Könyvajánló: Shelley Parker-Chan: A sötétségbe fojtott világ (2024)
2024. július 08. írta: chipolino

Könyvajánló: Shelley Parker-Chan: A sötétségbe fojtott világ (2024)

A történelmi fantasyduológia záró kötete nehéz, de emlékezetes olvasmányélmény

he_who_drowned_blog.jpg

Az írás spoilereket tartalmaz!

Az Agave Kiadónál tavaly megjelent A nappá vált lány (írásunk itt) nagyon megosztó kötet lett a hazai olvasók között, nekem a tavalyi évem legjobb olvasmánya volt, így indultam neki ennek a résznek. A nappá vált lány rétegkönyv, abból a szempontból, hogy alapvetően karakterregény, tehát sokkal többet időzünk a karakterek fejlődése, kapcsolatai, motivációinak bemutatása körül, mint amennyit a cselekménynél, és ez erre a záró kötetre is fokozottan igaz. Aki nem rezgett együtt az első kötettel, valószínűleg ezt már nem fogja elolvasni, aki viszont igen, annak ez a rész is rengeteg érzelmet, fordulatot, szívszorító pillanatot tartogat. Fájdalmas, nehéz kötet valódi katarzis nélkül (számomra legalábbis), mégis az idei év egyik emlékezetes kötete.

„Mennyit áldoznál fel azért, hogy megszerezd a világot?” Az előző kötet végén Csu Jüancsang nagy győzelmet aratott, és kikiáltotta magát a Fénylő Királynak, a célja pedig most már nem kisebb, mint hogy megszerezze a trónt, és császárrá koronázza magát. Erre azonban mások is készülnek: déli szomszédja, Csang asszony a férjének szánja a trónt, és elég erős ahhoz, hogy Csu útjába álljon. A sorsa beteljesítéséhez Csunak szövetségre kell lépnie Oujanggal, az eunuch tábornokkal, aki mindent feláldozott, hogy bosszút állhasson apja gyilkosán, a nagykánon. Közben egy árnyékban mozgó szereplő szintén egyre közelebb kerül a trónhoz: Vang Paohsziang bejut a fővárosba, és pókként kezdi szőni az udvari intrikák hálóját egyetlen céllal – romlásba akarja taszítani a birodalmat, hogy gúnyt űzzön mindazon értékekből, amelyeket harcos családja jobban szeretett nála. A trón felé tartók bármit megtennének a győzelemért, de lehet, hogy nagyobb árat kell érte fizetniük, mint ahogy gondolták.

A karakterek ebben a kötetben is fantasztikusak. Nagyon szerettem az előző részben Vang nagyúr jeleneteit, és kifejezetten örültem, hogy itt már őt is nézőpontkarakterként követjük, ő Csu és Oujang mellett a háromszög harmadik csúcsa. Aztán ahogy fogytak a lapok, arra eszméltem, hogy borzasztó rossz érzéssel olvasom az ő útját. Legszívesebben átugrottam volna a vele történteket, annyira mélyen az ember bőre alá mászik az a folyamatos romlottság, amibe Paohsziang magát kényszeríti. Zseniális, de nagyon fájdalmas olvasni. Csu még mindig képes fejlődni, és nem gondoltam volna, de neki volt a legegyszerűbb szurkolni (persze amikor Oujang bevallottan öngyilkos küldetésre készül, Paohsziang pedig mindent magával akar vinni a romlottságba, annyira ez végülis nem nehéz). Csu nagyon sok rétegét mutatja meg a kötetben, a sebezhetősége is újra megmutatkozik.

Nem titok, hogy Oujang volt az előző kötetben a kedvenc karakterem, aki ebben a részben legtöbbször csak árnyéka önmagának (ami érthető, de attól még szívszorító). A kötet legjobb pillanatai nekem a Csu és Oujang közötti interakciók voltak (még az elején); kedvesek, könnyedek ezek a jelenetek, nagyon mókás, hogy Oujang még Csu rabjaként is mennyire magas lóról beszél vele. Gyönyörű, ahogyan közelebb kerülnek egymáshoz, ahogy Oujang végül lemezteleníti magát Csu előtt (ez a jelenet a párja annak, amikor az első kötetben Csu feltárja Ma-nak a sebezhetőségét, megmutatja neki az igazi lényét). Borzasztóan nehéz a gyötrődését olvasni, főleg azután, hogy megcsillan a remény számára (és az olvasó számára is), hogy talán lehetséges „továbbmenni a befejezés után.” A titok kiderülése és ami végül Oujanggal történik, engem teljesen földbe döngölt.

Az előző kötethez képest itt még több az erőszak, ráadásul nyersen, kegyetlenül, naturalistán ábrázolva, emellett pedig nagyon (az én ízlésemnek túl) sokat időzünk a szereplők lelki mocsarában is. Rengeteg a brutalitás és a negatív érzelmek, és kevés a remény, a jóság. Felértékelődik (és végül talán a legfontosabbá is válik) Ma szerepe, aki egyrészt Csu lelkiismereteként funkcionál, később pedig Paohsziangnak is megmutatja, hogy létezik másik út a számára. A végkifejlet keserédes, és igazi megnyugvást nem ad, felcsillant azonban egy jobb jövőt, egy olyan korszakot, amelyben Csu a nagyszerűség elérésével végre megváltoztathatja a világot.

 

9/10

A kötetet az Agave Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5418437953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása