A Manó Könyvek újdonságai közül most két olyan mesekönyvet olvastam, amelyek leginkább a kisiskolás korosztálynak szólnak. Löffler Zsuzsanna debütáló mesekönyve, a sorozat első kötete (Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány, itt írtunk róla) tavaly nekem az egyik kedvencem lett, és akkor nagyon bíztam benne, hogy érkezik majd a folytatása. Nagyon megörültem, hogy kijött a második kötet, nagy várakozással vetettem bele magam újra ebbe a klasszikus meséket idéző világba. A Disney Junior sorozat 5 perces meséi közül szintén tavaly olvastam az 5 perces jóéjtmeséket (itt írtunk róla), és az ugyan nem győzött meg, viszont annyira szeretem az antagonistákat, hogy ezt a kötetet muszáj volt elolvasnom.
Löffler Zsuzsanna meseregényében az elvarázsolt testvérek, Dénes, Mátyás és Édua visszatérnek Meseföldre, mert ismét szükség van a segítségükre. Ki kell deríteniük, hová tűntek a varázslények a tűzkői vár vadasparkjából, és miért gomolyog füst a Karom-hegy tetejéről. Új kaland veszi kezdetét, amelyben a testvérek ismét bizonyíthatják bátorságukat, kitartásukat, és hogy helyén van az eszük és a szívük.
Sajnos nagyon csalódott vagyok. Amennyire szerettem az első kötetet, annyira képtelen voltam közel kerülni ehhez a történethez. Folyamatosan elkalandoztam olvasás közben, egyszerűen nem érdekelt, mi fog történni. Tudom, hogy meseregényről van szó, de nekem olyannyira logikátlanok és erőltetettek voltak benne egyes jelenetek, hogy vérzett a szívem. Sajnos végig teljesen feleslegesnek éreztem a gyerekek jelenlétét, azt pedig nagyon kínosnak, ahogy a felnőtt szereplők igyekeznek megmagyarázni rosszabbnál rosszabb okfejtéssel, hogy ők miért is nem tudják megcsinálni azt a dolgot, amire a gyerekeket kérik. Bonifác, a varázsló nem tudja felderíteni, mi folyik a Karom-hegyen, de amikor oda kell menni legyőzni az ellenséget, örömmel vállalkozik. Bonifác karaktere nekem ebben a kötetben egyébként is értelmezhetetlen – ő a „jó” varázsló, de nem ő száll szembe a „gonosz” varázslóval, mert… nem tudom, miért.
Az előző kötetben meglévő naiv és bájos cselekményszövés itt is végig megvan, ebben a történetben azonban ez néha már sajnos parodisztikussá válik: a könyv egyik legnagyobb konfliktusa, hogy (spoiler!) eltörik egy üst?? Jajj. Az új szereplők közül Rezedát és Ónixot kedveltem (Istenem, mennyi kihasználatlan potenciál rejlik még Ónixban!! Könyörgöm, legyenek még vele jelenetek, mert messze a legélvezhetőbbek voltak ebben a könyvben.), az ördögfiókákat kikérem magamnak, a beszélő fák meg menjenek szépen vissza A gyűrűk urába, ahogy a láp meg még jó pár elem a történetből. Rátkai Kornél rajzai nekem annyira most nem tetszettek, bár az vicces, hogy Ónix mennyire Perselus Pitonnak van rajzolva. Az ördögfiókákat én bevallom, őznek (vagy maximum faunnak) néztem elsőre. A kötet végén elejtett információból tudni lehet, hogy lesz folytatás – én nagyon várom, és remélem, hogy hozzám is utat talál majd, mert ez most nem az én meseregényem volt. Sajnálom.
A Disney - Cselszövők 5 perces meséiben a jól ismert történetek cselszövői kerülnek a középpontba: követhetjük a gyerekszobában ólálkodó Hook kapitány árnyékát, benézhetünk egy jósnőhöz Jafarral, vagy ellátogathatunk Szörnyellával az állatkertbe, és még sok kalandban lehet részünk. 12 rövid történet kapott helyet a kötetben, amelyek olvashatók „akár esti mesének, akár csak úgy, ha egy kis izgalomra vágysz”.
Ismét nem vagyok maradéktalanul elégedett, bár az elvárásaim a jóéjtmesék miatt már meglehetősen csökkentek. A kötet kívül-belül gyönyörű: remek a kötése és a kemény borító, a papírminőség szuper, a Disney-rajzok pedig a megszokott színvonalúak. Most minden alapmesét ismertem, és nekem sok volt a három Pán Péter és a két Alice Csodaországban (igazság szerint egy is sok volt belőlük), jobban örültem volna, ha más mesék is bekerültek volna még a kötetbe.
A történetek valóban nagyon rövidek, az egész könyv kb. egy óra alatt elolvasható, gyönyörűek a hatalmas képek, a szöveg azonban most is elég gyenge. Inkább képeskönyvként tudom értékelni a kiadványt, egyedül A királynő varázslata nyújtott nekem élményt, a többi sztori elég meh volt (mi ez a herélt Zordon??, már bocsánat). Ráadásul én valami miatt azt gondoltam, hogy ezekben a történetekben a gonoszok célt érnek valamiben – de nem, szimplán csak az ő nézőpontjukból olvassuk a legyőzetésüket és kudarcukat, emiatt viszont elég ramaty élmény az összes mese, hiszen a főszereplő elbukik. Én személy szerint jobban vágytam volna olyan történetekre, ahol fordul a kocka, és esetleg belelátunk az antagonisták egy-egy sikeres kalandjába is. Hát, talán majd legközelebb.
7/10, 7/10
A kötetet a Manó Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
