A Mohácshoz vezető út. Idén 500 éve a mohácsi csatavesztésnek, ezért úgy döntöttem, ennek emlékére elolvasok egy könyvet ebben a témakörben. Hosszas gondolkodás után Benkő László alkotására esett a választásom, mert már több kötetet olvastam a szerzőtől, ezért biztos lehettem a minőségben, valamint abban, hogy alaposan utánajár a korszaknak, amelyről ír. Nem is csalódtam, hihetetlen mennyiségű információra tettem szert, miközben le sem tudtam tenni a könyvet, dacára annak, hogy nem rövid darabról van szó. Villámsebesen tovaszállt a kicsit több, mint 500 oldal, olvastam éjjel és nappal, annyira lekötöttek az események, pedig a végkifejlet nem lehetett kérdéses. A történetet átitatja a szomorúság, azonban mégis szórakoztatja az olvasóját a szerző, sorsokon keresztül mutatja be az 1516-1526 közötti éveket, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy a magyaroknál milyen folyamatok zajlottak, a török oldalt is figyelemmel kísérhetjük. Közel tudta hozni az író a korszakot az olvasóhoz, abszolút méltó módon emlékezik meg a gyászos eseményekről, miközben tisztában lehetünk azzal, hogy mely okok vezettek a mohácsi csatavesztéshez. Az urak közötti nézeteltérések, a gyenge király és a külföldi segítség hiánya mind-mind a szemünk elé tárul, hiába tudtuk ezt eddig is történelmi tanulmányainkból, mégis ebben a regényben teljes valójában átélhetjük a tragédiát. Nem hibátlan a könyv, maga a mohácsi csata elképesztően kevés oldalt számlál, miközben arra sem tér ki erősebben az író, hogy bizony már 1526-ban elfoglalta Buda várát a török, de mindezzel együtt azt gondolom, hogy ha valaki egyetlen könyvet akar elolvasni a mohácsi csata emlékére, mindenképpen ezt válassza, nem fog csalódni benne. Nem vidám olvasmány, azonban méltó emléket állít a korszaknak, és hihetetlen mennyiségű adattal szolgál róla.

A mohácsi csatavesztés után Kanizsai Dorottya megkéri egy hűséges emberét, Mátét, mesélje el, hogyan jutottunk idáig. Emberünk eleget tesz a kérésnek, és miközben megismerjük az ő személyes sorsát, kirajzolódunk előttünk az utolsó tíz év története, végigkövethetjük, hogyan száguld végzete felé az ország és a király.

A borító lenyűgöző, abszolút kifejezi a könyv hangulatát, amely szomorkás, mégis lüktet benne az élet, nem tudjuk letenni a könyvet, annyira izgalmas, és hiába tudjuk, hogy mi fog történni, mindvégig abban reménykedünk, hogy valami csoda folytán mégis elmarad a tragédia. Aztán persze nem, mégis katartikus élményt nyújt a kötet, annak ellenére, hogy tényleg megdöbbentően kevés szóval intézi el a szerző a csatát, pedig a történeti kutatások mára már olyan szinten vannak, hogy lehetett volna rekonstruálni az eseményeket bővebben is. De talán éppen ezért nem a végtelen szomorúság a végső érzemény, hanem a remény, hogy a jövő szebb lehet. Hiába tudjuk, mi következett a mohácsi csata után, mégsem a gyász taszít bennünket lelki süppedésbe, hanem az, hogy tanuljunk a régiek hibájából, és mi csináljuk jobban. Valóban méltó emléket állít ez a könyv a mohácsi csata korszakának, Lajos királyról is jóval árnyaltabb képet ad, mint amit az iskolában tanultunk róla, látszik a végtelen sok kutatás, ami megelőzte a könyv megírását. Megrázó végigolvasni a könyvet, mégsem a tragédián van a hangsúly, hanem az emberi sorsokon, megismerhetjük a közemberek, a nemesek és az uralkodók szempontjából is az eseményeket, lehet szurkolni Máténak, hogy túlélje a csatákat, és visszatérjen az ő Zsófijához, lehet csodálni Kanizsai Dorottya tartását, és végig lehet követni Lajos király felnövekedését is. 

Nem könnyű a mohácsi csatáról írni, hiszen a történelmi regények alapvetően szórakoztatóak, hogy fenn tudják tartani az olvasó érdeklődését, azonban ezúttal egy súlyos tragédiáról kellett megemlékezni, amelyről sokat tudunk, de nem eleget. Nem emelkedett szépirodalmi magasságokba a szerző, mégis öröm olvasni a szépen megszerkesztett mondatokat, bele lehet veszni a szavak magyarázataiba, azonban ez mégsem vesz el semmit az olvasmányélményből, lehetetlen a könyv, annyira gördülékenyen tárja elénk az író az eseményeket. Felváltva követhetjük figyelemmel a magyar és a török eseményeket, döbbenet, hogy tíz év alatt mennyit forgott a sorskerék, számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy Szulejmán szultán milyen hideg fejjel tervezett előre évekre. A legszomorúbb vonása a történetnek az volt, hogy végig kellett nézni a nemesurak nemtelen vetélkedéseit, a parttalan vitákat, tényleg hihetetlen, hogy mennyire a saját pecsenyéjüket sütögették az urak, és mennyire nem törődött senki a nemzet sorsával. Lajos királynak esélye sem volt úrrá lenni a nemesek pártütésein, túl fiatal volt, nem maradt elég ideje felszámolni az ellentéteket. Tragikus korszakról olvashatunk, melynek megvoltak a maga hétköznapi és történelmi hősei is, mégsem volt senki, aki megakadályozhatta volna a mohácsi csatavesztést.

A történelem szerelmeseként hihetetlen sokat tanultam a korszakról a könyvnek köszönhetően, pedig eddig is sokat olvastam róla, de mégis más volt egy időutazáson részt venni, az ember lánya egy filmben érezhette magát, annyira képszerűen peregtek az események. Benkő László a történelmi regényírók között magas minőséget képvisel, és most sem hazudtolta meg önmagát, hihetetlen sok kutatás előzhette meg a könyv megírását, rengeteg tudást adott át nekünk erről az időszakról, sokféle szempontból megvilágítva az eseményeket, tanítva szórakoztatott bennünket, ha lehet ezt a kifejezést használni ennél a tragikus témánál. Mohács örök fájdalom, mégsem tudunk eleget róla, az 500. évfordulóra talán ez a történet volt a méltó megemlékezés részemről, hiszen rengeteg ismeretre tehettem szert a kötet által, felidéződtek a közismert történetek, de ugyanakkor mára már elfeledett csaták is, és az emberi sorsokon keresztül abszolút közel kerülhetett hozzánk ez a mára már régen letűnt korszak. Jó könyv egy jó írótól, akiben ezúttal sem kellett csalódnom, méltósággal emlékezett meg történelmünk ezen tragikus eseményéről, amely lássuk be, nem egyszerű, könnyen el lehetett volna véteni a mértéket, azonban ez szerencsére nem történt meg. Elsősorban a történelem szerelmeseinek ajánlom ezt a kötetet, de mindenkinek, aki szeretné megérteni, miként jutottunk el a mohácsi csatavesztésig. Fájni fog, de megtisztítja a lelket.

9/10