
Egy gyilkos és egy gyógyító sziporkázó szerelme. Zseniális a cím, azonnal beleszerettem és kíváncsi lettem a történetre. Nos, nem csalódtam, kiváló darabról van szó, azonban egyáltalán nem az a könnyed romkom, aminek elsőre tűnik, akad itt csúnya beszéd, erőszak, gyilkosság és megannyi minden más, ami azonban igazán emlékezetessé teszi ezt a különleges alkotást, az a két főszereplő párbeszéde. Mert bizony nem szerelmes évődésről van szó, hanem kíméletlenül osztják egymást a főhősök, nem csoda, hiszen kezdetben abszolút ellenségek, akiket csak a kényszer visz rá az együttműködésre, hogy aztán szépen lassan, annak rendje és módja szerint egymásba szeressenek. Addig azonban még sok minden történik, még az is megesik, hogy a köztiszteletben álló gyógyító utcalánynak adja ki magát, hogy megszerezzen egy számára fontos információt, és ez még közel sem a legmeredekebb történés. Letehetetlen a könyv, én egy szuszra olvastam végig, félretéve minden mást, amit terveztem, még szerencse, hogy egy szabadnapon fogtam bele, így nem volt probléma, hogy az egész napomat a főhősökkel töltöttem. Pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak valamiről, istenien szórakoztam, talán csak a végére fogyott ki egy kicsit a szufla a történetből, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, ez egy kiváló könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom az elolvasását. Peregnek az események, de az igazi nagy dobás a szájkarate Osric és Aurienne között, tényleg ezért érdemes rászánni az időt erre a különleges alkotásra, nekem nagyon tetszett, nagyon várom a folytatást, remélem, minél előbb megérkezik, hiszen az még közel sem a történet vége, hogy a főszereplők egymásba szeretnek, sőt, az igazán fontos történések csak most kezdődnek. Miközben jókat nevetünk a szövegen, észre sem vesszük, milyen kiválóan épít univerzumot az írónő, milyen remekül bonyolítja a szálakat és milyen hihetetlenül jó szövege van. Nagyon örülök, hogy adtam egy esélyt ennek a könyvnek, abszolút az év legszórakoztatóbb kiadványa volt a számomra. Fordulatos, vicces és persze nem kicsit romantikus alkotás, amely azonban mer újat mutatni a műfajban, ellenállhatatlanul beszippantja az olvasót a történet, és nem engedi, egészen a végéig.
Osric Mordaunt, a gyilkos Fyren Rend legkiválóbbja, azonban most nagy bajban van, mert titokzatos kór gyötri, amelyre elvileg nincs gyógyír, azonban azt ajánlják neki, hogy kérjen segítséget a gyógyító Haelan rend legjobbjától, Aurienne Fairhrimtől. Először nemet mond a hölgy, azonban egy húszmilliós adomány a rendjének megváltoztatja a véleményét, és elkezdi a kezeléseket, amelyek azonban nem működnek, ezért egy nem hagyományos eljáráshoz folyamodik, és a kalandok elkezdődnek...
Egy gyilkos sohasem érthet meg egy gyógyítót, és fordítva, hiszen két teljesen más világban élnek, az egyik öl, a másik embereket ment. Ez az ellentét mindvégig fennmarad a két főszereplő között, akik kezdetben gyűlölik egymást, csak az érdek tartja össze őket, hiszen a gyilkos meg akar gyógyulni, a gyógyítónak pedig szüksége van az adományra, hogy megmentsen rengeteg himlős gyereket. Miközben unortodox módokon keresik a gyógymódot, minden alkalmat megragadnak, hogy kifejezzék egymás iránti utálatukat, valahogy mégis együttműködnek, és észre sem veszik, ahogyan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Oscricnak nincsenek erkölcsi gátlásai, Aurienne-nek nagyon is, ami rengeteg konfliktushoz vezet, a hölgy nehezen viseli, hogy az elit bérgyilkos milyen könnyen osztja a halált, hiszen ő a gyógyításra esküdött fel. Azonban szépen lassan mindketten változnak, Aurienne-ről kiderül, hogy milyen merész tud lenni egy számára fontos cél elérése érdekében - tényleg nem néztem ki belőle, hogy látszólag utcalánynak áll - , Osric karaktere is jóval mélyebb lesz, mint elsőre tűnt. De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy minden lehetséges alkalommal összevesszenek, olyan szinten osztják egymás fejét, hogy az ember lánya nem győz nevetni rajtuk, tényleg letehetetlen a könyv, a kettejük közötti dinamika viszi előre a történetet, amely egyre inkább bonyolódik. Minél inkább rájönnek arra, hogy nem közömbösek egymás számára, annál inkább kétségbe esnek, hiszen itt két világ csap össze egymással, hogyan létezhetne számukra közös jövő.
Oscric egy elit bérgyilkos, de nagyon dögös férfi és ezt tudja is magáról, ezért teljesen ledöbben azon, hogy a sármja egyáltalán nem hat Aurienne-re. A hölgyben sokkal több van, mint elsőre látszik, egyáltalán nem az a karót nyelt apáca, akinek mindenki hiszi, bátor, okos, és meglepően bevállalós, és még sötét kis titkai is vannak. Ahogy haladnak előre az események, egyre több mindent tudunk meg a főszereplőkről, árnyalódik a kezdetben nagyon felszínes kép róluk, és miközben hangosan kacagunk a kettejük párbeszédein, lassan azon kapjuk magunkat, hogy elkezdünk szurkolni nekik, hogy minden köztük levő különbség ellenére jöjjenek már össze végre. Ez természetesen meg is történik a sztori végére, azonban ez még csak a kezdet, a folytatás nagyon ígéretes, hiszen ketten együtt rájönnek, hogy egy nagy politikai átverés áll a himlős gyerekek ügye mögött, a tét sokkal nagyobb, mint elsőre gondolták, bőven van hát muníció a következő részre is. Kár, hogy a végére, amikor a romantika utat tör, egy picit ellaposodik a történet, hiszen a kettejük közötti beszélgetések tónusa értelemszerűen megváltozik, de ennél több hibát tényleg nem tudok felróni ennek a könyvnek, szerintem zseniális a történet és a szöveg, idén ez a kötet viszi nálam a pálmát.
Ilyenkor nyáron nem kellenek a drámák, az ilyen könnyed történeteké a főszerep, amelyeken kiválóan lehet szórakozni. Ez a könyv kiváló választás a strandra, vagy egyszerűen csak a hosszú hétvégére, garantáltan elfelejtjük a napi gondjainkat, miközben olvassuk, színt visz a szürke hétköznapokba és különleges olvasmányélményt kínál. Rég nevettem ennyit egy ennyire jól megírt alkotáson, igazi kis ékszerdoboz a könyvek tengerében, örülök, hogy adtam neki egy esélyt, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom. Osric és Aurienne nagy páros, van még kraft az ő történetükben, nagyon várom a következő részt, hogy kiderüljön, mibe keveredtek valójában. Az is nagy kérdés, hogyan fognak együtt élni ők ketten, hiszen a gyilkolás és a gyógyítás ki nem békíthető ellentétben áll egymással, az írónő nagyon jól ráérzett erre a konfliktusra, amelyhez kitalált egy egész világot, amelyről egyre többet tudunk meg, és egyre érdekesebb lesz a történet, amelynek a veleje azonban mindenképpen a főszereplők civódása, amelyet valami hihetetlen magasságokba repít a szerző. Nagyon régen fordult elő velem, hogy mindent félredobva egy szuszra olvastam volna egy könyvet, de ezt a darabot tényleg nem lehet letenni, annyira olvastatja magát a történet, ami teljesen kiszámíthatatlan, mindig meg tudja lepni az olvasót az írónő, a szájkarate pedig felejthetetlen. A nyár végére kiváló választás ez a könyv, megvan benne a szórakoztató faktor, és az a bizonyos plusz, ami kiemeli a műfajából. Bűn kihagyni.
9/10
A könyvet a Maxim kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
