Könyvkritika: Sally Franson: Ami igazán számít (2023)
2023. június 05. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Sally Franson: Ami igazán számít (2023)

Pénz vagy művészet?

ami_igazan_szamit.jpg

Pénz vagy művészet? Nem is olyan könnyű a válasz, és nem is ebből a könyvből fog kiderülni, viszont remekül fogunk szórakozni. Mást kaptam ettől a könyvtől, mint amit vártam, mégsem vagyok csalódott, mert egy nagyszerűen megírt történetre bukkantam, amelyben pont annyi a mélység, hogy ne feküdje meg a gyomrot, ugyanakkor tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani. Nem váltja meg a világot ez a könyv, nem is ez a célja, viszont magával ragad, beszippant, és bár nem kétséges a végkifejlet, mégis olyan szórakoztatóan került megírásra az oda vezető út, hogy mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést. Casey Pendergast történetének sok érdekes vetülete van, ezek közül csak az egyik, hogy a reklámiparban eladja-e valaki a tehetségét jó pénzért, egy másik az, hogy miként bonyolódnak a pasiügyek egy fiatal lány életében, a harmadik az, hogyan lehet talpra állni egy szörnyű bukás után, és még sok mindenről szól ez a helyre kis történet. Közel 400 oldalon peregnek az események, mégsem tűnik soknak az olvasnivaló, mert jól van megírva, érdekes karakterekkel találkozhatunk benne, miközben nemcsak a reklámipar sokszor piszkos kulisszatitkaiba nyerhetünk bepillantást, hanem az írók sokszor bonyolult életébe is. Ahány művész, annyi egyéniség, annyi történet, mindenkinek megvan a gyenge pontja, amelyet Casey a saját és a cége érdekében gátlástalanul kihasznál, hogy aztán egyetlen nap alatt váljon semmivé a karrierje, és tanulja meg, hogy mi az, ami igazán számít. Nem drámáról van szó, hanem egy szórakoztató regényről, amelynek azonban megvannak a maga mélységei, elgondolkodtat, miközben kikapcsol a szürke hétköznapokból. Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni.

Casey Pendergast angol szakon végzett az egyetemen, majd a reklámiparban helyezkedett el. Jól keres, jól él, és habár időnként gondol arra, hogy elpazarolja a tehetségét, mégis teljes gőzzel veti bele a munkájába. Egy nap új feladatot kap, arra kell rávennie híres írókat, hogy jó pénzért adják el a tehetségüket. Ő meg is tesz minden tőle telhetőt ennek érdekében, a dolgok azonban egy nap durva fordulatot vesznek...

Könyvmolyoknak való könyvről van szó, amely nem megy túl mélyre ugyan, azonban nagyon is fontos kérdéseket feszeget, hiszen ki gondolná, hogy milyen könnyen eladják magukat a hírességek, ugyanakkor összességében mégis pozitív kicsengése van, mert rámutat arra, hogy mi számít igazán az életben. Nem meglepő módon a barátok, a művészet és az értelmes élet, amelyhez természetesen hozzátartozik a könyvek olvasása is. Mert a főszereplő egy igazi könyvmoly, aki hiába ér el óriási sikereket a reklámiparban, mégis érzi, hogy sekélyes az élete, és őszintén csodálja barátnőjét, Susant, aki író, és minden alárendel a művészetnek. A sors iróniája, hogy amikor elveszít mindent és mindenkit, csak Susan tart ki mellette és segít neki talpra állni. Tanulság: néha nagyot kell bukni ahhoz, hogy elkezdjük értékelni a valóban fontos dolgokat és személyeket az életünkben.

Casey irigylésre méltó életet él, mindene megvan, azonban mégsem boldog igazán, mindvégig ott lappang benne az imposztor-szindróma: nem is érdemli meg azt, amit a tehetségével elért. Sok érdekességet megtudhatunk arról, hogy milyen reklámiparban dolgozni, ez egy kegyetlen világ, amivel azonban rengeteg pénzt lehet keresni, sokat kell dolgozni, de anyagilag megéri, ugyanakkor mégis ürességet érez az ember, amikor a munkáját végzi. Felnéz a művészekre, azonban kiderül, hogy ők is gyarlók és igenis megvehetők. Casey sorra ábrándul ki egykori bálványaiból, miközben mindent megtesz azért, hogy a cég berkeiben tudja őket. A karrierje szédítően emelkedik, várható, hogy innen csak bukni lehet, de nagyot. Végül egy magánéleti ok miatt veszít el mindent, de mint az kiderül, ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele, ez kellett ahhoz, hogy megtalálja igazi önmagát.

Casey-vel kezdetben nem könnyű azonosulni, hiszen eléggé felszínes életet él, azonban ahogyan haladnak előre az események, az olvasó azon kapja magát, hogy elkezd szurkolni neki. Na nem azért, hogy minél több írót tudjon a bűvkörébe vonni, hanem azért, hogy találja meg végre önmagát, hiszen miközben a karrierje az egekbe emelkedik, saját magát illetően csak csetlik-botlik, és egyre mélyebbre süllyed. Miközben egyre nehezebb helyzetbe kerül, annál emberibb lesz, és annál jobban megkedveljük. Összességében egy átlagos lányról van szó, aki eladta a tehetségét, de még idejében kapott egy hatalmas pofont, amelyből fel tudott állni, és meg tudta találni önmagát, és ki nem szereti a fejlődéstörténeteket, főleg akkor, ha ilyen szórakoztató módon kerülnek bemutatásra. Nem maradandó, viszont remek könyv.

8/10

A könyvet a Libri kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6318103632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása