Könyvkritika: Julie Otsuka: Buddha a padláson (2022)
2022. november 18. írta: chipolino

Könyvkritika: Julie Otsuka: Buddha a padláson (2022)

Erős könyv a postán rendelt japán feleségek sorsairól

img_buddha_a_padlason_blog.jpg

Bevallom, előzetesen nem sokat tudtam a könyvben leírt eseményekről, ezért is akartam elolvasni, illetve mert szerettem volna valami rövid, de velős szépirodalmat olvasni. Ennek a kötet tökéletesen eleget tett: alig tudtam letenni, vitt magával egészen a végéig, ami viszont nekem sajnos kicsit csalódást okozott. Ennek ellenére nagyon ajánlom mindenkinek, aki szeretne valami rövid, de felkavaró és gondolatébresztő regényt olvasni az Amerikába érkező japán nőkről – és annak ellenére, hogy a kötet feministának tűnhet, szerintem férfiak is bátran olvassák el.

A regény azoknak a postán rendelt japán feleségeknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején hajón érkeznek Amerikába, hogy találkozzanak a férjükkel, akit csak a levelei és a fényképe alapján ismernek. (Már ha ő írta a leveleket, és ő van a fényképen.) Vannak, akiknek szerencséjük lesz, és rendes férfi várja őket jó körülményekkel, másoknak tragikusra fordul a sorsuk. Az írónő bemutatja, hogyan érkeznek meg a nők új életükbe, láthatjuk az első éjszakát, a szülést és a gyermeknevelést. Látjuk, mi történik Pearl Harbor után – férfiak, majd egész családok tűnnek el. Julie Otsuka „hangot ad a nőknek, akiknek alig volt esélyük változtatni a sorsukon, miután felszálltak az új világba tartó hajóra”.

A kötet nyolc hosszabb-rövidebb fejezetből áll, a fordítás szerintem remek (Morcsányi Júlia munkája), a szöveg gördülékeny, sodorja magával az olvasót. Borzasztó megrázó az ismeretlenbe való utazás leírása, és az írónő ráadásul egyből belöki az embert a mély vízbe: rengeteg hangot szólaltat meg. A regény egyik különlegessége, hogy végig T/1-ben íródott (bár a végén ez a T/1. már nem a japán nők hangja, ezzel is csavarva egyet a narratíván), és rengeteg sorsot, rengeteg különféle életet folyat egymásba. Számomra nem is feltétlenül az volt felkavaró, hogy ilyen megtörténhetett (hogy gyereklányok, kilátástalan helyzetben lévő nők elindultak egy másik életbe legtöbbször hamis ígéretek hatására), hanem a gondolat, hogy valószínűleg ez még most is megtörténik, csak nem ennyire hivatalos keretek között. Az is elgondolkodtató, hogy vajon mi a rosszabb: maradni, hogy valaki egész életében a rizsföldön dolgozhasson, vagy menni és feltenni mindent egy lapra. Nagyon jó, hogy olyan hangokat is hallunk, akik nem hisznek naivan az amerikai álomban, hanem tudatos döntést hoznak, elfogadva, hogy ami rájuk vár, rosszabb lehet annál, amiből menekülnek. A többiek (és valószínűleg a többség) becsapása viszont bűn, olyan, aminek nem szabadott volna, és nem szabadna soha megtörténnie.

A sok hang és a tárgyilagos, tényszerű írásmód miatt nagyon erősen hat a könyv az érzelmekre, ám számomra pont emiatt volt problematikus az azonosulás és a bevonódás. Mivel nincs egyetlen főszereplő, akit végig követünk, engem talán kevésbé mélyen érintett meg ez a kötet, mint ahogy szerintem hosszabb építkezéssel, azonosulható narrátorral tette volna – persze akkor jóval kevesebbféle sorsot lehetett volna bemutatni. Így rengeteg benne a továbbgondolásra késztető történet. „(… ) a nők gyöngék, de az anyák erősek.”

A tömörsége ellenére a kötet nagyon sokféle kérdést felvet, amelyek közül a japán nők integrációja (vagy inkább asszimilációja) volt nekem az egyik legérdekesebb és egyben legmegrázóbb: ahogyan lassan rájönnek, hogy nem igazán fordulhatnak senkihez, nem tartoznak sehova. Illetve mégis: „Most már a láthatatlan világhoz tartozol.” A saját gyermekeiktől is egyre távolodnak, hiszen a gyerekek már amerikainak születnek, nem érdeklik őket a japán hagyományok, és sokszor szégyellik is az édesanyjukat, aki talán még mindig csak pár szót beszél angolul. A kötet végén az írónő elveszi a szót a japán nőktől, és értem ennek a funkcióját, de jobban szerettem volna, ha az utolsó előtti fejezettel ér véget a regény. Nekem akkor is éppen elég megrázó lett volna, és biztos, hogy még sokáig fogok emlékezni rá.

 

8/10

A kötetet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5417981316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása