Aki megváltoztatta a sorsát. A modern hercegnőknek szerencséjük van, szerelemből mehetnek férjhez, azonban ez régen korántsem volt így, a hölgyeket bizony feláldozták a dinasztikus érdekek oltárán. Nem volt beleszólásuk abba, hogy kihez mennek feleségül, szüleik eldöntötték, hogy mi lesz a sorsuk, és innentől kezdve nem változtathattak rajta, hátralévő életüket a jövendőbelijük családjával kellett leélniük, és természetesen örökösöket kellett szülniük. Azonban volt egy hercegnő, aki nem nyugodott bele a sorsába, volt ereje ahhoz, hogy otthagyja a fényes(nek tűnő) orosz királyi udvart, nem szült Romanov utódokat és saját döntése alapján élte az életét. Ez a rendkívüli hölgy Julianna hercegnő volt, aki a szász-coburgi családból származott, akik akkoriban még nem voltak túlságosan gazdagok és híresek, így nagy dolog volt, hogy hozzámehetett Konsztantyin nagyherceghez, aki nem volt ugyan a trón várományosa, de kétségkívül magasan állt az örökösödési sorban, így akár uralkodói lehetőségei is lehettek volna a fiatal lánynak. A házasság azonban rémesre sikeredett, Julianna rengeteget szenvedett durva és csalárd férjétől, míg végül úgy döntött, hogy inkább megszökik az udvarból. A családja nyilván nem örült a döntésének, hiszen rengeteget jelentett nekik a Romanov-kapocs, ennek köszönhetően köthettek előnyös házasságot Julianna testvérei, azonban nem is gördítettek nehézségeket elé, így végül a hercegnő hazatért, majd később Svájcban telepedett le. Huszonnégy év különélés után elérte, hogy kimondják a válást, így végül teljesen szabad lett, azonban korántsem élt boldogan, habár akadtak szép pillanatok az életében. Szült két törvénytelen gyermeket - mindkettőt két különböző udvarnagyától -, épített egy szép házat, a zenének és a társasági életnek élt, azonban rengeteg szenvedést okoztak neki betegségei, melynek alapjait valószínűleg Konsztantyintól elkapott szifilisz okozta. Csendben, visszavonultan élt, nem sok emlék maradt fenn róla, ezért nem volt könnyű dolga a szerzőnek, de végül sikerült feltérképezni a sorsát, amelyet nagyon olvasmányosan, mégsem bulvár szinten írt meg. Érdekes könyv, amely egy teljesen elfeledett hölgy életét mutatja be, akinek volt bátorsága szembeszállni a sorsával, és úgy élni, ahogy neki tetszett, habár nagy árat fizetett érte. Elsősorban a történelem rajongóinak ajánlom, de mindenkinek, akit érdekel egy különleges hercegnő élete.
A szász-coburgi család rendkívüli lehetőséget kapott Nagy Katalin cárnőtől, egyszerre három hercegnőt hívtak meg a cári udvarba, hogy közülük válasszon Konsztantyin nagyherceg feleséget. A férfi végül Juliannát választotta, aki kezdetben nagyon örült a szerencséjének, azonban a mézeshetek után a házasság hamar rémálommá vált, évekig gyűjtötte az erőt, de végül megszökött és új életet kezdett...
A könyv legnagyobb erénye, hogy feketén-fehéren mutatja be, milyen sorsa volt valójában egy hercegnőnek akkoriban. A száz-coburgi család nem volt tehetős, azonban több leánygyermek született, akiknek minél előnyösebb házasságot igyekezett szerezni édesanyjuk, Auguszta. Éppen ezért látott óriási lehetőséget abban, hogy valamelyik lánya beházasodhat a Romanovok közé, hiszen ezáltal a család társadalmi és anyagi helyzete jelentős növekedésnek indulhat. Julianna egy áldozat volt a család számára, mivel ő arra rendeltetett, hogy örökösöket szüljön majd a Romanovoknak, és ne zavarjon túl sok vizet a cári udvarban. Ugyanakkor ez a házasság tette lehetővé, hogy Julianna leány és férfi testvérei előnyös házasságokat kössenek - ebben persze a szerelem nem játszott szerepet, csak a társadalmi felemelkedés volt a cél - , és ezáltal néhány évtized alatt eljussanak odáig, hogy az angol királynő férje ebből a családból származzon. Nagyon érdekes volt végigkísérni a család bonyolult házassági stratégiáját, ami végül fényes sikerrel járt, más kérdés, hogy sok herceg és hercegnő volt boldogtalan a házasságában, de ez persze senkit sem érdekelt. Azt is nagyon érdekes volt végigkövetni, hogy milyen dinasztikus úton-módon jutott trónra Viktória királynő, hihetetlen, hogy mennyi kis mozaiknak kellett összeállnia, hogy a történelem kereke így forduljon.
Juliannának át kellett térni az ortodox hitre, és be kellett illeszkednie a cári udvarba, ahol nagyhercegnéi címe miatt kiemelt szerepet játszott, rengeteg bálon vett részt és élte társadalmi státuszának megfelelően az életét, azonban Konsztantyin tökéletesen tönkre tette a mindennapjait. Folyamatosan megcsalta, verbálisan bántalmazta és tűrnie kellett szélsőséges szeszélyeit. A fiatal lány végül fellázadt és bár első kísérlete nem járt sikerrel, hogy szüleinél maradhasson egy otthoni látogatás után, végül egy utazásról nem tért vissza a cári udvarba. Először otthon tartózkodott néhány évig, majd amikor helyzete tarthatatlanná vált, új életet kezdett Svájcban, távol a családtól és a rémes oroszországi emlékektől. Huszonnégy évig tartott, amíg el tudott válni, ez alatt nem volt könnyű a társadalmi helyzete, hiszen a társaság nem fogadhatta be a kétes helyzetű hercegnőt, ő azonban megteremtette magának csendes boldogságát Elfenauban, ahol közel lehetett törvénytelen gyermekeihez is. Mindkét gyermekét - egy fiút és egy lányt - házasságon kívül szülte meg, mindketten két különböző udvarnagyától származtak, nem ő nevelte őket, az akkoriban elképzelhetetlen lett volna, de gondoskodott róluk. A lánya fiatal korában belehalt a szülésbe, a fia azonban szép karriert futott be, ami nagy örömmel töltötte el Juliannát. Egész életében anyagi nehézségekkel küzdött - hiszen a cári udvartól kapott apanázstól függött a megélhetése - , azonban összességében mégis fenn tudta tartani nagyhercegnéi címének megfelelő életstílusát.
Nagyon bátor hölgy volt, hiszen a Romanov-családból nem sokan mertek kiszállni, ő azonban nem tűrte el, hogy folyamatosan megalázzák, a szabadságot választotta, amelynek azonban megfizette az árát. Soha nem ismerte meg a magához méltó szerelmet, nem ment újra férjhez, nem talált megfelelő partnert, így magányosan élte le az életét. A történelemből is kitörölte magát, hiszen ha örököst szült volna Konstantyinnak, valószínűleg máshogy alakult volna a cárok sorsa és sora, ő azonban más utat választott. Két gyermeket szült (illetve lehet, hogy hármat), de csak távolról figyelhette az életüket, a mindennapjaiknak nem volt része. Próbált értelmet adni az életének, amelyet a zenében talált meg, kedves volt, jólelkű, azonban mindvégig kívülálló maradt, miközben emelt fővel viselte a sorsát. Viktória királynő különösen kedvelte különc nagynénjét, akiről azonban mindössze egyetlen portré maradt fenn, bizonyítékául annak, hogy létezett, a család nem sokat törődött azzal, hogy fenntartsa az emlékét. Tragikus sors jutott neki, mégis kiemelkedő bátorsággal bírt abban a korban, mert nem nyugodott bele egy bántalmazó kapcsolatba, inkább a saját útját járta. Különleges hölgy volt, aki ugyan nem találta meg az igazi boldogságát soha, mégis nagyon erős volt, mert ki tudott lépni egy méltatlan kapcsolatból, és nem számított, hogy ezzel kiírja magát a Romanov-családból. Nagyon érdekes volt végigkövetni ennek az elfeledett hercegnőnek a sorsát, jó könyv, érdemes elolvasni.
9/10
A könyvet az Európa kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
