Békebeli zeneregény. Nem rajongok az operáért - musicalfüggő volnék, vagy mi a szösz - , azonban tisztelem a műfajt és van egy ária, amit imádok: Bánk bán szólója kizárólag Simándy József előadásában. Ennek ellenére több operát is megnéztem, azonban csak tévében, az Operaházban sajnos még nem jártam sohasem. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy nagyon kíváncsi legyek rá, hogyan épült fel a Sugár úti palota, ezért mindenképpen el akartam olvasni ezt a könyvet. Nagyon mást kaptam, mint vártam, hiszen az alcíme az, hogy Erkel Ferenc életregénye, azonban az 1863-tól 1884-ig terjedő történet csak egy részét mutatja be a kiváló zeneszerző sorsának, annál több szó esik a fejlődő Budapestről és az Operaházról. A főszereplő valóban Erkel, és nagyon sok mindent megtudhatunk róla, azonban ez inkább korrajz, a jobbik fajtából, a szemünk előtt születik újjá a főváros, és merülhetünk el a zene varázslatos világában. Mert nemcsak operafanoknak nyújt kiváló szórakozást ez a regény, a zene egyetemessége miatt a hozzám hasonlóan más műfajt kedvelők is nagy örömüket lelhetik benne, hiszen árad benne a muzsika, bepillantást nyerhetünk a színházi világba - annak minden szépségével és rútságával együtt - , és a művészi sorsba. Elég hosszú a regény, szépen komótosan zajlanak az események, nem siet el a szerző semmit, mindenre van idő, főleg a karakterek mélységének megmutatására, ugyanakkor ez egy gyönyörű szépirodalmi munka, szépen gömbölyödnek egymás után a mondatok, öröm volt olvasni a stílusos szöveget. Sok mindent megtudhatunk Erkelről - habár egy picit csalódás, hogy legnagyobb művei már megszülettek, mikor felvesszük a történet fonalát -, nemcsak a zeneszerzőről és színházigazgatóról, hanem a családapáról is (három saját és egy fogadott fia volt, szép nagy családdal büszkélkedhetett). De mégis a korrajz a legnagyobb erénye ennek a kiváló regénynek, különleges élmény végignézni, ahogyan a kiegyezés után hihetetlen fejlődésbe kezd a főváros, míg végül megszületik Erkel sok évtizedes álma az Operaházról, amelynek megnyitóján is részt vehet. Elsősorban ínyenceknek ajánlom ezt a szép könyvet, a zene szerelmeseinek és mindenkinek, akit érdekel, hogyan épült fel a Sugár úti palota.

1863-ban járunk, Richard Wagner Budapestre érkezik, ahol bemutatják egyik művét Erkel Ferenc értő igazgatásában. A siker óriási, a mester arról ábrándozik, hogy letelepedik fővárosunkban és saját színházat épít, azonban Erkel keresztülhúzza a számításait. Telnek az évek, Erkel arról ábrándozik, hogy az operának önálló hajléka lehet, azonban addig még sok minden történik...

Ahogyan már említettem, az opera nem az én műfajom, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy időnként ne hallgassam, hiszen a komolyzene teljesen más szférákba repít, mint a musical, vagyis nagyon is értékelem, Erkel Ferenc életművét pedig különösen nagyra tartom. Éppen ezért nagyon kíváncsian vágtam bele ebbe a könyvbe, ami egyáltalán nem életregény, hiszen a főszereplő életének csak egy szakaszát meséli el, azonban ha ezen túl tudunk lépni, különleges olvasmányélményben lesz részünk. Közel 600 oldalon keresztül kísérhetjük figyelemmel Erkel sorsát, amely végső soron, mint mindannyiunké, tele van küzdéssel, álmokkal, sikerekkel és bukásokkal, azonban, ami igazán egyedivé teszi a történetet, az a muzsika. Mert lássuk be, operát ritkán nézünk és hallgatunk, ezért nagy öröm belesni a kulisszák mögé, megfigyelni, hogyan születik egy mű, miként állítják színpadra, egyáltalán a zenei közeg egy nem mindennapi élmény. Főleg ha ilyen szép mondatokban osztja meg velünk ezeket a pillanatokat a szerző, tényleg öröm olvasni ezeket a szavakat, egyáltalán nem poros a megfogalmazás, simán bele lehet feledkezni a stílusba. Az Erkel család életének megismerésén túl olyan mellékszereplők bukkannak fel, mint Richard Wagner, Liszt Ferenc és a korabeli színházi élet megannyi résztvevője. Primadonnák, baritonok, tenoristák, muzsikusok világába érkezünk meg, és jó közöttük tölteni az időt, még akkor is, ha némileg szomorúan tapasztalhatjuk meg, hogy az ikonok is csak emberek, tele gyarlósággal, és a színháznak bizony nem csak szép, hanem csúnya oldala is van.

A zenei világon kívül megismerhetünk egy másik univerzumot is, a korabeli feltörekvő pénzemberekét is, akik rengeteget nyertek a kiegyezés utáni fejlődéssel és építkezésekkel. Így fordulhatott elő, hogy egyszerű pincér, Relli hihetetlen szerencse, józan ész és nem kevés számítás és alakoskodás következtében a történet végére báró lesz, nem is akárhogy. Különös az ellentét ezen szereplő és Erkel között, hiszen Rellinek nem volt kivételes zenei tehetsége, nem tudott komponálni, nem volt jó és igaz ember, mégis megcsinálta a szerencséjét, mint jó néhány ember akkoriban. Rellinek köszönhetően megismerhetjük a korabeli kisemberek és az arisztokraták világát is, amely természetesen nagyon érdekes, de azért nekem jobban tetszett az Erkelt körülvevő mikrouniverzum, mert értékesebb élet ez, mint Rellié. Nem fest idilli képet a szerző az arisztokráciáról és a nemességről sem, akad itt váltóhamisítás, zűrös üzleti ügyek, és sok minden más, miközben bepillantást nyerhetünk a mindennapokba. Az Operaház nehezen épült fel, sok évtizedes küzdelem volt, amíg elkészült, Erkelnek nem volt könnyű dolga, de ő a maga kitartó makacsságával haladt az útján, és végül neki lett igaza, mert felépült a Sugár úti palota, amelynek folyamatát végigkövethetjük a történetben. Ugyanakkor Budapest fejlődését is figyelemmel kísérhetjük, ahogyan az operát kedvelő közönségről is sok minden megtudhatunk, nagyon sokrétű ez az alkotás, könnyű belefeledkezni.

Addig húztam az olvasást, amíg lehetett, mert imádtam a stílust, igazi békebeli hangulat lepte be, de nem volt poros, hanem elringatta az olvasót egy régen letűnt korba, gyönyörű mondatokkal szegélyezett utat járhattunk be a főszereplővel. Erkel Ferenc élete nem volt könnyű, sok küzdelem várta a színházban, azonban mindvégig megőrizte bölcsességét és nyugalmát, semmi sem zökkenthette ki a megszokott életritmusából. Érdekes, hogy egy ennyire visszahúzódó ember ennyire magával ragadó, szenvedélyes zenét tudott komponálni, és a maga csendes módján valóban évtizedeket szánt az életéből arra, hogy megvalósuljon álma az Operaházról. Mindeközben szép nagy családja volt - habár feleségétől külön élt, de fiai rengeteg örömet okoztak a számára - , akik nagyon szerették és tisztelték őt, biztos hátországa volt, ahová mindig hazatérhetett, ha belefáradt a mindennapi küzdelmekbe. Sajnálom, hogy nem tudtam meg, hogyan született meg kedvencem, a Bánk bán, de nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől, ezért nem vagyok elégedetlen. Mindenkinek csak ajánlani tudom ez a regényt, nem kell megijedni az operától, nem szakmabelieknek készült,  hanem a hétköznapi olvasóknak, abszolút megtalálta a szerző a vékony mezsgyét a szórakoztatás és az értékes mondanivaló között, ha adunk magunknak időt, hamar belefeledkezünk a stílusba, és a végén örülni fogunk, hogy egy különleges világba nyerhettünk bepillantást. Nem kell operaértőnek lenni ahhoz, hogy elolvassunk ezt a könyvet, de biztosan meg fog jönni a kedvünk a műfajhoz, mire a végére érünk. Szép, tartalmas és emlékezetes könyv.

9/10