Könyvajánló: Soós Tibor: Az istennő amulettje (2024)
2024. szeptember 04. írta: FilmBaráth

Könyvajánló: Soós Tibor: Az istennő amulettje (2024)

Ármány és szerelem Egyiptomban

az_istenno_amulettje.jpg

Ármány és szerelem Egyiptomban. Egyáltalán nem egy habos-babos romantikus könyv, hanem egy kiváló történelmi kalandregény, amelynek minden sorát élmény olvasni. Nem éppen kislányoknak való olvasmány, hiszen vannak benne nagyon kemény részek is, azonban összességében mégis egy szórakoztató, ugyanakkor egyáltalán nem felületes alkotás, amely mögött végtelen tudás található az ősi Egyiptomról, amelyet nem fél megosztani velünk a szerző. Soós Tiborra a Buda&Pest című könyvben figyeltem fel, nagyon tetszett az általa írt rész, ezért amikor megtudtam, hogy megjelenik ez a könyv, biztos voltam benne, hogy el fogom olvasni, mert nem lesz gond a minőséggel. Nem is csalódtam, ez egy remek kötet, amelynek egyetlen hibája, hogy kicsit lassan indulnak be az események, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. A borító gyönyörű, a történetvezetés kiváló, a karakterek jól meg lettek írva, kalandban nincs hiány, ugyanakkor egy ez egy remek fejlődéstörténet is, ami saját műfajának kiemelkedő darabja. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne jól szórakozni, ugyanakkor sok mindent megtudni az ősi Egyiptomról, szereti a rejtélyeket, a kalandokat és nem veti meg a jóféle olvasmányokat. Jómagam egykoron egyiptológusnak készültem, ezért nagyítóval figyeltem a történelmi hűséget, de nem találtam hibát benne, kiválóan ábrázolja a kort a szerző, minden fontos szereplővel megismerkedhetünk, bepillantást nyerhetünk a nagypolitika boszorkánykonyhájába, ugyanakkor alapos tudást szerezhetünk a hétköznapi életről is. A két főszereplő telitalálat, kellőképpen érdekesek ahhoz, hogy érdekeljen bennünket a sorsuk, lehet nekik szurkolni, hogy egymásra találjanak a nagy kalandok közepette, mindketten rengeteget fejlődnek, felnőnek az előttük álló feladatokhoz és kihívásokhoz. Összességében ez egy kiváló könyv, amelybe nagyon könnyű belefeledkezni, nekem nagyon tetszett, epedve várom a folytatást.

Adva van egy közrendű lány, akinek az az álma, hogy apját követve orvos lehessen, és egy titokzatos származású fiatalember, aki kezdetben nem nagyon él tiszteletre méltó életet, de végül egyre inkább kiderül róla, hogy azért vannak nagyon jó tulajdonságai. A sorsuk összefonódik, vajon mi lesz kettejük sorsa és Egyiptomé?

Egy kiadó életében nagyon fontos az első könyv, hiszen ez lesz az első találkozása a közönséggel, célszerű valami olyasmivel indulni, amire felkapja a fejét az olvasást kedvelők köre. Az Eleven kiadó jól választott, hiszen Soós Tibor könyve nagy sikert aratott, egyáltalán nem méltatlanul, hiszen remek könyv, amelynek nemsokára érkezik a folytatása, amelyet én személy szerint nagyon várok. Ígéretes kezdés, nagyon szimpatikus volt a számomra, hogy mindjárt a könyv elején megosztották az első kötet történetét, a végén pedig új szerzőket kerestek, ezzel keretbe foglalva ezt a kiváló történetet. Ritkán esik szó a kiadókról, pedig nagyon fontos szerepet töltenek be a könyvkiadásban, ezért nagyon különleges, hogy az előszóban felvették a kapcsolatot a közönséggel, én további sok sikert, népszerű szerzőket és kiadványokat kívánok nekik, mert ha marad ez a színvonal, akkor nem lesz probléma az ismertséggel. Az istennő amulettje egy jó helyen és jó időben megtalált történet, ami sikerre van ítélve, hiszen remek kötet, amelyből várhatóan kiváló sorozat lesz, nagyon kíváncsian várom a kiadó további köteteit.

Tia egy nagyon erős nő, akinek ugyanolyan titokzatos a származása, mint Sziatumé, egyikükről sem derült még ki minden, a folytatásban remélhetőleg fény derül arra, hogy miért szőke a lány, milyen titkokat őriztek a szülei, illetve a fiú milyen családból származik, hogy miért nem herceg, amikor ennek megfelelően neveltették. Kettejük élete kezdetben külön utakon jár, hogy aztán az eretnek fáraó új városában összefonódjon a sorsuk, a tét pedig nem kevesebb, mint Egyiptom jövője. Egy nagyfokú összeesküvésről rántódik le a lepel, amelynek köszönhetően a fiatalok élete veszélybe kerül, ugyanakkor egyáltalán nem csak róluk van szó, valóban egész Egyiptom jövője van a kezükben. A kalandok folytatódnak a következő részben, a történet még egyáltalán nem ért véget, sőt, most kezd csak igazán érdekes lenni. Megismertük a szereplőket, elhelyeztük őket a sztoriban, bepillantást nyerhettünk a fáraó udvartartásába, találkozhattunk a gyönyörű Nefertitivel, és akkor még szó esett arról az izgalmas korszakról, amelyben a történet játszódik. Hiszen Ehnaton, az eretnek fáraó nem kevesebbet tett, mint megváltoztatta a vallást, tette ezt elsősorban azért, hogy háttérbe szorítsa a túlságosan nagy hatalomra szert tett Amon-papságot, akik természetesen mindent megtesznek, hogy visszanyerjék régi befolyásukat.

Nincs cukormáz a történetben, itt bizony kemény dolgok történnek, Tia szörnyű módon hagyja maga mögött a gyermeki létet, hogy aztán megtalálja saját útját. Sziatum kezdetben nem túlságosan szimpatikus szereplő, egy szoknyapecér fiatalember, akit azonban megváltoztat a lánnyal való találkozása. Kettejük sorsa összefonódik, fokozatosan kerülnek egyre közelebb egymáshoz, miközben rengeteg kalandot élnek át együtt, életükbe azonban belerondít a nagypolitika, melynek eredményeként veszélybe kerül az életük. A dolgok úgy alakulnak, hogy rajtuk múlik Egyiptom jövője, amely még úgy is izgalmas, hogy ismerjük a történelmet, tudjuk mi lesz Ehnaton és családjának sorsa. Mert feltűnik a legendás Tutenhamon is a történetben, a fáraói családot is megismerhetjük, miközben a hétköznapi emberek sorsába is bepillantást nyerünk. Ez az egész könyv egy hatalmas kaland, amely tele van titokkal és rejtélyekkel, magával ragad a történet és az ősi Egyiptom, én egy ültő helyemben olvastam végig, annyira kíváncsi voltam, hogy mi történik a szereplőkkel. Ez egy jó könyv, elsősorban a történelem szerelmeseinek ajánlom, de mindenkinek, aki jól akar szórakozni, és készen áll egy egyiptomi kalandra.

9/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8718479531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása