Könyvkritika: Jay Kristoff: Vámpírbirodalom (2022)
2023. január 23. írta: chipolino

Könyvkritika: Jay Kristoff: Vámpírbirodalom (2022)

Véres, sötét, hatalmas ívű grimdark történet

img_vampirbirodalom.jpg

Régóta szemeztem már a könyvvel, külföldön elég nagy visszhangja volt, és Jay Kristoff szerintem jól ír. Nagy öröm, hogy a Könyvmolyképző elhozta nekünk, Benkő Ferenc ráadásul nekem A holló jele sorozattal már bizonyította, hogy hitelesen tud grimdark fantasyt magyarra átültetni. Nem a kedvencem ez az alzsáner, nekem túl komor és kilátástalan, de ezt a regényt mindenképpen érdemes elolvasni, mert borzasztóan sokrétű, rengeteg kérdést felvet hitről, reményről, igazságról és igazságtalanságról, miközben a karakterdinamikája is remek. A világépítése pedig lenyűgöző, úgyhogy aki szereti az aprólékosan szerkesztett fantasyket, szerintem ne hagyja ki.

Az elbeszélőnk a főszereplő, Gabriel de León, az utolsó ezüstszent, aki a Chastainok fogságában kénytelen elmesélni életének történetét. A Naphalál után az éjszaka lényei megerősödnek, és birodalmuk építésével az emberek világa hanyatlásnak indul. Gabriel az Ezüst Rend tagja, felesküdött a birodalom és az egyház védelmére. A története legendás csaták, tiltott szerelem és elveszett hit története, amelyben az egyetlen reménysugár a Szent Grál.

A kötet cselekménye két (illetve három) szálon fut, az egyiken, a jelenben Gabriel a Chastain Jean-François-nak mesél, a másikon pedig magát az elmesélt történetet halljuk: egyszer Gabriel gyermekkorától, másszor a Gráltól indulva. Engem eléggé zavart, hogy a jelenbeli sík nincsen semmilyen módon, még sortöréssel sem elválasztva, érdemes lett volna valahogy jelezni a váltást. Lassan bontakozik ki Gabriel története, közben azonban rengeteg mindent megtudunk a körülvevő világról, az éj teremtményeiről és az emberek vallásáról is. Az egyik oldalon közeledik az Örök Király, a másikon pedig ott az emberek hite, és persze az ezüstszentek, akik talán fel tudják venni a harcot a szörnyek ellen.

A gyerekkortól induló történet egy elég tipikus coming-to-age mese, a Szent Grálos csapathoz való csapódás pedig Jay Kristoff Aurora felemelkedésének (és az összes hasonló „szedett-vedett csapat megmenti a világot” történet) pillanatait idézi. A világépítést és a kötet vallási kérdéseit fontosnak tartom, de én alapvetően „karakterolvasó” vagyok, úgyhogy a fókuszban nekem Gabriel és a többiek voltak. Gabriel nagyon sablonos grimdark antihős, számomra az ilyen típusú karakter nem igazán kedvelhető (tudom, ez is a cél a morálisan megkérdőjelezhető tettekkel), ennek ellenére vitt magával szépen. Nagy szerencséje, hogy nem volt a grálos társai között szülő – az egyetlen épeszű Aaron, aki rákérdez arra, amit az olvasó az elejétől sejt, és amiben az olvasó reménykedik, hogy nem igazolódik be. Mert az viselkedik így, akinek nincs veszítenivalója; akinek már nincs veszítenivalója. És az olvasó hiába egyre biztosabb abban, hogy mi történt, attól még reménykedik, hogy nincs igaza, és borzasztó, igazán borzasztó, amikor kiderül – nagyon szép az ív, amit bejár érzelmileg a kötet.

Jó, hogy azért van, akit lehet igazán szívből kedvelni a szereplők közül – Aaron és Baptiste olyanok, mint egyetlen apró virág egy kopár sziklafalon, szóval ha bármi bajuk esik, mérges leszek. Valószínűleg fog, mert Jay Kristoff legalább annyira hevesen ragaszkodik szeretett karaktereihez, mint George R. R. Martin, emiatt is nehéz teljesen kapcsolódni a kötethez. A párbeszédek kiragyognak a leírások, hangulatfestés, világépítés komor oldalai közül, és fenntartom, hogy feleennyi oldalban is el lehetett volna mesélni ezt a történetet, de a világ megalkotásának részletessége elvitathatatlan.

Egyelőre nem teljesen értem a vámpírok helyváltoztatásának szabályait (nem tudnak átkelni folyón, de köddé tudnak válni? Ez az eltűnés mindig csak elfelé működik, odafelé nem?) – főleg az Ikrek csatájánál az Örök Király esetében merült ez fel bennem, de Dantonnál is, aki egyébként szerintem igen jó üldöző. Ezen kívül is szeretnék még többet megtudni a vámpírok különböző vérvonalairól, és rengeteg kérdés maradt bennem a kötet becsukása után: Miért van Gabriel a Chastainoknál? Ki ez a Jean-François? (Őt is kedvelem. Amennyire egy dérvért ebben a regényben kedvelni lehet.) Mi történt az Örök Királlyal (és főleg hogyan)? Mi történt a Grállal? Rengeteg elszórt információmorzsát kapunk, hogy várhassuk a következő kötetet, és mivel még Gabriel származására sem derült fény, azt hiszem, egy igazán epikus méretű történet kezdetén járunk.

 

8/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr818031802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása