Egy gyönyörű és szenvedélyes filmsztár. Ma már nincsenek igazi filmcsillagok, csak sztárocskák vannak, elmúlt Hollywood aranykora, amelyet olyan ikonikus dívák fémjeleztek, mint amilyen Elizabeth Taylor is volt. Gyerekszínészként kezdte, majd nagy filmekben szerepelt - a Kleopátráért ő kapott először nőként egymillió dollárt - , két Oscar díjat is bezsebelt, ennek ellenére mégis magánélete miatt vált igazán ismertté. Nyolcszor (!) ment férjhez - ebből kétszer ugyanahhoz a férfihoz - , szerette a luxust és az ékszereket, és sokszor volt gondja a súlyával, valamint az alkohollal. Sok filmjét láttam - a legendás Nem félünk a farkastól sajnos nincs közöttük, de idővel sort kerítek erre is -, ezek közül a Kleopátra volt a kedvencem, és vallom, hogy sokkal jobb színésznő volt, mint amennyire gondolnánk, hiszen elsősorban a külseje miatt kapta a legtöbb szerepét, mivel lélegzetelállítóan szép volt. Nagy tisztelője vagyok a művésznőnek, mélyen hiszem, hogy dacára a sok felszínes filmnek, amelyben játszott, ő igazi művész volt, egy nagyon tehetséges színésznő, akit aranykalitkába zárt a külseje. Mindez nem akadályozott meg abban, hogy kövessem a magánéleti dolgait is, hiszen a szalagcímek eljutottak hozzám, és többek között emlékszem, mekkora felhajtás volt körülötte, amikor nálunk járt, és Budapesten ünnepelte a születésnapját. A régi Hollywood ikonikus alakjának tartom, ezért nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, amelyben sajnos egy kicsit csalódtam. Összességében egy jól megírt könyv, azonban szerintem pont a lényeg maradt ki belőle, mivel élete szerelmével, Richard Burtonnel való kapcsolatáról nem sok szó esik benne. Sok érdekességet megtudhatunk róla, a filmforgatások kulisszatitkaira is fény derül, de valahogy nem sikerült átütő erejűre ez az alkotás, szerintem ez a különleges asszony többet érdemelt volna. A könyv vége elnagyolt lett, amíg mindent megtudhatunk róla a Burton-nel való megismerkedéséig, utána már csak nagy ugrásokkal kapunk képet a az életéről. Egy mára már letűnt korszakról kaphatunk képet, egy érdekes sorson keresztül, bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, de valahol elvész a lényeg, az igazi Liz Taylor nem tárja fel előttünk titkait, dacára annak, hogy magánéletének minden részletét megismerhetjük. Nekem hiányoztak az ikonikus filmszerepek, a forgatásokról inkább csak bulvárszinten szerezhetünk tudomást, igaz, hogy a botrányairól volt ismert a színésznő, de azért művész is volt, és erről kevés szó esik. Rajongóknak kötelező darab, egyébként azonban sajnos felejthető alkotás.

Liz Taylor édesanyja eldöntötte, hogy a lányából márpedig filmszínésznő lesz - ha már ő nem lehetett az -, ezért már kora gyerekkorától válogatásokra cipelte, aminek meg is lett az eredménye, a szép kislány hamar szerződést kapott egy nagy stúdiótól. Aztán Liz felnőtt, és elindult a szenvedély útján...

Tizennyolc éves korában hozzáment Nicky Hiltonhoz, ezzel valóra váltotta édesanyja álmát, hiszen egy gazdag családba házasodott be. Azonban a boldogság hamar tovaszállt, az örökös nem volt férjnek való, hiszen csak a léhaságnak élt és nem sokat foglalkozott a feleségével. Elizabeth fájó szívvel beadta a válást, és új életet kezdett egy új férfi oldalán, akitől két gyermeke is született. Aztán jött Mike Todd, mint a forgószél, és a producer miatt ismét elvált és belevágtak a közös életbe. Minden ragyogó volt, luxus és szórakozás a köbön - a szenvedélyről nem is beszélve, néha bizony verekedtek is a szerelmesek - , és egy újabb gyerek, azonban jött egy borzalmas tragédia, és a férj meghalt egy repülőgépbalesetben. Liz összetört, hogy aztán feldúlja az őt vigasztalni próbáló barát, Eddie Fischer házasságát, hogy ismét férjhez menjen. Ez a házasság sem volt hosszú életű, hamar rájött a szép színésznő, hogy nem köti igazi szerelem a férfihoz, aztán megjelent Richard Burton, és minden megváltozott. És még mindig nem volt vége a házasságoknak, nyolcadjára meglepő módon egy kőműveshez ment feleségül, Larry Fortensky-hez, természetesen ez a frigy sem tarthatott sokáig, élete végére egyedül maradt a művésznő. Azonban ekkor már jó ügyre használta a népszerűségét, az AIDS elleni harchoz gyűjtött támogatásokat, és ebben a tevékenységben végre megtalálta önmagát. 

Nem volt éppen rendes kislány, több házasságot is feldúlt, mindig megszerezte magának a férfit, akit akart, azonban egyáltalán nem volt boszorkány, sőt igazából egy nemes lélek volt, aki nagyon tudott szeretni - példásan nevelte a gyerekeit a magánéleti viharai ellenére, ami lássuk be, nem kis teljesítmény - , és hűséges barát is volt, legyen szó Montgomery Cliftről vagy Michael Jacksonról. Örök tragédiája, hogy mindenki a külsejéről és a botrányairól beszélt, nem a szerepeiről, pedig játszott jó filmekben is. Az Óriás, a Macska a forró bádogtetőn és persze karrierje csúcsa, a Kleopátra mind- mind kiváló darabjai a filmművészetnek, a Nem félünk a farkastól című alkotásért pedig Oscar - díjat is kapott, mégsem ezért maradt meg az emlékezetünkben, hanem a sokszoros házasságra lépéseiről. Én azonban még emlékszem az AIDS elleni küzdelmére is, melynek eredményeként egy teljesen más oldaláról ismerhettük meg a művésznőt, ha nem is lett olyan ikonikus alakja a jótékonyságnak, mint Audrey Hepburn az Unicef-el, de mégis fontos szerepet játszott abban a korszakban. Igen, szerette a férfiakat, és az ékszereket, de nem volt rossz ember, ráadásul színésznőnek is remek volt, habár Richard Burton magasra tette a mércét, nem volt könnyű dolga mellette bizonyítani a tehetségét.

Alapvetően nem vagyok oda a filmsztárokért, de a régi idők nagy díváit mindig is csodáltam, mert nagy egyéniségek voltak és ezek közé tartozik Elizabeth Taylor is. A gyönyörű külső nagy szenvedélyeket takart, amelyekből sajnos nem sokat érzékelhetünk ebből a könyvből, kivéve, amikor a férfiak elcsábításáról és a verekedésekről, valamint az alkoholproblémákról van szó. Szerintem ez a különleges díva többet érdemelt volna, itt aztán igazán lobognia kellett volna az érzelmeknek, ehhez képest kaptunk egy fékezett habzású életrajzi regényt, amelyből pont a lényeg maradt ki. Egyszeri kikapcsolódásnak nem rossz, azonban nincs benne átütő erő, tökéletesen felejthető darab, Elizabeth Taylor ennél többet érdemelt volna. Viszont sugárzik belőle valami a régi Hollywood fényéből, egy mára már letűnt korba visz el bennünket a szerző, aki tud ennél jobbat is szerintem - sok jót hallottam az Audrey Hepburn-ről írt munkájáról -, ez most valamiért nem sikerült. Mindezzel együtt jó volt újra felidézni a díva alakját, ismét eszembe jutottak a filmjei - na és persze a bulvárhírek sokasága - , és ismét megfogadtam, hogy egyszer most már megnézem a Nem félünk a farkastólt. Ezt a könyvet tényleg csak rajongóknak ajánlom, a többieknek azt javaslom, hogy hagyják ki inkább.

7/10