Könyvkritika: Namina Forna: The Gilded Ones – Aranyló vér (2021)
2021. november 19. írta: chipolino

Könyvkritika: Namina Forna: The Gilded Ones – Aranyló vér (2021)

Vérrel, erőszakkal és a nők elnyomásával terhelt YA-fantasy

img_gilded_ones_blog.jpg

Kicsit zavarban vagyok, hogyan is értékeljem ezt a könyvet, ugyanis nagyon vegyesek az érzéseim vele, illetve az első- és a második felével kapcsolatban. Az első felét borzalmasan untam, egy hatalmas kliséhalmaznak tartottam, ráadásul tele volt erőszakkal, én pedig nem azért olvasok YA-fantasyt, hogy kamaszlányokat daraboljanak benne. A második fele viszont berántott, a kibontakozó mitológia nagyon egyedi, és az erőszak ugyan nem lett benne kevesebb, de eltolódtak a hangsúlyok, és ez nagyon jót tett a könyvnek. Főleg azoknak ajánlanám, akik szeretik a kicsit feminista felhangú, kicsit véresebb, karakterközpontú YA-fantasyket.

A főszereplő a tizenhat éves Deka, aki a Próbára készül – ez a szertartás dönti el, hogy teljes értékű tagja lesz-e közösségének. Ha a vére nem vörös, hanem aranyszínű, tisztátalannak bizonyul, és halál vár rá. Létezik azonban egy kiút: az aranyvérű lányok az alakik, akiket a császár parancsára összegyűjtenek és kiképeznek egy különleges alakulat számára. Ebben a seregben a ritka képességekkel rendelkező, csaknem halhatatlan alakik harcolnak az Oterát veszélyeztető Halálsikolyok ellen. Deka rengeteg szenvedésen és titkon keresztül teljesíti be sorsát, és kerül közel egy olyan világhoz, amelynek a létezéséről sejtelme sem volt.

A borító gyönyörű – szerintem kategóriákkal jobb, mint az eredeti, a Maxim Kiadó borítófelelőse megint kitett magáért. A kiadással vannak problémáim, a tördelés néhol nem az igazi, és egy korrektúra is ráfért volna a szövegre, akkor talán nem maradnak benne ilyesmik: „lomkorona”, „híják”, „prém” helyett „rém”, vagy a kedvencem, a „kezgyen”. Nem hiszem, hogy ez csak nekem bántotta a szememet. A fordítást borzalmasnak nem mondanám (már hozzá vagyok kicsit edződve Béresi Csillához), mégis olyan jó lenne, ha inkább Szűr-Szabó Katalin kapná meg ezeket a könyveket. Sajnos sokat elvesz a szöveg élvezeti értékéből a nyelvileg nem túl kifinomult megfogalmazás.

A kötet Deka személye köré szerveződik, az E/1-es nézőpont nagyon szépen van végigvezetve, következetesen csak azt látjuk és tudjuk, amit ő, még ha ez a cselekmény dinamikáját néhány ponton vissza is veti. A kötet első fele egy fájdalmasan klisés és ötlettelen YA-fantasy, de őszinte leszek, én sokszor pont azért olvasok ilyen könyveket, mert jó belesüppedni a kiszámíthatóságukba. Itt a lány, aki nem az, akinek hitte magát, akinek a származását és a képességeit titkok övezik, aki beleszeret abba a fiúba, akivel nem szívelik egymást stb. stb., ismerjük ezeket. Ebben a könyvben sem zavart a kliséhegy, az erőszak volt túl sok az én ízlésemnek. Borzalmas kínzásokról, nemi erőszakról, kivéreztetésről olvasunk, és ugyan ezek nem plasztikusan jelennek meg, és a súlyuk sem akkora, mégis szörnyű belegondolni.

A könyv második fele szerintem kategóriákkal jobb, mint az első, elkezdődik a világépítés, körvonalazódni kezd egy igen érdekes, nőközpontú mitológia, és Deka is lassan magára talál. A mellékszereplők is egyre kevésbé sematikusak, Britta lett a kedvencem a humorával és a Csavardi Samuéhoz hasonló hűségével. A szerelmi szál olyannyira elnagyolt és idealista, hogy aki emiatt hagyná ki a könyvet, szerintem ne tegye. Egy igen sötét és véres világ bontakozik ki a lapokon, a kötet végén azonban felcsillan a remény, ráadásul hirtelen annyi változás történik, ami messze megalapozza a Halhatatlanok-sorozat második kötetét. Én egészen biztosan el fogom olvasni, mert bár afrofuturizmusban ez a kötet nekem nem bővelkedett, a végére kiépülő mitológia valóban egyedi, és még sok titkot és érdekességet rejthet.

 

8/10

A kötetet a Maxim Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5916757816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása