Könyvkritika: Michael Chabon: Fenegyerekek (2021)
2022. január 10. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Michael Chabon: Fenegyerekek (2021)

Egy remek könyv egy meg nem írt könyvről

fenegyerekek_1.jpg

Egy remek könyv egy meg nem írt könyvről. Michael Chabon végső kétségbeesésében írta meg ezt a könyvet, ugyanis nagyon szorította a határidő, ezért az a zseniális ötlete támadt, hogy arról fog írni, hogy nem tudja befejezni a már évek óta írt könyvét. Azonban ne egy dögunalmas írói szenvelgésre számítsunk, hanem egy eléggé vad, betépett hétvége történetét kapjuk, amely pengeélen táncol a ripacskodás és a mestermű között, de olyan abszurd módon adja elő magát, hogy képtelenség letenni. Mert nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az írói fantázia terméke, és mi az, ami valóban megtörtént, hiszen saját élményei szolgáltak alapul az írónak ehhez az őrülten jó történethez. Nem kevés nyitottság szükségeltetik az elolvasásához, de aki hagyja, hogy a történet magával sodorja, az felejthetetlen élményt kap. Mindezzel együtt néha kicsiként széttart a cselekmény, túl sok benne a fű, és néha túl kevés a valós, előrevívő cselekmény, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Ha el tudjuk engedni, hogy egy kőkemény drámát várjunk, és szeretjük az abszurd humort, akkor meg fogjuk látni ennek a látszólag egyszerű történetnek a drámai mélységeit. Mert egy óriási bajban lévő embert látunk, aki hihetetlen szorgalommal teszi tönkre saját magát egy életközepi válság kellős középen, a lehető legabszurdabb dolgok történnek vele, és eközben megváltozik az élete. Tanulság? Néha el kell jutnunk életünk mélypontjára, hogy elinduljunk felfelé, és a saját sorsunkat nem mindig mi irányítjuk, csak sodródunk az eseményekkel. És mindig akkor kezdünk el megjavulni, amikor szembe tudunk nézni saját magunkkal és annak ellenére indulunk el a jó úton, hogy tudjuk, nagyon nehéz lesz. Én ezt láttam meg elsősorban ebben az eszméletlenül őrült sztoriban, de gondolom mindenkinek mást fog mondani, attól függően, hogy milyen életszakaszban van. Ez egy nagyon jó könyv, de mivel tényleg nagyon abszurd, elsősorban az ínyenceknek ajánlom.

Grady Tripp professzor kreatív írást tanít egy vidéki főiskolán, és már 7 éve dolgozik a könyvén, amelyet egyszerűen képtelen befejezni. Mindeközben a harmadik felesége éppen most hagyja el, a szeretője pedig közli vele, hogy gyereket vár. Ezután egy brutális hétvége következik, amelynek eredményeként Grady teljesen lenullázza magát emberileg és szakmailag...

A professzort elég nehéz megkedvelni, mert igencsak gyarló tulajdonságai vannak, azonban mire a történet végére érünk, katartikus élményben lesz részünk vele együtt. Az őrült hétvége végeztével kénytelen szembenézni saját magával, és végre kellőképpen megutálja magát ahhoz, hogy megpróbáljon változtatni az életén. Ez a hétvége tényleg eléggé vadra sikeredik, van itt minden, lelőtt kutyával, elgázolt kígyóval és tubával teli csomagtartó, egyre jobban bonyolódó családi és baráti ügyek, és miközben emberünk autójával együtt ő maga is leamortizálódik, azon kapjuk magunkat, hogy elkezdünk szurkolni neki, hogy másszon már ki valahogy abból a rettenetesen bonyolult slamasztikából, amelybe sikerült belekormányoznia magát. Megszeretni nem fogjuk, de megkedvelni egy kicsit annál inkább, már csak azért is, mert időnként rettenetesen hasonlít ránk, mert erősen kikarikírozva ugyan, de valahol mi is ennyire megalkuvóak és gyengék vagyunk sokszor a saját kis életünkben, nehezen szánjuk rá magunkat, hogy komolyan változtassunk rajta annak érdekében, hogy fejlődjünk.

Nemcsak a főszereplő karaktere érdekes, hanem azok is, akikkel kapcsolatba kerül, mind közül az abszolút kedvencem Crabtree, a régi barát, aki egyben a szerkesztője is, és akivel sok év és megannyi buli emléke köti össze, és most sem fogják vissza magukat ezen a téren, hatalmas páros ők ketten. James, a fiatal tanítvány, aki szintén belekeveredik ebbe a hatalmas kavalkádba, szintén izgalmas karakter, ahogyan egy transzvesztita, a feleség és a szerető is, miként Gravy apósa és feleségének egész családja. Megismerhetjük egy főiskola életének mindennapjait, és megtudhatjuk azt is, hogy az írók olyannyira titokzatosnak vélt világa sem mindig fenékig tejfel, és az írók sem csodalények sőt.

Pék Zoltán fordítása fergeteges, a borító pedig simán zseniális. Az egész könyv egy óriási eszement száguldozás, amely látszólag nem vezet sehová, miközben egyre nagyobb bajba kerül a főszereplő, egyre abszurdabb helyzetekbe kerül, de mégsem sekélyes az összhatás. A legagyeldobósabb jelentek kellős közepén képes a szerző egy-két olyan mondatot leírni, amitől szinte shakespeare-i mélységekbe emelkedik a mondanivaló. Döbbenetesen nagyszerű alkotás.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7816801408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása