Könyvajánló: Csóka Judit: Mesék a bátorságról (2024)
2024. október 02. írta: FilmBaráth

Könyvajánló: Csóka Judit: Mesék a bátorságról (2024)

Mesék a világ minden tájáról

mesek_a_batorsagrol.jpg

Mesék a világ minden tájáról. Ritkán olvasok meséket, ezúttal azonban kivételt tettem, és nem bántam meg. Nagy örömömre találkoztam benne gyerekkori kedvencekkel, amelyeket nagyon érdekes élmény volt felnőtt fejjel újra értelmezni, és abszolút nemzetközi mezőnyből válogatott mesékkel, amelyek közül számomra mindent vitt egy ausztrál versenyző, amelyből megtudhattam, hogyan született meg a kacsacsőrű emlős. Ami összekötötte ezeket a remek alkotásokat, az a bátorság témaköre volt, és gyakran meglepődtem azon, hogy ezen szempontból nézve milyen sokrétűek és tanító célzatúak ezek a sokszor nagyon egyszerű mesék. Minden nemzetnek megvannak a maga meséi, amelyek hangulata csak rá jellemzőek, azonban mindenhol egyformán megtalálható volt a mesés kulisszák mögött a magvas mondanivaló, mely szerint a bátorság igenis tanulható, és kemény munka annak elérése. Sok mesében nagyon sok feladatot kellett megoldania a főhősöknek, azért, hogy elnyerjék méltó jutalmukat, neki kellett vágniuk a világnak, le kellett győzniük sokszor saját magukat, hogy aztán az ellenfelet is lebírják, ha jobban belegondolunk, nincs ez másként a való életben sem. Mert nincs könnyű győzelem, csak azt becsüljük igazán, amelyért megküzdünk, bátran neki kell vágni az előttünk álló feladathalmaznak, és ha elég kitartóak vagyunk, siker koronázza fáradozásainkat. Megdöbbentő, hogy a mesék milyen sok tanulságot tartalmaznak, a csodálatos felszín alatt igazi pszichológiai segítséget jelentenek a mindennapokhoz. Ezen a szemüvegen keresztül nézve a legegyszerűbb mese is nagy tanító, amelynek segítségével jobbá tehetjük az életünket. Jó volt olvasni ezeket a mesketéket, amelyek között akadt rövidebb és hosszabb, talán egy picit eklektikus lett a szerkesztés, de ennél nagyobb hibát nem tudok felróni ennek a figyelemre méltó könyvnek. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a meséket, és annak is, aki, mint jómagam, már régen leszokott róluk, mert garantáltan meg fog jönni a kedve a műfajhoz.

Kacor király, A kiskakas gyémánt félkrajcárja - gyerekkori kedvencek, amelyekkel nagyon jó volt újra találkozni ebben a válogatásban, és a bátorság témakörében végiggondolni, hogy mit tanítanak nekünk. A mesék nagyon fontosak nemcsak gyerekkorban, hanem a felnőtt számára is jelentős mondanivalóval bírnak.

Két részre oszlanak a mesék ebben a kötetben, vannak, amelyek a félelemről, és vannak, amelyek a bátorságról szólnak. A gyávák is hőssé válnak a végén, hiszen legyőzik saját magukat, és ezzel elnyerik a király fele birodalmát és a királylány kezét, mint ahogyan az egy jó mesében dukál, de ennél sokkal fontosabb, hogy a rengeteg féle történetben a jó mindig győz, és ez óriási reményt ad a mindennapok küzdelmeihez. Érdekes, hogy az egyes nemzetek milyen eredettörténettel rendelkeznek, a már említett kacsacsőrű emlősökön kívül azt is megtudhatjuk, hogyan lett az árpa a legfontosabb növény Nepálban. Nem mindig szívderítőek a mesék, sok bennük az erőszak, főleg a családon belüli, a főszereplőknek rengeteg nehézséggel kell szembenézniük, de mindig akadnak segítőik is, legyen az egy boszorkány vagy krokodil. A gyávaságot sokan megvetik, azonban nem könnyű az út, ameddig eljutunk a bátorságig, és ezt mindenkinek magának kell végigjárnia, legyőzve ezer veszélyt, melynek során fejlődik a jellem, csavarodnak a mesés fordulatok, érdekes helyeken járunk, tényleg döbbenet, hogy milyen élénk az egyes nemzetek fantáziája, ha történetet kell elmondaniuk.

A szerző pszichológus, ezért nagy rálátása van a mesék mélyebb mondanivalójára, ennek fényében válogatta ezeket a meséket, amelyekben a főszereplő nem fél szembeszállni a nála hatalmasabb erőkkel, legyőz mindent és mindenkit, de legfőképpen saját magát. Mert mi magunk vagyunk a legnagyobb ellenségeink, nem hiszünk magunkban, nem lépünk ki a komfortzónánkból, nem teszünk erőfeszítéseket a céljaink elérése érdekében, aztán csodálkozunk, hogy nem jutunk sehová. Ezekből a mesékből meg lehet tanulni, hogy igenis van értelme a sok munkának, mert ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, akkor el fogunk jutni odáig, hogy megvalósítsuk a céljainkat. Nem több és nem is kevesebb, amire rávezetnek ezek a történetek, amelyek színes kavalkádja összeáll egységes egésszé, a sokféleségből végül kifejezésre kerül, hogy legyünk bátrak, ne féljünk senkitől és semmitől, mert csak így juthatnunk egyről a kettőre. Tényleg érdekes, hogy mennyi mindent ki lehet olvasni egy meséből, ha egy témakörre koncentrálva gondoljuk őket végig.

Mesét olvasni jó dolog, mert egyrészt elvarázsol, másrészt pedig észrevétlenül is tanít, sok mindenre, csak oda kell figyelni rá, hogy mit akar mondani nekünk. Az sem hátrány, hogy szélesíti a látókörünket, ha a világ minden tájáról érkeznek elénk a történetek, sokféle nemzet mondavilágába láthatunk bele, kultúrtörténeti eseménynek vagyunk a részesei, még ha nem is vesszük észre olvasás közben. Felnőtt fejjel végiggondolva a régi meséket, megdöbbentő, hogy mennyi mondanivalóval rendelkeznek, tanítanak a szépre és jóra, miközben néha nagyon horrorisztikus sztorikhoz van szerencsénk, de pont ettől érik el lelkünk legmélyebb bugyrait, mert valóban mellbe vágnak. Egy szó, mint száz, olvassunk meséket, mert az jó nekünk, és ha nem csak végigszáguldunk rajtuk, hanem alaposan megrágjuk minden egyes sorát, rájöhetünk, hogy milyen gazdag érzelemvilággal rendelkeznek ezek a történetek, és milyen fontos mondanivalókat hordoznak. Nagyon kifejező a borító, abszolút kifejezi a könyv hangulatát, mindenkinek ajánlom ezt a kötetet, aki szeretne szép meséket olvasni, melyek magvas tanulságokat hordoznak. 

9/10

A könyvet a Corvina kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr10018496714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása