
Mesés urban fantasy. Halvány lila gőzöm sincs, hogyan került a könyvespolcomra ez a kötet, azonban most, hogy újra kiadásra kerül, valamiért a szemem ügyébe került, és már vettem is le a polcról, mert nagyon kíváncsi lettem rá. Pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy egyik kedvenc Mysterious Universe szerzőmről van szó, ha előbb tudomást szereztem volna erről, valószínűleg nem várok ilyen sokáig az olvasással, de ez most már mindegy. Az író mesekrimiként definiálja a könyvét, és tényleg talán ez foglalja össze a legjobban műfaját, hiszen egy nyomozást követhetünk nyomon, tele a magyar mondakör mesés elemeivel. A címadó trollon kívül akad itt garabonciás, táltos, szépasszony (boszorkány) és megannyi más szereplő, akik különleges fűszert adnak ennek az alternatív Budapesten játszódó sztorinak. A Varázslények Ügyosztály sorozat első része kiválóan sikerült, lehet morfondírozni azon, hogy ki és miért lophatta el azt a bizonyos trollt, a megoldás pedig egyszerű és nagyszerű, és miközben bejárjuk a fővárost Tóth Bercel hadnaggyal és segítőtársával, rengeteg kalandba keveredünk és egy csodálatos univerzumban járunk-kelünk, amely kiabál a folytatás után. Remélem, minél előbb jön a következő rész, mert erősen függővéges a történet, van még kraft ebben a párosban, ahogyan ebben az alternatív világban is. Érezni, hogy milyen örömmel írta meg ezt a sztorit a szerző, ráadásul jól és érdekesen, egyetlen hibának az tudom felróni, hogy a vége egy kicsit elnagyolt lett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, kiváló szórakozást nyújt így is. A szerző egyéb könyveinek ismeretében azt tudom mondani, hogy hozta a tőle elvárható szintet, vagyis egy remek alkotást adott ki a kezéből, amelyben hemzsegnek a magyar mitológia lényei, nagy öröm volt találkozni velük, kiválóan szőtte bele a történetbe őket az író. Még van pár nap a nyárból, ilyenkor könnyedebb olvasmányokra vágyunk, ehhez tökéletes választás ez a könyv, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok.
Tóth Bercel hadnagy az egyetlen ember a Varázslények Ügyosztályon, és nem indul jól a hete, mert azzal bízzák meg, hogy keressen meg egy ellopott trollt. Emberünk bele is fog a nyomozásba, amelyhez hirtelen kap egy társat is egy francia származású szépasszony (boszorkány) személyében. Hamarosan kiderül, hogy magas szintekre mutatnak a szálak, egyre nagyobb lesz a tét...
Egyetlen hét eseményeiről szól a sztori, amely rövid időnek tűnik ugyan, azonban arra tökéletesen elegendő, hogy a hadnagy teljesen felforgassa a saját életét, nem is szólva az alternatív Budapestről. Tóth Bercel nem véletlenül került az ügyosztályra, elkövetett egy hibát, amelyet most újra tetéz, hiszen nem törődik azzal, milyen érdekeket sért, információkhoz akar jutni, és ezzel jó nagy slamasztikába keveri saját magát. Egyre nagyobb halakkal találkozik, ahogy halad előre a nyomozásban, arra azonban nem számítottam, hogy a sztori egy pontján még magával Ben királlyal is szóba elegyedhet. Addig azonban még sok minden történik, rengeteget megtudhatunk a hadnagy magánéletéről, valamint az alternatív Budapest viszonyairól, amelyeket egy idő után összekeverednek, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy a királyi család is érintett lesz a nyomozásban. Merthogy az alternatív fővárosban királyság van, a mágia sem hiánycikk, ahogyan a különféle varázslények együtt élnek az emberekkel, és egyáltalán nem biztos, hogy ki az ellenség és ki a barát. Tóth Bercel hadnagynak össze kell szednie minden bátorságát, hogy szembeszálljon az ellene szövetkező erőkkel, és kiszabadítsa elrabolt lányát, valamint természetesen megtalálja az elrabolt trollt is, hiszen ez az eredeti célja, azonban ennél sokkal nagyobb lesz a tét, rendőrünknek pedig különleges képessége van ahhoz, hogy bajba keveredjen, azonban ahogy emelkedik a tét, egyre jobban kiderül az emberi és szakmai rátermettsége. Ne feledkezzünk el szépasszony kísérőjéről sem, aki kezdetben szintén ártatlan szépségnek tűnik, azonban ahogy telik az idő, egyre inkább felszínre kerül az, hogy egy okos, vagány nőről van szó, akinek vannak nem is olyan rejtett mágikus képességei.
Egy idő után nem lepődünk meg semmin, itt tényleg minden megtörténhet, az én kedvencem az, hogy egy pörtmandli (kobold) vezette a helyszínelőket, a doki tényleg különleges lény volt, de rajta kívül is rengeteg érdekes karakter vonult fel. Itt vannak mindjárt Tóth Bercel kollégái az ügyosztályon, akik rajta kívül mind mágikus lények, nem mindenkivel van jóban, de amikor szüksége van a segítségükre, akkor nem fogják vissza magukat, és kiderül, mire képesek. Felsorolhatatlan a sok mesés lény, tényleg a magyar népmese és mondavilág színe-java felsorakozik az oldalakon, olyan is, amiről még nem is hallottam, és tökéletesen megfűszerezik az izgalmas nyomozást. Essen még pár szó az alternatív Budapestről, amely helyszíneiben ugyanolyan, mint az igazi, mégis teljesen más. Mert a Sándor palotában is járunk például, de még rengeteg más jól ismert tájékán a fővárosnak, azonban ez mégis egy teljesen más világ, ahol jól érezzük magunkat, és ahová nagyon szívesen visszatérnénk még, lehetőleg minél többször. Tényleg csak remélni tudom, hogy minél előbb érkezik a folytatás, mert egy nagyon érdekes univerzumot kezdett el felépíteni a szerző, bűn lenne kihagyni, hogy megtudjuk a további részleteket erről az alternatív Budapestről.
Minden könyvnek megvan a maga története, tényleg nem tudom, hogyan és mikor keveredett a könyvespolcomra ez a kötet, ráadásul túlélt egy költözést, amelyben a könyvtáram nagy részét el kellett ajándékoznom helyhiány miatt, jól elbújt a polcon, és csak most vettem észre, amikor teljesen mást kerestem. Nem gondolkodtam sokat, tudtam, hogy ezt a kötetet most kell elolvasnom, és nem csalódtam, egy kiváló alkotáshoz volt szerencsém, bearanyozta a nyári szabadság utolsó napját, mert egy ültő helyemben olvastam végig, annyira izgalmas volt. Tóth Bercel hadnagy nyomozása nagyon érdekes és kiválóan lett megírva, a szerző jól szövi a szálakat, nem is gondolnánk, milyen felsőbb körökbe vezetnek az események, a fordulatok nem kiszámíthatóak, tényleg kár, hogy a végére egy picit kifogy a szufla a történetből, de mindezzel együtt egy nem mindennapi történethez van szerencsénk. Mindenkinek ajánlom, aki jól szeretne szórakozni, ez nem egy dráma, hanem egy különleges nyomozás története, amely kiváló választás a nyaralásra, mert könnyed sztoriról van szó, egyáltalán nem a felejthető fajtából. Örülök, hogy olvashattam, és nagyon várom a folytatást.
9/10
