Filmkritika: A keltetés (2022)
2022. június 30. írta: !Márk!

Filmkritika: A keltetés (2022)

hatching1.jpgTúlzás lenne azt állítani, hogy a finn filmgyártás gyökeret vetett volna a magyar mozikban, most azonban egy elvontnak látszó, horror-drámával jelentkeztek az északiak, ami szerencsére kis hazánkban is bemutatásra került. Szerencsére. Egyrészt, mert tényleg nem minden nap jutnak el hozzánk Finnországból származó alkotások, másrészt pedig egy minőségi, figyelemre méltó mozit kapunk A keltetés képében.

A történet egy felsőközéposztálybeli család életét mutatja be (anyuka, apuka, lánygyerek, fiúgyerek), akik látszólag tökéletes körülmények között élik mindennapjaikat. Gyönyörű házban laknak, szeretik egymást, mindenkinek megvan a maga kis szerepe a családi életben. Ahogy a serdülőkorban lévő Tinjának is, aki tornász, és azért edz (főleg anyai nyomás hatására), hogy beválogassák a közelgő verseny mezőnyébe. A látszólag idilli családi légkörről azonban kiderül, hogy közel sem olyan felhőtlen, mint ahogyan azt kifelé demonstrálják. Ráadásul a főszereplő lány birtokába kerül egy rejtélyes tojás is, ami egyre nagyobbá és nagyobbá válik az idő előrehaladtával.

hatching2.jpgAz előzetes számítások alapján én egy hardcore művészfilmet vártam az elsőfilmes Hanna Bergholmtól. Azért nem kell aggódni, A keltetés így sem egy mainstream darab, de jóval földhözragadtabb és befogadhatóbb, mint ahogyan azt várni lehetett. Sok kapaszkodót azért nem ad a film, a története leginkább a részletes és sokrétű szimbólumrendszerén keresztül nyer értelmet. Nincs szinte semmi a néző szájába rágva, nincsenek egyértelmű, kimondott válaszok, hanem a készítők elegánsan kihátrálnak a képből, és hagyják, hogy a néző fantáziája törjön utat magának a film értelmezése során. Ezzel a megoldással pedig nagyon mélyen tud mesélni a rendezőnő a családon belüli szerepekről, a kamaszodásról, az álmaink követéséről vagy éppen a társadalom által ránk gyakorolt elvárásoknak megfelelésről. Mindezt alig másfél órába sűrítve.

hatching3.jpg

Annyira a horror jelző sem helytálló a film esetében, inkább a misztikus thrillernek és drámának láthatjuk egy izgalmas keverékét. Szokás mondani, hogy egy jó horror-thriller nem működik megfelelő drámai háttér nélkül, nos itt kéz a kézben jár a kettő. Radikális és sokszor gusztustalan az a közlésmód, amit a rendező alkalmaz, de egy percig sem hat stílusidegennek vagy öncélúnak. Ezért is ideális a rövid játékidő, mert nincsenek benne felesleges sallangok és időhúzások. Vannak ugyan lyukak a történetben és a lezárással sem feltétlenül értettem egyet, de azt nem lehet elvitatni, hogy ez egy minőségi, nemzetközi színvonalú produkció.

hatching4.jpg

Annak ellenére, hogy egy kis filmről van szó, kifejezetten ajánlom a moziban való megtekintést, mivel a film helyenként elég látványos effekteket használ, nem beszélve a szemkápráztató operatőri munkáról. A keltetés legnagyobb aduásza egyértelműen a hangulatteremtés, gyakorlatilag már az első perceknél érezzük, hogy itt valami nincs rendben, ez az érzés pedig egyre inkább csak felerősödik, egészen addig, amíg el nem szabadul a pokol. A színészek közül leginkább a két női főszereplő játékát lehetne kiemelni, a többiek amúgy sem kaptak annyira hangsúlyos szerepet. Ez a film az anya-lánya kapcsolat bemutatását preferálja, amihez a két művésznő kiválóan asszisztál. Az anyuka szerepében feltűnő Sophia Heikkilä félelmetesen jó (a szó szoros értelmében), de a prímet kétségkívül a mindössze 13 (!) éves Siiri Solalinna viszi, akinek ez volt az első szerepe, mégis olyan erős és komplex alakítást tett le az asztalra, amit még a tapasztalt felnőtt színészek is megirigyelnének.

hatching5.jpg

Azt azért hozzá kell tenni, hogy a történetvezetés több szempontból sem konzekvens. Nem mindig cselekednek a karakterek azon az úton, amit a logika megkövetelne, illetve ahogy azt már korábban is említettem, a család férfi tagjai nagyon a háttérbe voltak szorítva, így magáról a családi életről, a tagok egymás közti viszonyáról sem tudunk meg túl sok mindent, viszont amibe belevág a film ezen a területen, azt tisztességgel véghez is viszi. Ráadásul egy igen bátor alkotásról van szó, ami nem a közízlést akarja kiszolgálni, nem a biztonsági játékot játssza, hanem a saját útját járja, és történetesen tojik arra, hogy erről ki mit gondol. 2022-ben örvendetes jelenség még ennyire kompromisszummentes filmeket látni.

Végszó: A keltetés leginkább azoknak ajánlható, akik már unják a mainstream filmes vonalat, és valami újszerűre, különlegesre vágynak. Rétegzett mondanivalója, valamint a bizarr, nyomasztó hangulata könnyen foglyul ejtheti az embert, amihez azért kell gyomor. Remek próbálkozás lehet azok számára, akik szeretnének nyitni a műviésziesebb mozik felé, de nem akarnak egyből a mélyvízbe ugrani. Ez a film ugyanis nagyszerű átmenet a kettő között.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6517868577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása