
Bűvírással megírt fantasy. Hogy mi az a bűvírás? Jó kérdés. Bűvös írás, amelyet lehet jóra és rosszra is használni, és természetesen hiába akar valaki jót cselekedni vele, végül minden rosszra fordul. Ebben a könyvben egy egész univerzum alapul a bűvírásra, tanoncok tanulják a Világjáró Posta keretein belül, amely amúgy leveleket kézbesít szó szerint akárhová. Hogy hogyan találják meg a címzettet? Természetesen mágiával, ami minden mást is áthat ebben a történetben. És ennek a mágiának a forrása az írás, amely egy hozzám hasonló könyvmoly számára alapvetően is misztikum, amelyet sikerült a tökélyre fejleszteni ebben a sztoriban. A leírt szónak ugyanis hatalma van, és természetesen nem csak jóra használják, hanem a gonosz is ennek segítségével szedi áldozatait. A történet alapvetően egy izgalmas nyomozás, egy fiatal lány keresi az édesapjával kapcsolatos emlékeket, melynek eredményeként megtudhatja, hogy valóban bűnös volt-e abban, hogy elpusztult egy világ. Ennek érdekében hazudik, csal, és folyamatosan menekül, azonban végül barátokra tesz szert, még a szerelem is rátalál, így végül nem marad teljesen magára a nyomozásban. A történet rendkívül izgalmas, mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést az írónő, csak az eleje kicsit döcögős, ennél több hibát azonban nem nagyon tudok felróni ennek a kiváló könyvnek. Nőiesen bevallom, én a borítóba szerettem bele, valami gyönyörű ez a kötet, azonban nemcsak a külcsíny elképesztő, a belbecs is tartalmas. Egy remek fantasy, amit öröm volt olvasni, minden oldalon titok és rejtély várt, ki nem számítható fordulatok sokasága, soha nem lehetett tudni, hogy kiben lehet megbízni és ki lesz vajon a főgonosz. A végső fordulat is lehengerlő, természetesen pont az volt a bűnös, akire nem is gyanakodtam, sikerült jól meglepnie a szerzőnek, szinte mindvégig teljes izgalommal olvastam a történetet. Mindenkinek ajánlom, aki egy szépséges és izgalmas fantasyra vágyik, meg fogja találni vele a számítását.
Maeve hét éve veszítette el az édesapját, és futott zátonyra az élete. Úgy tudja ugyanis, hogy az édesapja volt a felelős egy világ pusztulásáért, ezért álnéven él és folyamatosan menekül. Azonban egy napon különös levelet kézbesít neki a Posta, amelyben arról értesül, hogy az apja ártatlan volt. Annak érdekében, hogy megtudja, ki írta a levelet, némi csalás árán felvéteti magát a Világjáró Posta iskolájába, és a kalandok elkezdődnek...
Már a kezdés is izgalmas, és ez egyre fokozódik, amint a lány elkezd szorgosan nyomozni a levél írójának kiléte után. Nem kevés kaland után végül megtalálja, azonban ezzel még korántsem ér véget a sztori, sőt, itt kezd csak igazán érdekes lenni. Mindenki gyanús, mindenkire rátelepszik a gyanú árnyéka, hogy aztán a következő fordulatnál másra vetüljön, tényleg a legutolsó oldalakig nem derül ki, hogy ki volt az igazi bűnös, és ki a felelős Meave édesapjának haláláért. A lány folyamatosan veszélyben forog, állandóan menekülne, nagyon nehezen kezd megbízni néhány emberben, ő maga csodálkozik a legjobban, hogy egyrészt barátokra lel, másrészt pedig szerelemre. Azonban a fiatalember, Tristan - aki egyébként a mentora az iskolában - , egyáltalán nem hótiszta jellem, tele van titkokkal és rejtélyekkel, tudja a lányról, hogy egy csaló, mégsem árulja el, sőt segít neki a nyomozásban. Fokozatosan kerülnek egyre közelebb egymáshoz, talán ők maguk sem hiszik el, hogy a két sebzett lélek lassan, de biztosan egymásra talál. Azonban romantikára nincs idő, az események egyre tragikusabb fordulatokat vesznek, a tét végül a világ pusztulása, amit mindenképpen meg kell akadályoznia az ifjú párnak. Picit lassan indulnak be az események, azonban amint a Világjáró Postára kerül a lány, azonnal magával ragadja a sztori az olvasót, és nem is ereszti el, egészen a végéig.
Egy gyönyörűen kivitelezett könyvről van szó, hívogató fedlappal és fantasztikus élfestéssel, kezdetben csak forgattam a kezemben és gyönyörködtem benne, annyira szép volt. Aztán persze elkezdtem olvasni, és nagyon hamar iszonyúan kíváncsi lettem arra, hogy mi fog történni Meave-el és Tristannal, rettenetesen szurkoltam nekik, na és persze azért, hogy elkapják az édesapa gyilkosát, az igazi főgonoszt. Mindeközben megismerkedhettem egy fantasztikus univerzummal, amelyben az írásnak kiemelt szerepe van, csodás és iszonyúan veszélyes varázsigék szálldosnak a történet során, és persze a bűvírásról is egyre több mindent tudunk meg. Lassan bontakozik ki előttünk, mi történt a múltban, ami meghatározza a jelent, és nagyon lehet izgulni azon, hogy a fiatalok összejöjjenek végre és megmentsék a világot. Nem kisebb a tét, ugyanis a főgonosz a háttérben mindent egy lapra tesz fel, és nem riad vissza a gyilkosságtól sem, gondolkodás nélkül pusztít el világokat, ha úgy gondolja, hogy ez szolgálja a céljait. Nagyon jól rejtőzködik, én tényleg a legutolsó fordulatig nem jöttem rá, hogy ki lehet az, pedig természetesen mindvégig ott volt a szemem előtt. Okosan, jól megírt történet, jól bonyolított szálakkal, nagyon izgalmas sztorival, jól megírt karakterekkel és kellőképpen mágikusra formálva. Úgy jó, ahogy van. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Maeve nem egysíkúan jó szereplő, mert bizony hazudik és csal a céljai érdekében, nehéz kezdetben megkedvelni őt, aztán ahogyan halad előre a történet, egyre inkább kirajzolódik a valódi jelleme, míg végül ő lesz az igazi főhősnő. Az én kedvencem azonban mégis Tristan lett, ez a rejtélyes fiú valóban nagyon érdekes figura, sokáig nem értettem, miért segít a lánynak, hiszen látszólag semmi oka sincs rá, aztán ahogy lassan kibontakozik az ő története is, minden érthetővé válik. A két ifjú ember összefog, és ketten együtt - na és néhány barát társaságában - mindent megtesznek, hogy megtalálják a főgonoszt, öröm volt együtt nyomozni velük, minden oldalon kaland várt, és ez így maradt egészen a könyv végéig. Alig tudtam letenni a kötetet, minden időt megragadtam, hogy visszatérjek a történethez, mert valóban nagyon izgalmas volt a sztori, teljes gőzzel lehetett szorítani Maeve-nek és Tristan-nak, na és persze azért, hogy megmeneküljön a világ. Nem hétköznapi fantasy, különleges a történet, egyáltalán nem kiszámítható, misztikus és rejtélyes, mégis annyira emberi, hogy nem lehet elszakadni tőle. Nem olvastam még az írónőtől, de megjegyeztem a nevét, és alig várom, hogy további jó könyvekkel örvendeztessen meg. A maga műfajában ez egy nagyon jó darab, mindvégig tud meglepetéssel szolgálni, bűvkörbe vonja az olvasót, és nem engedi, amíg el nem olvassa az utolsó oldalt is. Kiváló alkotás.
9/10
A könyvet a Menő könyvek kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
