Csúcs gasztronómia. Váncsa István különleges alakja a hazai Kulináriának, gasztroesszéi és Lakoma-sorozata tette őt nevezetessé ebben a műfajban. Hihetetlen tárgyi tudása van, amit egyedi stílusban ad át nekünk, élmény olvasni az értekezéseit, azonban lássuk be egy 900 oldalas receptgyűjtemény embert próbáló feladat, ezért én már évek óta a karácsonyi szünetet áldozom rá, hogy végigolvassam az éppen aktuális kötetet. Most sem történt másként, hosszú napokig tartott, amíg átrágtam magam a leírásokon, egyszerűen azért, mert ilyen mennyiségű receptúrát csak kis részletekben lehet áttanulmányozni, ellenkező esetben nem jut el hozzánk az esszenciája. A francia konyhaművészet a szívem csücske, szép emlékeket őrzök Párizsról és az ottani gasztrokalandokról, középfokon megtanultam a nyelvet is, és lankadatlanul igyekszem sütni-főzni ebből a kultúrkörből. Éppen ezért úgy gondoltam, sok meglepetés nem érhet ezen könyv olvasása közben, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Rá kellett ébrednem, hogy a legendás francia hagymaleves teljesen másként készül, mint ahogyan én tudtam, a Bouillabaisse-nek biztosan nem fogok nekiállni, annyira bonyolult, ahogy a terrine-ek is elérhetetlen álmokká szelídültek - pedig tényleg szeretek konyhatündérkedni, de ezek az ételek valóban nagyon nehezen elkészíthetőek - , azonban sok érdekes recepttel gazdagodtam, és azt is egy életre megtanultam, hogy az olajbogyót mindig tenkezünkkel kell kimagozni. Abban is bizonyosságot nyertem, hogy az életben soha nem fogok csigát enni - ahogyan a kagylótól és a tenger gyümölcseitől is távol tartom magam -, és jól meglepődtem azon, hogy a franciák még a rájából is készítenek ételt. A gasztroesszék ismét verhetetlenek voltak, óriási tudáshalmazt kaphat belőlük az olvasó, miközben kiválóan szórakozik rajtuk. A receptek jól követhetőek - bár a hozzávalók beszerzése sokszor finoman szólva is kihívások elé állítja a gall konyhaművészet rajongóit - , egyáltalán nem zavaró, hogy egyetlen kép sem került beillesztésre a több száz leírás közé, azonban bele kell nyugodni, hogy ezt a mennyiséget csak kisebb etapokban lehet elolvasni. Úgy jó, ahogy van.

Előételek, tésztaételek, rizsek, tojásételek, sajtételek, mártások, levesek, halak és a tenger gyümölcsei, csiga, vadételek, marha, borjú, birka, bárány, kecske, disznó, szárnyasok, egytálételek, zöldségételek, köretek, sós sütemények, desszertek - ez a választék.

Azt mindenki tudja, hogy a madeleine Proust művének köszönhetően lett világhírű, azt azonban nem igazán, hogy egy Madeleine nevű szobalányról nevezték el, aki a nagymamája receptje révén megmentett egy főúri vacsorát ezzel a finomsággal. Meglepően egyszerű elkészíteni ezt a desszertet, jómagam is sütöttem már többféle változatban, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon finom. A finomságok áttanulmányozása után azt a következtetést vontam le magamnak, hogy bizony fel kell kötni a kötényt, ha neki akarunk állni némelyiknek, hiszen például a baszk torta elkészítése rendkívül bonyolult és nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, ez azonban nem fog megakadályozni abban, hogy egyszer, egy hosszú téli estén ne készüljön el a konyhámban. Óriási tiramisu rajongó vagyok, de nem gondoltam volna, hogy pont egy francia szakácskönyvben fogok találkozni egy olyan változattal, amiről még csak nem is hallottam, almával és calvadosszal, ezt is egyszer muszáj kipróbálni. A Tarte Tatin nyilván nem maradt ki a felsorolásból, ahogyan a croissant sem (amelyről mint kiderült, több köze van a magyarokhoz, mint a franciákhoz), a Quiche lorraine is alap, ahogyan a diplomatapuding sem meglepetés, azonban ettől még rengeteg finomság került felsorolásra, amelyekből jó néhány biztosan elkészítésre kerül kis konyhámban a következő évek folyamán. 

Nem véletlenül kezdtem a kötet végén szereplő desszertekkel, nyilván azért, mert édesszájú vagyok, és ez volt számomra a legérdekesebb rész, de ez nem akadályozott meg abban, hogy alaposan áttanulmányozzam a többi receptet is, amelynek során többször elámultam. A franciák nem aprózzák, van olyan, hogy egyben sütnek meg egy malacot, csülökfronton sem vallanak szégyent, a legfurcsább alapanyag számomra a disznóláb volt - hihetetlen, mekkora variációban készítik el -, a legszürreálisabb pedig a csigafejezet, egyszerűen nem értem, mit esznek ezen a hozzávalón a franciák, engem senki sem tud rávenni, hogy megegyem. A halak is végtelen számban sorakoznak előttünk, a legközönségesebb fajtából a legkülönlegesebbig és kellőképpen ledöbbenhetünk azon, hogy a klasszikus Bouillabaisse-t milyen nehéz elkészíteni. Beszélnünk kell a cassulet-ról is, ez sem a legkönnyebb műfaj, ahogyan összességében megállapítható, hogy a francia konyha alapvetően nem a legegyszerűbben elkészíthető ételekről híres, és persze igaz az, hogy rengeteg vajat és tejszínt használnak, valamint az alkoholos italokat sem vetik meg hozzávaló gyanánt (abszolút kedvencem a borban főtt tészta). Nem csak az ételekből művelhetjük ki magunkat a könyv olvasása közben, hanem az italokról is, amelyeket úgy is hasznosnak véltem, hogy én antialkoholista vagyok, ami azonban nem akadályoz meg abban, hogy ételekhez kifejezetten gyakran használjak alkoholtartalmú italokat, és ez ügyben nem szenvedtem hiányt. 

Elsősorban ínyenceknek ajánlom ezt a könyvet, profi szakácsok is sokat tanulhatnak belőle, de a hozzám hasonló átlag konyhatündér is rengeteget fejlődhet általa. Nem csak receptúrát ad át, hanem életérzést is, ráadásul irodalmi értéket is nyújtanak a gasztroesszék, amelyek elolvasása kifejezetten javallott mindenki számára, mert különleges élményt jelentenek. Nem véletlenül gyűjtöm a Lakoma - sorozatot, hiszen nem csak hihetetlen mennyiségű receptre tettem szert általa, hanem az adott ország konyhaművészetéről is rengeteget tanultam. Aki még nem olvasott Váncsa Istvántól, az biztosan a hívévé fog szegődni, ha elolvassa ezt az alkotást, amelynek a műfaja besorolhatatlan, éppen ezért utánozhatatlan. Sok időt kell reája szánni, hiszen ilyen mennyiségű receptúra végigolvasása jó néhány napot igénybe vesz, de minden ezzel töltött idő arany, mert rengeteget lehet tanulni belőle. Klasszikus és különleges ételek sorakoznak előttünk, némelyiken el lehet csodálkozni, hogy mennyire egyszerű, némelyiken el lehet borzadni, hogy mennyire bonyolult - több napos elkészítési idő is előfordul - , de összességében egy teljes képet kapunk a francia Kulináriáról, ami nem kis teljesítmény. Jómagam, ahogyan már említettem, kicsit elfogult vagyok ezen konyhaművészeti ággal kapcsolatban, ezért az utolsó betűig imádtam olvasni ezt a könyvet, sok szép gasztronómiai élményt hozott vissza és annál több receptre lettem kíváncsi, könyvespolcom éke lesz ez a kötet. Érdemes ráfordítani az időt, rendkívül különleges élményt kapunk általa.

10/10

A könyvet az Open Books kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.