagyon hamar rá kell jönnie, hogy mekkorát tévedett. A társadalmi osztályok elkülönülnek egymástól, vannak kivételezettek, és vannak a többiek, arról nem is beszélve, hogy milyen embertelen ez a steril környezet, hiszen nincsenek barátok, nincs család, nincs szerelem. Az érzelmi szükségleteket egy nagyon eredeti, azonban tökéletesen személytelen módon próbálják meg kielégíteni, nyilván kevés sikerrel. Ebben a világban az alvás a legnagyobb kincs, hiszen akkor szabadok az emberek, ráadásul nagyon fontos az egészségük szempontjából. Azonban Felhőkertet egy vírus fenyegeti, pontosabban az élelmet jelentő (lila) marhákat, ennek a nyomába ered Ankara és meg is találja a megoldást, ehhez azonban el kell mennie a vad világba, ahol találkozik Dohával, és minden megváltozik. A romantika azonban nem sokáig tart, hiszen a lánynak választania kell, és ő úgy dönt, hogy visszatér Felhőkertbe, de nagyon gyorsan rá kell döbbennie, hogy nem biztos, hogy ez az ő útja. De akkor mi lesz vele, hiszen a vad világ valóban kegyetlen, azonban ott van Doha, de milyen jövő vár rájuk? A következő részben megtudjuk.

A könyv főszereplője Ankara, nekem azonban mégis Doha lett a kedvenc karakterem. A hibernált tudós, aki úgy döntött, hogy a vad világot választja, mégis megmaradt igazi úriembernek ebben a kegyetlen közegben, nem hétköznapi figura, ráadásul  egy igazi férfi, a maga vad módján, sugárzik belőle az erő, tökéletes vadász és természetesen nagyon jól néz ki. Nem csoda, hogy Ankara beleszeret, de amikor kiderül, hogy az érzés kölcsönös, mégsem tud örülni neki, inkább az eszére hallgat, és nem marad Dohával - pedig megkéri rá! - , hanem visszatér Felhőkertbe. Nyilván hamar rájön, hogy nem hozott jó döntést, és miközben Doha után epekedik, tudományos módszerekkel kiválasztanak a számára egy férfi tudóst, ráadásul magasra emelkedik a felhőkerti társadalomban, vagyis van veszíteni valója, azonban azt már nem tudjuk meg, hogy mi lesz a szerelmesek sorsa, ez bizony a következő részből fog kiderülni. Vagyis mégiscsak erős a romantikus szál, az írónő nem hazudtolja meg önmagát, de azért ez mégiscsak egy disztópia, amelyen sokat lehet gondolkodni. Tényleg ilyen jövő vár ránk? Vajon a tudomány mindennél előrébb való, vagy ez emberség fontosabb? Szerelem vagy tudományos párválasztás? Felhőkert vagy a vad világ? Van min gondolkodni, ebben a történetben van még kraft, nagyon kíváncsian várom a folytatást, nemcsak azért, hogy mi lesz Dohával és Ankarával, hanem azért is, hogy mi lesz Felhőkert és az emberiség jövője. Egy meglepő műfajú könyv az írónőtől, amelyet azonban nagyon is érdemes elolvasni, kár lenne kihagyni.

9/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.