Filmkritika:  Nagykarácsony (2021)
2021. december 07. írta: FilmBaráth

Filmkritika: Nagykarácsony (2021)

Igazából ez egy jó film

nagykaracsony.jpg

nagykaracsony_1.jpg

nagykaracsony_2.jpg

Igazából ez egy jó film. Nem a klasszikus értelemben, hanem a saját műfajában, végre kaptunk egy jó kis magyar romkomot, amely jólesően megmelengeti a kis lelkünket, és ráhangol bennünket a hétmérföldes léptekkel közeledő karácsonyi ünnepekre. Azért külön piros pont jár, hogy egy tűzoltóról szól a történet, ők a hétköznapok hősei, nagyon jó ötlet, hogy rájuk irányítják a figyelmet. Az is nagy előnye a filmnek, hogy nem sztárok a főszereplők - a mellékszereplők azért húzónevek, mert valakiért ugye be kell mennünk a moziba -, hanem jó, de kevésbé ismert színészek, Ötvös András és Zsigmond Emőke telitalálat, öröm volt (számomra)  új arcokat látni a filmvásznon. Ugyanakkor az is jó hír, hogy szinte teljesen tele volt a mozi, vagyis nem csak a képregényfilmek érdeklik a nézőket, hanem vevők a jó magyar vígjátékra, és nem is csalódtak, velem együtt nagyon jól szórakoztak ezen a jól sikerült alkotáson. A legnagyobb erénye az volt az alkotóknak, hogy nem akartak többet, mint összehozni egy remek karácsonyi filmet, ami sikerült is, szórakoztatni akartak, de úgy, hogy el is gondolkodjunk azon, hogy mit is jelent ez az ünnep igazából. Nem az ajándék a lényeg, hanem a család és a szeretet. Giccsesnek hangzik, ugye? Pedig ebben a tálalásban egyáltalán nem lesz az, tényleg jó volt nézni ezt a filmet, kellemes meglepetés a látványfilmek rengetegében. Ennek az alkotásnak van szíve és lelke, nem tökéletes, de nem is akart az lenni, egy jól összerakott romkom, ennyi és nem több. Ha egy  karácsonyi filmet akarsz megnézni a családdal vagy életed párjával, ez legyen az, nem fogsz csalódni benne.

Arnold (Ötvös András) kiváló tűzoltó, és éppen arra készül, hogy megkérje barátnője kezét, azonban ez a kísérlet kudarcba fullad, a kedves ugyanis megcsalta őt. Emberünk nem viseli túl jól a helyzetet, tériszonyos lesz, ami egy tűzoltónál nem éppen erény, ezért főnöke átmenetileg áthelyezi egy kevésbé felelősségteljes beosztásba, a karácsonyi vásárban kell szolgálatot teljesítenie. Megismerkedik a fiatal tanítónővel, Eszterrel (Zsigmond Emőke), de a szerelmük csak lassan lobban lángra...

Tűzoltós poénok özöne zúdul ránk, azt is megtudjuk, milyen koktélt isznak hőseink (masszív antialkoholistaként mondom, hogy ez még látványnak sem volt utolsó, hát még meginni), és van-e annál romantikusabb, mint hogy daruból (bocsánat, képtelen voltam megjegyezni a szakszerű nevét) kérjék meg az ember lányának kezét (részletkérdés, hogy kudarcba fullad a kísérlet). Tériszonyosként abszolút együtt tudtam érezni Arnolddal, ez egy valóban kellemetlen fóbia, és fontos az is, hogy bemutatták, le lehet küzdeni. A történetvezetés remek, becsúszik néhány kevésbé jó poén is, de nem baj, többségben vannak a jók, én kiválóan szórakoztam a filmen. A sztori amúgy faék egyszerűségű, és a tizedik percnél ki lehet találni a végét, de szerencsére az odáig vezető utat jól átgondoltan és kidolgozottan prezentálják számunkra az alkotók. Nemcsak a főszereplők karakterére koncentráltak a forgatókönyvben, a mellékszereplők szintén kiválóan meg lettek írva, a tűzoltó bajtársaktól kezdve a parancsnokon át a gesztenyeárusig. Megismerhetjük a karácsonyi vásár tipikus szereplőit, belekóstolhatunk abba a hangulatba, amit  elvárunk egy ilyen rendezvénytől, amíg szépen fogy a forralt bor, mi is megkedveljük a szereplőket. Jól ki lett ez találva, tényleg nagyon eredeti az alapötlet.

nagykaracsony2.jpg

Nagyon jól sikerült a szereplőválasztás, a legnagyobb poén Szabó Kimmel Tamás, aki nemes egyszerűséggel saját magát alakítja, kiválóan. A két főszereplő mellett olyan színészeket láthatunk a mellékszerepekben, mint Szerednyey Béla, Hernádi Judit, Scherer Péter, Csuja Imre és Pokorny Lia. Az én kedvenceim azonban a tűzoltó bajtársakat alakító Orosz Ákos és Egger Géza voltak, mind a ketten fergetegesen jó alakítást nyújtottak. Ötvös András és Zsigmond Emőke között működött a kémia, nagyon jó párost alkottak, soha rosszabb magyar filmet.

Szerethető darab, ami nem akar több lenni saját magánál, egy olyan hétköznapi történetet tárnak elénk a szerzők, amely a maga egyszerűségében szép. Romantikában sincs hiány, és annak ellenére nem lesz unalmas a végeredmény, hogy nincsenek benne óriási fordulatok. A tűzoltók mindennapi életébe is bepillantást nyerhetünk, tényleg nagy ötlet volt, hogy róluk szól a sztori, megérdemlik,  mert ha valaki, hát ők aztán tényleg hősök, és nem a filmeken, hanem a valóságban. Kellemes meglepetés ez az alkotás, végre van egy jó karácsonyi filmünk, amit újra lehet majd nézni akár jövőre is.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7816774328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vejnemöjnen buzukizik 2021.12.08. 12:33:45

"Romkom"...Gratulálok! Éljen az örök és megbonthatatlan szittya-ugor-indogermán-angloszaxon barátság!
süti beállítások módosítása