Az anyaságról őszintén. 49 éves vagyok, és már nem lesz gyerekem, nem válok anyává. A saját döntésem volt, így alakult az életem, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy érdekeljen a téma, hiszen az anyaság egy nagyon összetett dolog, főleg túl a negyvenen. Jakupcsek Gabrielláról köztudott, hogy már erősen a B oldalon egy kamasz lányt nevel, miközben felnőtt fiainak köszönhetően már nagymama is, ezért nála hitelesebb személy nem is írhatott volna könyvet arról, hogy milyen a szülőség az első fiatalságon túl. A kiváló médiaszemélyiség nem hazudtolta meg önmagát, ismét egy remek darab született, tele érdekes interjúkkal, amelyekben nem léteztek tabuk. Márpedig akadt nem egy-két ilyen ebben a könyvben, hiszen megismerkedhetünk olyan édesanyával, aki egyedül vállalt gyereket, illetve olyannal is, aki 50 éves kora körül vált szülővé, és olyan is akadt, akivel a nagymama szerepkörről beszélgetett a szerző. És volt egy kakukktojás is, Nyáry Krisztián, akinek apaként anyai feladatokat is el kellett látnia lányai mellett, amikor elveszítette a feleségét. Nagyon őszinte és valóban tabumentes beszélgetéseket tartalmaz ez a remek kötet, sokféle élethelyzetet ismerhetünk meg, érdekes és értékes emberek történetével leszünk gazdagabbak, és megtanulhatjuk, hogy a negyven egyáltalán nem akadály, a fölött is nyugodtan be lehet vállalni a gyereket, és mennyire más ez a helyzet, mint amikor fiatalon válunk édesanyává. Már megvalósítottuk (jó esetben) minden álmunkat, tudunk koncentrálni arra, hogy egy kisgyerek legyen az életünk középpontja, nincs hiányérzetünk. Sokan sokat küzdöttek negyvenen túl a babaért, másokkal egyszerűen csak megtörtént, de közös volt bennük, hogy ezeket a gyerekeket nagyon várták, jó helyre érkeztek jó időben. Nem kerültek elhallgatásra az anyagiak sem, hiszen egy gyerek bizony sokba kerül, a kötetben szereplő édesanyák zöme jó anyagi helyzetben vállalta be idősebb korban a babát, boldogan lemondva a kényelmes életről. Tabudöntögető, erős könyv, amit mindenkinek ajánlok, akit érdekel az érettebb korú édesanyák témaköre, vagyis szerintem mindenkinek.

Minden nőnek megvan a maga története, és ezek a sztorik izgalmasak és érdekesek, mert egyediek. Mindenki a saját útját járja, van, akit az tesz boldoggá, ha egyedül vállalja a gyereket (hogy aztán idővel megérkezzen a szerelem is), van, akinek az a sors jut, hogy nagymamaként távolban lévő unokáival tartja a kapcsolatot. Igaz történetek, valódi sorsok, tele élettel, küzdelemmel és természetesen gyerekkel, mi kell még?

Én soha nem akartam gyereket, és nem is találkoztam sajnos senkivel, akivel vállaltam volna a szülőséget, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy csodáljam azokat, akik gyereket nevelnek, hiszen ez egy hihetetlenül nehéz feladat. 49 évesen sajnos már kifutottam az időből, nekem már  nem fog megadatni a szülés csodája, pedig egyre több velem majdnem egykorú ismerősöm vállalkozik a gyerekre túl a negyvenen. Vagy már nagymamák, miközben még aktívan dolgoznak és nevelik a saját gyerekeiket, gondoskodnak a szüleikről, a szendvics generáció minden terhével és szépségével küzdenek. Jól megvagyok egymagam, de rosszabb napjaimon néha hiányzik, hogy nem vesz körül nagy család, nem kell gondoskodnom senkiről, de be kellett látnom, hogy nekem bizony a saját kényelmem fontosabb, mint egy gyerek. Éppen ezért csodálom ezeket az édesanyákat, akiket ebben a könyvben megismerhettem, mert önként és boldogan mondtak le önmaguk egy részéről, előtérbe helyezték a gyerekeket, és ez tökéletesen boldoggá teszi őket. Nagyon fontosnak gondolom a témát, hiszen egyre többen vállalnak idősebb korban gyereket, akár azért, mert csak későn találták meg a párjukat, vagy akár azért, mert úgy gondolták, hogy igenis hiányzik még egy baba a boldogságukhoz, és nem foglalkoznak mások véleményével, a saját belső hangjukat követik, és bevállalják ezt a nem könnyű feladatot.

Engem az édesapám egyedül nevelt fel, ezért a legjobban Nyáry Krisztián története fogott meg, aki meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy milyen nehéz volt megszerveznie a hétköznapokat a felesége halála után, és hogy rugalmasabb munkát kellett vállalnia, mert másként nem tudta megoldani az életét. De annak az édesanyának a története is nagyon mellbe vágott, aki intézeti gyerek volt, nagyon fiatalon lett három gyereke, és húsz évig élt egy nem megfelelő párkapcsolatban, amelyből szerencsére ki tudott lépni, és ma már boldogan él új párjával, aki szereti és becsüli. Az aktív nagymamaságról is sokat tanultam Koronczay Lillától, akinek az írásait mindig elolvasom a Nők Lapjában, mert nagyon jól ír, egy kiváló újságíró, akit ezúttal egy másik oldaláról ismerhettem meg. Átéreztem, milyen fájdalmas tud lenni egy nagymamának, hogy nem láthatja minden nap a külföldön élő unokáit, ugyanakkor arról is fontos beszélni, hogy egy nagyszülő nem szolga, neki is van élete, nem lehet mindig odaadni neki az unokát, meg kell húzni a határokat. Azt a történetet is nagyon szerettem, hogy egy anyuka egyedül vállalt gyereket, aki alig volt néhány hónapos, amikor megismerkedett egy férfival, akivel ma már boldogan élnek, jó dolog a happy end. Az a sztori is izgalmas volt, amikor egy hölgy 48 éves korában vállalt gyereket, és tényleg nem foglalkozott senkinek a véleményével, csak a szívére hallgatott.

Jakupcsek Gabriella nagyon jól tud beszélgetni, nem fél a tabuktól, megkérdez mindent, és értékeli az őszinteséget. A kötetben szereplő édesanyák (plusz Nyáry Krisztián, ugye) sokfélék, abban azonban egyformák, hogy nem féltek bevállalni idősebb korban a gyereket, és mindannyian sokat tesznek az egészségükért, hiszen nekik még sokáig fittnek kell maradniuk, hiszen azt a babát fel is kell nevelni, nem titkolják, hogy sokszor fáradtak, mert bizony a szülőség nagyon kemény feladat. De ők így boldogok, ezt akarták, sokat tettek érte, és nagy öröm, hogy a legtöbbjük meg is találta a társat a gyerekhez, boldog párkapcsolatban élnek. Arról is fontos beszélni, hogy főként jó anyagi helyzetben élő nők döntenek úgy, hogy jöhet a baba, hiszen nem kevés pénzbe kerül a gyereknevelés. Jó volt ezt a könyvet olvasni, mert sokféle élettörténetet ismerhettünk meg a szerző értő beszélgetéseiből, amelyek okosak és közérthetőek voltak, tabu nélkül beszélgettek egymással az édesanyák, akik később szültek. Szerintem mindenkit megillet az elismerés azért, hogy túl a negyvenen bevállaltak még egy gyereket, lemondtak a kényelmükről, és a babázást választották annak minden szépségével és nehézségével együtt. Erős nőkről (plusz Nyáry Kriszitán) szólnak ezek a  történetek, akik nem használnak nagy szavakat, egyszerűen csak élik az életüket, felvállalják a döntésüket, és mindent megtesznek a gyerekeikért, miközben nagyon boldogok. A hétköznapok hősei szólalnak meg ebben a kötetben, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.

9/10

A könyvet a 21. század kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.