Könyvkritika – R. F. Kuang: Sárkányköztársaság (2020)
2021. szeptember 10. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika – R. F. Kuang: Sárkányköztársaság (2020)

Egy lány döntéseinek története 2.

6311445_5.jpg

A kritika spoilert tartalmazhat!

Majdnem két éve, 2019 októberében olvastam a sorozat első részét, a Mákháborút (ITT olvashatjátok a véleményemet róla), de még mindig élénken él bennem a történet, főleg a záró jelenetsor, amiben elpusztul egy teljes sziget, így nem volt nehéz újra belerázódnom az írónő világába. Ez már önmagában pozitívum, mert ritka az olyan sorozatnyitó kötet, ami ilyen hosszú ideig velem marad. De azt kell, mondjam, Kuang tudhat valamit, engem legalábbis másodszorra is sikerült berántania.

A történet pár hónappal a harmadik mákháború után veszi fel a fonalat. Zsin a Ceko parancsnokaként próbál lavírozni és egyben tartani a csapatot. De közben a viszonylagos nyugalom ellenére a lelkében végig háború dúl. Nem tud megfeledkezni a népe megmentése érdekében elkövetett kegyetlenségről. Menekül a bűntudat, a szorongató ópiumfüggés és a tűz isteneként megismert bosszúálló főnix parancsai elől, aki rémes hatalommal ruházta fel. Bár Zsin nem akar élni, meghalni sem hajlandó addig, amíg bosszút nem áll az áruló császárnőn, aki hátat fordított a hazájának és szövetségre lépett az ellenséggel. A lány egyetlen reménye, ha belép a befolyásos Sárkány hadúr seregébe. A hadúr arra készül, hogy meghódítja Nikant, elűzi a császárnőt a trónról és létrehoz egy új köztársaságot.  Ám sem a császárnő, sem a Sárkány hadúr nem az, akinek látszik. Zsin minél több dolognak lesz szemtanúja, annál jobban tart attól, hogy az országa iránt érzett szeretete ismét arra fogja kényszeríteni, hogy éljen a főnix gyilkos hatalmával. Mert már nincs semmi, amit Zsin ne áldozna fel az országa megmentéséért… és a bosszúért.

Vagy mégis? Talán ez az egyik legnagyobb kulcskérdése a regénynek: Zsin vajon észreveszi, hogy bármit is hisz, nagyon is van vesztenivalója? Mert tény, a második részben fokozódnak a veszteségei, és az is kérdéses, van-e még értelme küzdenie, de azért maradnak olyan emberek, akiknek fontos, és miattuk sem adhatja fel. De az a legfontosabb, hogy ebben a regényben fel kell ismernie, és a végén el is jut addig a következtetésig, hogy ő maga is fontos, és tehet azért, hogy változzon az élete. Eddig a felismerésig és karakterfejlődésig azonban hosszú az út, amit a szerző 664 oldalon keresztül prezentál.

A regénynél Kuang hármas tagolást – Zsin vívódása, a Sárkányköztársaság felemelkedése, a Zsin elleni árulás – alkalmaz, ami jól szolgálja a történeti ív kiteljesedését, mert egymásra épülve jól vezetik a regényt a végkifejletig. Emellett ez a tagolás a karakterek fejlődéséhez is jó alapot nyújt, mert általa minden főbb karakterre jut elég idő, részletekbe menően végigkövethetjük a változásukat, a jellemfejlődésüket. Ehhez a kellő terjedelem is megvan, ami a karakterábrázolás szempontjából szintén előny. Azonban a kötet túlírtsága a féltégla mérete ellen szól. Mert míg a karaktereknek kell a bővebb kifejtés, addig a helyszínek és tájak leírásai, vagy épp az események taglalása néhol túlságosan bő lére eresztett. Érzésre a szerző nem tudta eldönteni, karakterközpontú vagy eseményközpontú legyen a regénye, és míg az előbbinél jól eltalálja az arányokat, utóbbinál esetenként átesik a ló túloldalára, holott némi húzással hatásosabbá tehetne egyes jeleneteket. Például a hadurak tanácskozásának a leírásait. Noha ez hivatott megismertetni az olvasóval a politikai helyzetet, így a szándék érthető, de néhol már nagyon túlbonyolítottnak éreztem. Erre írtam föntebb, hogy rövidebben, kevesebb sallanggal megfogalmazva nagyobbat szólt volna, mondjuk, ha a szerző csak rávezetne egy-egy fontosabb felismerésre, és nem rágná az olvasó szájába. Itt vastagon érvényesült a kevesebb több elve.

De kanyarodjunk vissza a karakterábrázoláshoz! A szereplők végre megkapják, amit az első kötetből hiányoltam. Kuang sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az ábrázolásukra, ezáltal sokkal átélhetőbb a kötet, ezáltal sokkal jobban bele tudtam feledkezni a Sárkányköztársaság olvasásába. Ezen a téren érezhetően fejlődött a szerző. Külön kiemelendő, hogy nem csak Zsin karakterét, hanem a főbb mellékszereplőket, így Kitajt és Nö-Csát is jobban megismerhetjük, ami előnyére válik a regénynek, mert két erős karaktert emelt a sokszor esendő Zsin mellé, akik a felszín felett tartják, ha már a Cekónak ez annyira nem sikerül. Bár a végére utóbbi már gyakorlatilag nem is létezik. A két fiú mellett kellemes meglepetésként tűnik fel az első kötetben felemás Venka is, akit ebben a kötetben egészen megkedveltem. A Zsinnel közös jelenetei a legjobbak közé tartoznak. Bár ha már interakciók, a karakterek közötti párbeszédek is különösen jóra sikerültek, a sok terjengős leíró rész között felüdülés volt olvasni őket.

A karaktereken és az eseményeken kívül még kifejezetten hangsúlyos a regényben a valós történelmi áthallásokkal kevert fantasy világ és a továbbra is kegyetlen, plasztikus ábrázolásmód, amik egymással szorosan összefüggnek. Még mindig átsejlenek a sorokon a kínai történelem elemei, a brit befolyás megjelenítése a hesperiaikon keresztül vagy épp a keresztény vallás felsőbbrendűségének és a nyugati civilizáció keletiekkel kapcsolatos tévhiteinek megjelenítése. És ezt Kuang a maga nyerseségében, már-már gyomorforgató őszinteséggel ábrázolja, akárcsak a háború borzalmait. Habár ebből azért egy kicsit visszavett, mert a Golin Nisz-i mészárláshoz fogható jelenet azért ebben a kötetben nem fordul elő, de azért nem finomkodik. De nem is kell, mert az nem illene a regényhez.

A sámánizmus viszont majdnem teljesen háttérbe szorult a sok egyéb között. A Mákháborúban nagyon érdekes volt ennek bevezetése, ahogy az istenek megjelenítése is, és vártam, hogy ezt a vonalat is mélyíti a szerző, de csak részben tette, mintha a világa e részét ő maga sem találta volna ki teljesen. Remélem, a záró kötetben ezen a téren is javítani tud.

A Sárkányköztársasággal kapcsolatban összességében felemás érzéseim vannak. Egyrészt túlszárnyalta az első részt, de ugyanakkor alul is múlta azt. A szerző jól építette fel a történetet és a karaktereket, az ábrázolásmódja továbbra is kegyetlenül nyers, ami jól áll neki. Viszont egyes jeleneteket nagyon túlírt, más, a cselekmény szempontjából fontos szálakat viszont a háttérbe száműzött. Ám ez utóbbi könnyen javítható, és remélem, a záró kötetre sikerül is neki.

8/10

A könyvet az Agave Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2816684366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása