Könyvkritika: Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek (2023)
2024. január 10. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek (2023)

Zenei love storyk

nagy_zeneszek_nagy_szerelmek.jpg

Zenei love storyk. Érdekesen megírva, jól tálalva, mégsem bulváros modorban ismerhetjük meg nagy zeneszerzők magánéletét. Komolyzenészekről van szó, akiknek eddig alapvetően a muzsikáját ismerhettük - nos, nőiesen bevallom, hogy én nem mindenkiért, de mentségemre szóljon, hogy bevallottan musicalfüggő vagyok, komolyzenét nem gyakran hallgatok -  most pedig bepillantást nyerhetünk a családi életükbe is. Miközben megszületnek a gyönyörű melódiák, zajlik az élet, szerelmek születnek és szűnnek meg, házasságok kezdődnek és érnek véget. A nagy zeneszerzők sem voltak szentek, bizony, többen félreléptek, volt, hogy őket csalták meg, szerettek és féltékenykedtek, boldogság és rosszabb napok váltogatták egymást, néha előfordultak tragédiák is. Nagy érzelmekből születtek a nagy zenedarabok, amelyeket különleges módon meg is hallgathatunk a könyvben, QR kódok segítségével. Jómagam még csak nem is hallottam eddig Bősze Ádámról, de az írásai alapján biztos vagyok benne, hogy kiváló rádióadásokat hozott létre, ezek alapján született meg ez a könyv, amelyet nagy öröm volt végigolvasni, habár egy kicsit hullámzott a röpke életrajzok színvonala, de összességében egy nagyon szórakoztató alkotás született, amely mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődést, és amelyből rengeteg információra tehetünk szert. A stílus nagyon laza, amolyan anekdotázós, mégis mindvégig megőrzi a kellő komolyságot, hiszen mégis brilliáns zeneszerzőkről van szó, akiknek a tehetségéhez kétség nem férhet. Nagyon sok érdekességet tudhatunk meg a komolyzene magánéletéről, mégsem érezzük úgy, hogy intimpistáskodáson kaptuk magunkat, magasan a bulvár szintje felett marad a szerző, ugyanakkor nem hallgatja el az esetleges magánéleti kisiklásokat sem, nem ítélkezik, pusztán megosztja velünk az információkat.

Mozart,  Debussy, Mendelssohn, Wagner, Haydn, Schubert, Gesualdo, Beethoven, Britten, Puccini - impozáns névsor, és megannyi érdekes sors, és megannyi figyelemre méltó kapcsolat, amelyekre fény derül az oldalakon. Szerelem, megcsalás, boldog családi élet és botrányok - van itt minden...

Nem az erősségem a komolyzene, ennek ellenére a kötetben szereplő zeneszerzők nagy részét ismertem, ahogyan a zenéjüket is szeretem, ezért kíváncsi lettem rájuk, mint magánemberekre is. Nem ismertem Bősze Ádámot, akkor szereztem róla tudomást, amikor megszólított egy hölgy a vonaton, ahol a könyvet olvastam, és elmondta, hogy milyen nagyszerű sorozatot hozott létre a szerző, és arra is ő hívta fel a figyelmemet, hogy a QR kódok nem véletlenül vannak a könyvben, ezek segítségével meg is hallgathatók a szerzemények. Nem gyakran történik velem ilyesmi, ezért fokozott figyelemmel olvastam tovább a kötetet, amelyből nagyon sok érdekes információra tehettem szert. Ki gondolta volna, hogy a zeneszerzők között olyan is akad, aki meggyilkolta a feleségét, illetve olyan is, aki finoman szólva sem vetette meg a kalandokat. Olyan is akad azonban, aki évtizedekig élt boldog kapcsolatban, de olyan is, akinek soha nem adatott meg egy jó házasság. Megannyi élet, megannyi sors, tényleg nagyon sok újdonságot tudhatunk meg a zeneszerzőkről.

Az eddig is köztudott volt, hogy Beethovennek volt egy halhatatlan kedvese, azonban most először kapunk teljes képet arról, hogy valójában több hölgy is pályázott erre a tisztre, igazi nyomozás kideríteni, hogy ki lehetett közülük az igazi. Mozartról sokat tudunk, de arról annál kevesebbet, hogy a lánytestvére, Nannerl valószínűleg nála is tehetségesebb zenész volt, de édesapjuk miatt esélye sem volt befutni azt a karriert, mint fivérének. Wagnerről köztudott, hogy mennyire egoista volt, de az nem, hogy ezzel mennyi szenvedést okozott első feleségének. Összességében elmondható, hogy nagy kockázatot vállalt egy hölgy, aki összekötötte az életét egy muzsikussal, hiszen ez nem járt folyamatos jövedelemmel, és hát bizony nem mindig voltak hűségesek a komponista urak. Mindezek ellenére mégis a többség megnősült, néha többször is, sőt, még boldog házasságok is akadtak, de nem ezek voltak többségben. 

Rengeteg levélrészletbe nyerhetünk betekintést, ezáltal közelebb kerülhetünk a zeneszerzőkhöz, jobban megismerhetjük őket, és sokszor elámulhatunk azon, milyen csodás sorokat írtak le. A legszebbek természetesen Beethovennek a halhatatlan kedveshez írt sorai, de Britten partnerének írt szerelmes levelei is meghatóak. Persze akadnak perlekedős írások is, hiszen az élet már csak ilyen, de nagyon érdekesek ezek az idézetek, teljesen más oldalukról ismerhetjük meg belőle a zeneszerzőket, mint eddig. Nem szabályos életrajzokat kapunk, hanem időnként kicsit eklektikus ismertetőket, amelyekbe könnyű belefeledkezni, olyan stílusosan avatnak bele a zeneszerzők magánéletébe. Jó volt felidézni klasszikus zenéket és zenészeket a könyv által, nem csak a komolyzene szerelmeseinek ajánlom ezt az alkotást, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a zenetörténet hálószobatitkai. Garantáltan nem fognak unatkozni rajta.

8/10

A könyvet a Libri kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2918288199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása