Felejthetetlen kalandregény. Gyermekkorom kedvence volt a könyvből készült tévésorozat, amely most váratlanul az eszembe ötlött, rengeteg szép emléket felidézve. Ennek örömére elhatároztam, hogy elolvasom ezt a remek történetet, nem is vártam sokáig, kivettem a könyvtárból a két kötetből álló regényfolyamot, melyet hatalmas élmény volt elolvasni, magával ragadott a kaland, dacára annak, hogy nyilván ismertem a történetet. Lenyűgözve vetettem szememet a hihetetlen mennyiségű földrajzi adatra, rengeteg tanultam Chiléről, Argentínáról, Ausztráliáról és Új-Zélandról, ahol megfordultak a Duncan utasai. Természetesen ez egy kalandregény, melynek hőseinek nincsenek hibái, itt mindenki jó, erős és bátor, még a hölgyek is, ezért egy pöttyet egydimenziósak a karakterek, de érdekes módon ez nem zavarja az olvasót, mert annyira belevész a kalandokba, hogy nem törődik ilyen problémákkal. Mert itt a kaland a lényeg, a föld körüli út Grant kapitány nyomában, minden oldalon történik valami, unalomra nincs idő, még ennyi évvel a keletkezése után is magával tudja ragadni az olvasót ez a nem mostanában született sztori. Lehetne elemezni, hogy milyen hibái vannak ennek a kedves történetnek, de őszintén szólva szerintem ezek jelen esetben elhanyagolhatóak, akkora élmény belefeledkezni ebbe a ragyogóan megírt történetbe. Glenarvan lord és bájos felesége, Helena, Robert és Mary Grant, John kapitány, az őrnagy, és persze mindenek felett Paganel, a földrajztudós, aki nemcsak a tévéfilmben volt abszolút kedvencem, hanem a könyvben is újra meghódította a szívemet, nos, az ő kalandjaik különleges fényt hoztak az életembe, miközben sok-sok év után újraolvastam a történetet. Kamaszkoromban olvastam utoljára a könyvet, nem gondoltam volna, hogy immár őszülő hajjal is ennyire magával tud ragadni, de igazi klasszikushoz méltóan nem fogott rajta az idő, újra gyerek lehettem, ha még csak rövid időre is, aki csillogó szemekkel falja az oldalakat, és várja az újabb kalandokat, dacára annak, hogy a sztori minden fordulatát ismeri. El is határoztam, hogy nemcsak ezt a könyvet fogom elolvasni Vernétől, hanem néhány régi kedvencet, hátha azok is ekkora élményt fognak jelenteni, mert a jóhoz hamar hozzá lehet szokni. Összegezve, ha valaki szeretni egy vérbeli kalandregényt olvasni, ne fogja vissza magát, vegye elő ezt a gyerekkori kedvencet, nem fog csalódni benne.

Glenarvan lord és felesége éppen jachtjukon, a Duncan-en utaznak, amikor egyszer csak egy cápa gyomrában különös segítségkérő üzenetre bukkannak. A három nyelven írt levél hiányos, annyi azonban kiderül, hogy egy bizonyos Grant kapitány kér segítséget. A lord és társai, Grant kapitány gyermekeivel kiegészülve úgy döntenek, hogy a kapitány nyomába erednek, csatlakozik hozzájuk a szórakozott földrajztudós, Paganel, és a kalandok elkezdődnek...

Muszáj néhány szót ejtenem a régi tévésorozatról, annyira jól sikerült adaptáció volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg. Nagyon régen volt, már csak homályos emlékképeket őrzök róla, de Paganel alakja minduntalan előbukkan az idők homályából, olyan kitűnően játszotta a színész, akinek a nevére sajnos már nem emlékszem. A másik kedvencem John kapitány volt, azért, mert feltűnően jóképű színész alakította, de minden szereplő telitalálat volt, abszolút hitelesen játszották a szerepüket, gyönyörű helyszíneken játszódott a történet, ami magával ragadta a nézőjét. A szinkron is zseniális volt, Dunai Tamás hangjára Paganel alakjában máig emlékszem, de a többi hang is csodálatosan szólalt meg, egyszóval tökéletes élményt jelentett gyerekként, nem véletlenül emlékszem rá mind a mai napig. Sajnos már sokat koptam az emlékeim, de a könyv olvasása közben előjöttek a régmúltból a régi képek és hangok, különleges élmény volt, ahogy összefolyt jelen és múlt, egyszerre élt bennem a tévésorozat és a könyv, abszolút a hatása alá kerültem, vitt magával a kaland, végig izgultam a történetet, dacára annak, hogy minden fordulatára emlékeztem. A happy end nyilván nem volt kérdés, de az odáig vezető út hihetetlenül kalandosra sikeredett, imádtam benne élni ebben a világban, szomorú sóhajjal csuktam be a könyvet a végén, olvastam volna még.

A szereplők közül Paganel emelkedik ki, a francia földrajztudós erős kontúrokkal megrajzolt alakja mindent visz, amikor jelen van, nem lehet másra figyelni, csak rá, végtelen tudása és szórakozottsága - amely végül a menekülésükhöz vezet, és ahhoz, hogy megtalálják Grant kapitányt -, párját ritkítja, mesélő kedve sohasem hagyja el, melynek eredményeként hihetetlen földrajzi tudással leszünk gazdagabbak a könyv végére. Rengeteg a földrajzi leírás, mégsem viszi el a fókuszt a kalandokról, hanem kiegészíti azt, egy-egy érdekesebb fordulat közben sem unjuk meg olvasni ezeket a végtelen földrajzi ismereteket. Az én másik kedvencem John kapitány - nem utolsósorban azért, mert a könyv olvasása közben mindvégig a tévésorozat hihetetlenül jóképű színészének arca lebegett előttem - , aki mindvégig bátor és hősies és természetesen önzetlenül szereti Mary Grantet. A romantikus szál sokat hozzátesz a történethez, főleg, hogy csak finom eszközökkel van ábrázolva, nincs túltolva, pont a megfelelő mértékben jelenik meg a sztoriban. A harmadik kedvencem az őrnagy, aki a legnagyobb veszélyek közepette is megőrzi hidegvérét, természetesen ő is bátor és mindig helyt áll, ha baj van és nem utolsó sorban remek humora van, kettősük Paganellel sok szép pillanatot szerez az olvasónak. Ne feledkezzünk meg Glenarvan lordról sem,  és persze Robert Grantről, valamint a hölgyekről, lady Helenáról és Mary Grantről, hiszen ők is kiveszik a részüket a kalandokból és nagyon bátran viselkednek mindvégig.

Tényleg hihetetlen, hogy ennyi évvel a történet születése után is ennyire magával ragadó tud lenni ez a rengeteg föld körüli kaland, melyek között akad nagyon veszélyes is, főleg az új-zélandi rész félelmetes, de az ausztrál kontinensen játszódó események sem sétautazások. Az olvasó azon kapja magát, hogy teljes figyelmével fordul a történet felé, amely nem ereszti, letehetetlen a könyv, sodornak az események, megunhatatlan a rengeteg földrajzi adat, mindvégig izgalmas marad a történet. Verne ragyogóan ír, még akkor is, ha tudjuk, hogy egysíkúak a karakterek és tényleg rémes mennyiségű adattal szórja tele a történetet, mégis, mindezen hibák eltörpülnek a kalandok mellett, a hangulat mindent felülír, még felnőtt fejjel is, nemcsak kamasz korban. Alig várom, hogy újra vegyem a többi régi gyerekkori kedvencet, kíváncsi vagyok, hogy azok is ugyanekkora élményt jelentenek-e majd. A Grant kapitány gyermekeit mindenkinek ajánlom, hihetetlen kalandokban lesz része annak, aki újra esélyt ad egy gyerekkori kedvencnek, visszavisz a fiatal korunkba, elvarázsol és magával ragad, egy igazi klasszikus, amely a hibái ellenére még ma is hódít. Ne féljünk újraolvasni a régi jó könyveket, ott várakoznak ránk a polcon, hogy újra felejthetetlen élményt nyújtsanak nekünk. Kalandra fel!

8/10