Nagy ívű történelmi regény. Táncsics Mihályról mindannyian tudjuk, hogy 1848. március 15-én kiszabadították a börtönéből.  Na jó, de előtte és utána mi történt vele? Ezt tudhatjuk meg ebből a vaskos könyvből, amelynek igen nehéz a besorolása, hiszen egyrészt történelmi regény, másrészt viszont családregény is, mert nemcsak Táncsis életét követhetjük figyelemmel, hanem feleségének, Teréznek a történetét is. A lánglelkű forradalmár sorsa sem hétköznapi, azonban Terézé talán még érdekesebb, dacára annak, hogy ő nem formálta a történelmet, csupán elszenvedte azt. Mivel mindketten hosszú életet éltek, ezért megismerkedhetünk gyakorlatilag az egész 19. századdal, a reformkortól a Monarchia boldog békeéveiig. Hihetetlen tudásanyagot ad át nekünk a szerző, ez azonban szépirodalom, ezért nem is olyan könnyű olvasni ezt a regényt, de megéri, mert különleges élményt ad. Szégyen, gyalázat, de még nem olvastam Spirótól semmit, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ez a kötet, nem tudom sajnos semelyik korábbi művéhez mérni, de nekem tetszett, nyilván nem utolsósorban azért, mert a szívemnek oly kedves históriát választotta fő témájául. Jó volt sok érdekességet megtudni Táncsicsról, akinek az élete kész regény, de még jobb volt útján követni Terézt, aki a maga csendes módján mindig támogatta férjét, túlélt mindent és mindenkit, borzalmas tragédiák jutottak a számára - az összes gyerekét el kellett temetnie - , nagyon nem volt könnyű az élete furcsa férje mellett, de azért akadtak az életében szép napok is, és soha nem felejtette el Táncsicsnak, hogy ő emelte ki a nyomorból. A regény néha nehezen olvasható, mert rengeteg adatot tartalmaz, ráérősen, komótosan haladunk a végkifejlet felé, azonban nem egységes az idősík, van, hogy egyetlen mondatban évek telnek el, máskor rendkívüli részletességgel kerülnek leírásra az események. Táncsicsék nem voltak gazdagok, sokat kellett nélkülözniük, érdekes volt ebből a szemszögből nézve végigélni velük a századot, hiszen általában a szebb oldaláról szoktak írni a szerzők, Spiró azonban nem félt lemenni a mélységbe, az eredmény pedig egy (pontosabban kettő) küzdelmes sors érdekes bemutatása, a szerző mindvégig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, ami nem kis fegyvertény 600 oldalon keresztül. Elsősorban ínyenceknek ajánlom, de mindenkinek, aki nem ijed meg egy átlagosnál tartalmasabb történelmi regénytől, és persze a rajongóknak, akiknek nem kell bemutatni az író egyedi stílusát.

Seidl Teréz mélyszegénységbe született, borzalmas gyerek és ifjúkor után egyszer csak találkozik egy furcsa szerzettel, aki állandóan ír és forradalmár nézetei vannak. Hozzámegy feleségül, és nem is tudja, hogy egy hosszú életen át összefonódik a sorsuk, és átrobog a fejük felett a történelem...

Táncsicsot sokáig nem nevezi meg a szerző, csak az 1848. március 15-i események taglalása során derül ki a név, de persze a fülszövegből már tudtam, hogy kiről van szó, ezért érdeklődéssel figyeltem a híres rab forradalom előtti sorsát. Nem volt könnyű ember, mély hite volt, sohasem a pénz érdekelte, hanem az írás, egész életét tette fel erre a tevékenységre, és óriási tragédiája, hogy bár nagyon híres volt, igazán nem olvasták a műveit, csak akkor élt jómódban, amikor képviselő volt, egyébként mindig küszködnie kellett. Teréznek nem voltak jogai, nem volt egyenrangú társa a férjének, mégis mindig támasza volt, sohasem hagyta el, sok gyereket szült neki, mindig gondoskodott róla, és ha nem is zokszó nélkül, de elviselte, amit rámért a sors. Egyszerű asszony volt, de megvolt a magához való esze, jól kiegészítették egymást álmodozó férjével, aki két lábbal mindig a föld fölött járt, Teréz ugyanakkor gyakorlatias volt, így sikerült túlélniük sok mindent. Tényleg nem voltak gazdagok, ráadásul Táncsics sokszor hozott rossz döntést és ezért eladósodtak, azonban valahogy mindig mindent túléltek. Az író megvakult a börtönben, aztán évekkel később kiderült, hogy mégsem, de ettől még rengeteg testi baja volt, mégis több, mint 80 évet élt, teljes szellemi frissességben, míg egy nap meg nem ütötte a guta. Innentől kezdve Teréz sorsa az ápolás volt, pedig ő sem volt egészséges, de neki mindig fontosabb volt a családja, mint ő maga. Iszonyú tragédiák sora sújtotta, több gyermekét elveszítette, csak az unokája élte túl, mindenki mást el kellett temetnie, ráadásul a lánya nem éppen előnyösen házasodott, így az unokáját is neki kellett felnevelnie. Csendben tette a dolgát, nem zúgolódott, de éppen ezért szerintem nagyobb hős volt, mint híres férje.

Táncsics a reformkorban élte világkorát, miután kikerült a börtönből kivételes jómódban élt képviselőként családjával, de aztán elbukott a forradalom, neki pedig bujkálnia kellett. Sok évig élt szó szerint a föld alatt, egy padmalyban (egy kút alatti kis helyiségben), de ezt is kibírta, felesége pedig nem hagyta el, sőt gyermeket szült neki, ami miatt majdnem lebuktak, de végül kimagyarázta magát az okos asszony. Aztán jött az amnesztia, előbújhatott az egykori rab, és újra belevetette magát a közéletbe és az írásba, de az idő már elhaladt felette, a neve még jól csengett, de már nem ő volt a szellemi vezér, komoly anyagi problémákkal küzdött, a könyveit nem vették, de ő csak írt egész életében, fáradhatatlanul. Forradalmár volt és maradt, akkor is, amikor az idők már másról szóltak, ő nem haladt a korral, nem gyűjtött vagyont, a békés polgári korszak nem neki való volt. Aztán elmúltak felette az évek, jött a gutaütés, és az utolsó években már csak árnyéka volt régi önmagának, de Teréz hűsége meginghatatlan maradt. Ápolta és gondozta a férjét, vezette a háztartást, nevelte az unokát, mindezt szerényen, magától értetődően. Mindig passzív elszenvedője volt a történelemnek, mégis többet látott belőle, mint híres férje, aki makacsságból, dacból egyszerűen nem vette tudomásul az idők változását.

A 19. századról sokat tudunk, de ezek szerint nem eleget, mert hihetetlen mennyiségű adattal bombáz bennünket a szerző, megismerhetjük a kor híres embereit, elolvashatjuk az újságok cikkeit, sőt, még verseket is találunk a regényben. Felbukkan Jókai is természetesen, ő megkerülhetetlen a korban, de sokan mások is elénk járulnak a történelem oldalairól, ismert és kevésbé ismert emberek, akiknek a sorsát szintén megismerhetjük ebben a hömpölygő áradatban, ami egy évszázadot ölel fel, ami nem kevés. Elsősorban történelmi regény, hiszen az egész 19. század megelevenedik előttünk az olvasása közben, másrészt viszont családregény is, hiszen a Táncsics família sorsát kísérhetjük benne figyelemmel. Táncsics Mihály és Seidl Teréz sorsa valóban könyv után kiáltott, Spiró György pedig vette magának a fáradtságot és meg is írta nekünk. A stílus egyedi, az adathalmaz hatalmas, nem lehet egy szuszra végigolvasni, de talán nem is kell, pont a komótossága miatt tud igen mélyre menni a sors és jellemábrázolásban. Különleges olvasmányélmény volt az első Spiróm, nem fogom elfelejteni egyhamar az biztos. Jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom.

9/10

A könyvet a Magvető kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.