Könyvkritika: Mary E. Pearson: Az árulás csókja- A fennmaradottak krónikái 1.(2015)
2022. január 03. írta: Ellie Blairwitch

Könyvkritika: Mary E. Pearson: Az árulás csókja- A fennmaradottak krónikái 1.(2015)

Egy szökevény hercegnő, egy, a megölésére küldött orgyilkos és a faképnél hagyott herceg kalandja

Nincs olyan ember a világon, akinek nem lenne valamilyen jó vagy rossz emléke a könyvekről. Hiszen, ha jobban belegondolunk, ki szerette az iskolában feladott kötelező olvasmányokat, aminek már csak a vastagsága is rémülettel töltött el mindannyiunkat. Amikor pedig „barátságot” kötöttünk egy – egy könyv méretével, mondván, hogy ez nem a világ vége, jött az újabb probléma. Bizony nem abban a stílusban és nyelvezetben íródott, amit értenénk. Ezek után kinek van kedve bármit is elolvasni?
Bevallom, szentül meg voltam győződve arról gyerekként, hogy soha többé egy könyvet sem fogok elolvasni. Azonban a felelőtlen és elhamarkodott kijelentésemet megszegtem, mivel mára több szám könyvvel a hátam mögött beismerem, hogy néha csak egy kicsi biztatás és támogatás kell egy szeretett személytől.
Ezzel a „könyvimádattal teli úton” számtalan olyan történettel találkoztam, amik a maguk nemében csodálatosak, elgondolkodtatók és érzelem gazdagok voltak, hiszen akkor jó egy történet, ha magával ragad, bekebelez, összetör és a végén meggyógyít.

Mary E. Pearson A fennmaradottak krónikái trilógiájának első könyve, Az árulás csókja egy szökevény hercegnő, egy, a megölésére küldött orgyilkos és a faképnél hagyott herceg kalandjának bevezető története. A könyv elején megismerkedünk a Morrighan – ház első leányával, Arabella Celestine Idris Jezelia hercegnővel – vagyis Liával – aki épp frigyre készül lépni a Dalbrecki koronaherceggel. Azonban Liának más tervei vannak, ugyanis az esküvő napján megszökik az előre elrendezett házasság elől, szolgálója és egyben barátnője, Pauline segítségével. Az előre eltervezett szökést sikeresen kivitelezi a két lány, és még arra is marad idejük, hogy hamis nyomokkal tévútra csalják az utánuk küldött katonákat, így leplezve valódi úti céljukat, Terravint.
A kikötővárosban Berdi fogadójában találnak menedéket és munkát hőseink, ahova nem sokkal ezután két idegen érkezik. Lia nem is sejti, hogy egyikük a megölésére küldött orgyilkos, a másikuk pedig az elhagyott herceg. Főhősnőnk azonban nem pihenhet, ugyanis a kancellár felfogadott pribékje az életére tör az ellopott könyvek miatt, majd fivére gyászában osztozva rájön, hogy a kötelesség hazája iránt igenis mindennél fontosabb, ezért eldönti, hogy visszatér Civicába.
A hercegnő Civicába való visszatérése azonban várat még magára, ugyanis az orgyilkos – feladatát nem teljesítve – magával viszi Liát Vendába a vezetőjéhez, a komizárhoz. A Vendába tartó út során Lia megtanulja a vele együtt utazó „barbároktól” a vendai nyelvet, illetve a szökés tervezésének lehetősége mellett alkalma lesz a vagabund táborban Dihara segítségével megérteni az adottságot. A történet végéhez közeledve tanúi leszünk két ellenséges csapat harcának és a legmélyebb gyásznak, amit Venda elérése old fel végleg. Lia hercegnő, Rafe és Kaden története a Gabo Könyvkiadó jóvoltából jelent meg egy puhafedeles, ragasztott könyv formájában, melynek figyelemfelhívó borítója rendkívül jól illik a történethez és annak hangulatához. A kötet egyetlen problémája, hogy a dombornyomott cím ezüst színe eléggé kopik, azonban ez az olvasás élményből semmit sem vesz el. Az írónő zseniálisan ragadja meg a nagy megmérettetésen átesett Fennmaradottak történetét, már – már létrehozva egy utópisztikus, középkori társadalmat, mely a régi hagyományoktól eltérni nem kíván, ahol mindenkinek megvan az előre elrendeltetett sorsa.
A könyvben a fejezeteket elválasztó Venda – énekek és Gaudrel utolsó emlékiratai, mint összekötő elemek és áthidalások jelennek meg, ezzel is még egy pluszt adva az amúgy is lenyűgöző táj és történet íráshoz. Ezek a visszaemlékezések feltételezésem szerint, még tartogatni fognak meglepetéseket, hiszen még két könyv hátra van a már megjelent trilógiából. A történet főszereplői, ahogy az események egyre csak haladnak előre, elkerülhetetlenül elindulnak a saját személyiségfejlődésük útján is. Lia a történet elején a saját érdekeit fontosabbnak tartja a királyság sorsánál, azonban a dolgok megváltoznak. A könyv közepe felé kapunk egy sokkal komolyabb és már – már eltökéltebb, határozottabb hercegnőt. A két férfi főszereplő Liához való viszonyulása is jelentős változáson megy át, ugyanis a küldetés megváltoztatására és a kibontakozó szerelemre egyikük sem számított.

Mary E. Pearson stílusa, fogalmazása és a Fennmaradottak krónikái világának lefestése magával ragadja az olvasni vágyókat és nem engedi el őket, míg véget nem ér a 406 oldalas történet. Arról pedig, hogy a Vendába való megérkezés és a komizár fogadtatása mit tartogat, továbbá milyen kalandokba keverednek hőseink és kinek milyen sorsot szán az írónő, az kiderül a sorozat 2. kötetében Az árulás szívében.

8/10


Folytatása következik……

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5216793888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása