Könyvkritika: Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem (2022)
2022. március 18. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem (2022)

Egy nagy nemzet pusztulásának krónikája

wounded_knee-nel_temessetek_el_a_szivem.jpg

Egy nagy nemzet pusztulásának krónikája. Szívfájdító olvasmány, szomorú végigkövetni, hogyan fogyatkoztak meg vagy haltak ki teljesen az indián nemzetségek, hogyan kényszerítette rezervátumokba a fehér ember az egykor a saját földjeiken szabadon száguldozó büszke népeket. Mindannyiunk kedvencei, a régi indiánkönyvek nem szóltak ezekről a fájdalmakról, kínokról, könnyekről, borzalmas tragédiákról. Voltak nagy csaták, néhányat megnyertek az indiánok, de Wounded Knee-nél minden elveszett a számukra. A szabadságuk örökre elveszett, a további sorsuk a rezervátumokban való tengődés volt. Ez a történet az indián háborúk végéig tart, érdekes lenne egy könyv arról is, hogy napjainkban hogyan élnek az indiánok. A legendás ütközetek és a híres főnökök mellett megismerhetjük a kisebb csatákat és a nem annyira közismert indián vezetőket is, valóban teljes képet kapunk arról, hogyan szorították ki az indiánokat a fehérek a földjeikről. Szomorú mementó ez, a történelmi emlékezet része, amelyből süt a fájdalom, ez bizony tragédia, és borzalmas belegondolni, hogy ezek az események valóban lezajlottak. A nagy indián nemzetek, mint az apacsok vagy a sziúk mellett a mára szinte nyom nélkül eltűnt népcsoportok sorsát is megismerhetjük. A történetmesélés tényszerű, ugyanakkor olyannyira filmszerű, hogy képtelenség letenni, és hiába zubog a dráma minden oldaláról, mégis olvastatja magát. 1970-ben született meg ez a nagyszerű könyv, és mára sem veszített semmit az erejéből, tényleg iszonyú végigolvasni, hogy milyen méltatlanul bántak el az indiánokkal, mennyire nem volt esélyük a régi életük megtartására, és mekkora árat fizettek a szabadságuk elvesztéséért, szó szerint a lelküket vesztették el, amikor elvették tőlük azt a földet, ahol születtek. Ez az, amit a fehérek sohasem értettek meg, hogy ők a természet népe, a szívük ott van, ahol a földjük, és ha attól elszakítják őket, akkor örökre hontalanok lesznek azon a területen, ahová a rossz sorsuk és az amerikai kormány akarata szólította őket.

Apacsok, juték, csejennek, nez-percék, navahók, sziúk, kajovák és megannyi más nép, akiknek végig kellett járniuk a saját szomorú sorsukat. Különböző időpontban és időnként eltérő hangsúlyokkal, de összességében mégis mindig az történt, hogy az indiánok kedvesen fogadták a telepeseket, segítettek nekik, aztán vagy az ő földéhségük vagy az aranyláz megpecsételte a sorsukat, menniük kellett a földjükről...

Döbbenet, hogy hányszor verték át az indiánokat hamis szerződésekkel, amelyekkel kicsalták tőlük a földjüket, és mennyire nem tartották be az ígéreteiket a rezervátumokban számukra biztosított feltételekkel kapcsolatban. Nem kaptak elég élelmet, folyamatosan megalázták őket, a büszke harcosokat földművelésre kényszerítették, arattak közöttük a  betegségek, nem csoda, hogy a rezervátumokban gyorsan megnőttek a halálesetek, így az egykoron nagy nemzetek néhány év alatt elsorvadtak. Fájdalmasan gyors volt a néppusztulás, a nagy csatákban is sokan haltak meg - még többen az eszetlen mészárlásokban - , de még annál is többen az új szálláshelyeken. Az ősi életmódot nem folytathatták tovább, a földművelés maradt nekik és a pusztító unalom, a harcosok hamar az alkohol rabjai lettek, így nagyon gyorsan önmaguk árnyékai lettek. Szomorú sors jutott nekik.

Kis Nagy Ember, Vörös Felhő, Geronimo, Nagy Láb, és természetesen Ülő Bika - aki a legendával ellentétben nem ölte meg Custer-t - , megannyi ismert indián főnök, akik megoldhatatlan problémákkal szembesültek, tudták, hogy nincs esélyük a hadsereg ellen, mégis volt, aki megpróbálta, és értek is el sikereket, de aztán győzött a túlerő és a megosztottság. Érdekes volt végignézni, ahogyan néhány zord tábornok szíve meglágyul az indiánok borzalmas sorsa láttán, és megpróbálnak segíteni a saját lehetőségeik szerint, de csak cseppeket érhettek el a tengerben, az amerikai kormány politikai célja az volt, hogy az indiánok rezervátumokba kerüljenek. Nem voltak jogiak, nem tudtak írni, olvasni, a hivatalnokok ott verték át őket, ahol tudták, esélyük sem volt arra, hogy méltányos feltételeket vívjanak ki a maguk számára.

Minden fejezetben egy indián nemzetről olvashatunk, vannak közöttük olyan híresek, mint az apacsok Geronimoval vagy a sziúk Ülő Bikával, de ott vannak a kisebb nemzetek is, akikről talán nem hallottunk olyan sokat, ez a könyv azonban méltó emléket állít nekik. Tényleg egy merő borzalom végigolvasni ezt az alkotást, mégis fontos történelmi dokumentum, amelyről jó, hogy megszületett. Egészen más szemmel fogunk nézni a klasszikus indiánfilmekre ezeknek a tényeknek az ismeretében, az biztos. A valóság sokkal drámaibb, megrázóbb és igazságtalanabb volt, amint amit filmeken látunk. Kötelező darab.

10/10

A könyvet a Helikon kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8617780184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása