„Mint a föld, a falevelek és az eső szaga…”
T. J. Klune Green Creek-sorozatának első része, a Farkasok dala (a kötet ajánlója itt érhető el) tavaly jelent meg a Metropolis Media kiadónál, most pedig már a folytatást is a kezünkbe vehetjük. A holló dalán is érződik még az első kötet karcossága, kevésbé lágy és összeszedett, mint a későbbi, nagy sikert hozó Ház az égszínkék tengernél (a kötet ajánlója itt érhető el), de tematikájában (emberi kapcsolatok, elfogadás, empátia) és a megjelenített értékek tekintetében ugyanolyan erőteljes. Klune humanizmusa minden könyvén érződik, és ugyan ez egy kicsit sötétebb tónusú, érzelmileg nagyon terhelt kötet, mégis körüllengi a remény.
A főszereplő Gordo Livingstone, akit a korábbi falkája elárult és elhagyott. Gordo megfogadta, hogy többé nem ártja magát a farkasok ügyébe, mégis úgy alakul, hogy visszatér az életébe a Bennett-falka, köztük Mark Bennett is. A falkával együtt legyőzik a Fenevadat, majd az élet visszatér a normál kerékvágásba. Gordo újra a Bennett-klán boszorkánya, és egyre nehezebben tudja figyelmen kívül hagyni Markot és a kettejüket összekötő szálakat. Valami azonban közeledik, és vannak kötelékek, amelyek nem biztos, hogy elég erősnek bizonyulnak. Ez a kötet „szenvedélyről, hűségről, árulásról és családról mesél. De mindenekelőtt a szerelemről – ami néha olyan, mint egy durva pokróc a bőrödön, ám mégsem tudsz élni nélküle.”
A kötet egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a fiatalkori első szerelem helyett egy, a harmincas évei végén járó férfi útját mutatja be a régi sérelmek feldolgozásától a megbocsátásig és a szerelem elfogadásáig. Gordo rengeteg sebet hordoz, nehezen bocsát meg (magának is), és lassan fogadja csak el, hogy akár boldog is lehet. Nem könnyű út ez, főleg engedni a segítséget, nem mindent egyedül megoldani. Sokszor futjuk ugyanazokat a köröket, újra és újra felidézzük a rossz emlékeket, ami a tisztulási folyamathoz, az elfogadáshoz vezet egyre közelebb.
Ez azonban olvasóként nagyon megterhelő, rengetegszer térünk vissza ugyanoda, tele van a kötet autotextualitással, az első részben ráadásul a Farkasok dalából már ismert történetszálat (Joe, Carter, Kelly és Gordo kísérletét a Fenevad elkapására) olvassuk Gordo szemszögéből. Aki olvasta az első kötetet, ismeri ennek a kimenetelét, és lehet ebben a kötetben is létjogosultsága, az én lelkesedésemet mégis inkább visszavetette. Ezen kívül nekem az sem tetszett, hogy amikor beüt a krach, és közeledik a töréspont, mindenki folyamatosan csak beszél róla, hogy megakadályozzák, de konkrétan nem tesznek semmit.
Amiben viszont továbbra is nagyon erős a kötet, az a falkafalkafalka, vagyis a falkaélmény. Érezzük a farkasok bundájának tapintását, a testük melegét, mi is meg akarjuk érinteni őket, hogy kapcsolódjunk a kötelékeikhez. T. J. Klune csodálatosan jeleníti meg az összetartozásukat, azt, hogy igazi kollektivitást csak a szabadság szül (és persze az egymás iránti szeretet). A humor is nagyon jót tesz a sokszor sötét hangulatú kötetnek, az egyik kedvenc részem, amikor a fiúk elviszik Gordót „szórakozni”.
Szente Mihály magyar szövege továbbra is nagyszerű munka, Varga Balázs borítója pedig remekül visszaadja a kötet keserédes hangulatát. Mindig jó élmény visszatérni Green Creekbe, most ráadásul hatalmas bombát dobott le az író az utolsó oldalakon; lehet várni a válaszokat, és remélni, hogy a sorozat következő része nemsokára magyarul is érkezik majd.
8/10
A kötetet a Metropolis Media Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
