Könyvkritika: Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
2021. november 22. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög

Az élet könyve

zorbasz_a_gorog_1.jpg

Az élet könyve. Benne van minden, ami fontos az életben, tele van míves mondatokkal, mély filozófiával, életörömmel, elmúlással, lélekkel, hússal és vérrel, vagyis mindennel, ami megtörténhetik egy emberrel élete során. Nem láttam a filmet, ezért nem tudom megmondani, hogy melyik a jobb, de az biztos, hogy ez a könyv engem most nagyon szíven ütött. Szerintem ilyen egy igazi klasszikus: mindenki megtalálhatja benne a saját életében pont akkor fontos szeletet, ami miatt még hosszú évek után is párás szemekkel mesél erről az alkotásról. Azt gondolom, hogy megfelelő pillanatban kell találkoznunk vele, különben csak egy értelmetlen zagyvaságnak gondoljuk, és unottan kipipáljuk az olvasási bakancslistánkról. Nekem szerencsém volt, pont egy olyan időszakomban ismerhettem meg Zorbászt, amikor már tudtam értékelni az ő mediterrán életszemléletét. Mert kedvenc görögünk pont ugyanazt teszi, mint mi mindannyian: a boldogságot és az élet értelmét keresi a maga sajátos módján. Éppen ezért mindenkinek mást fog mondani ez a könyv, mást tart fontosnak, és ha később, egy másik életszakaszban újra elolvassa, ismét más lesz fókuszban. A romantikus lelkek megtalálják benne azt a tengerpartot, ahol életük szerelmével kettesben élhetnek, távol a világ zajától, csak egymásra figyelve. A filozófia szerelmesei sem csalódnak, ahogyan a vallás iránt érdeklődők sem, vagyis mindenkinek ajánlom, hogy bátran szánja rá az időt és ismerkedjen meg Zorbásszal, mert életre szóló élményt kap tőle. Nekem nagyon tetszett, szinte minden oldalon olyan életbölcsességekkel találkoztam, hogy pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak valamiről. Kihagyhatatlan klasszikus.

Adva van egy író, aki egy napon a kies Göröghonban találkozik Zorbasszal, aki a tökéletes ellentéte, és éppen ezért életre szóló barátságot kötnek. Emberünk rengeteg könyvet olvas, de  nem ismeri az életet, Zorbász viszont a jég hátán is megél, és a maga fékezhetetlen módján megmutatja neki, melyek a valóban fontos dolgok. Melyek is azok? Kinek mi. Lehet válogatni a szerelem, a barátság, a filozófia, a gasztronómia, és megannyi más között...

Garmadával jelöltem be a számomra kedves mondatokat olvasás közben, viszem őket magammal ebből a könyvből, hát kell ennél több? Akinek szeme van rá, tényleg rádöbbenhet arra, hogy a saját életszakaszára vonatkozóan kapott fontos tanítást a szerzőtől, nem megoldást, hanem olyan gondolatokat, amelyeket még sokáig fog a fejében és a szívében őrizni. Az író józansága és Zorbasz mindent elsöprő szenvedélye tökéletesen kiegészíti egymást, ketten együtt alkotnak egy egészet, és nekik köszönhetően az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy elkezd hinni a csodában. Mert a csoda bizony létezik, csak a hétköznapi rohanásban nem vesszük észre, pedig ott van körülöttünk és csak arra vár, hogy meglássuk. Talán azért nem vesszük észre, mert mindenki valami óriási csodát vár, holott éppen a hétköznapi "kis" csodák a valóban fontosak, és csak rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e. Seregnyi önfejlesztő könyv és hiperdivatos pszichológiai mű  feladatát végzi el a szerző: ráirányítja a szemünket és a lelkünket saját magunkra. Mert az ember egy csoda, akiben örök harcot vív a szent és az ördög, az állat és az ember, a mulandó test és a halhatatlan lélek. Hogy ki nyer? Erre csak saját magunk adhatunk választ, a mi döntésünk, hogyan éljük le az életünket.

Shakespeare-i mélységű alkotás ez, amelynek tényleg annyi olvasata van, ahány olvasója van. A felszínen nem történik semmi különös, pusztán egy kis görög falu hétköznapjaiba kapunk betekintést, valójában azonban már a regény elején magába szippant bennünket a mediterrán hangulat, amely a "normál" időben egy nagyon belassult folyamat a napi rohanáshoz képest, most azonban a pandémia mindent felülírt, ezért egyáltalán nem érződik különlegesnek ez a ráérős történetmesélés. Zorbászt nem szeretni és megérteni kell, hanem elfogadni olyannak, amilyen, és megtanulni tőle az élet szeretetét. Az író sem rest tanulni tőle, nekem az egyetlen problémám az volt, hogy a könyvekről kevés szó esik, értem én, hogy pont az lenne a lényeg, hogy éljük az életünket, ne csak olvassunk, és csendben szemléljük, ahogyan eliramodik mellettünk az élet, de nálam akkor is maradt itt egy kis hiányérzet.

Nagyon izgalmas folyamat lehántani a műről azt a rengeteg réteget, amellyel bevonta az író. Döbbenetes "aha" pillanatok váltják egymást, tényleg élmény elolvasni ezt a könyvet. A szerzőről kevés szó esik, pedig 1957-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték, és egyetlen szavazattal maradt el Camus mögött. Kazantzsakisz jogot és filozófiát tanult, nem véletlen, hogy ilyen mélyen filozofikus alkotás született a tollából. A filmnek a zenéjét mindenki ismeri, ahogyan Anthony Quinn alakítását is, de érdemes adni egy esélyt a könyvnek is, biztosan nem fog csalódni az olvasó. Lassan jönnek a hosszú téli esték, kiváló választás egy bekuckózós hétvégére ez az elgondolkodtató alkotás.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4216760428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.11.22. 20:53:03

Egy krétai nyaralás után olvastam, miután lelátogattam Kazantzakisz sírját. Az utolsó megkísértést meg még sokkal régebben.
Nekem is ugyanez az ősi kiadás van meg, antikváriumból szereztem be. Egyébként teljesen egyetértek a bejegyzéssel.
süti beállítások módosítása