Nehéz szívvel kezdek most bele a véleményírásba, mert azt hiszem, sokkal jobb ez a regény, mint amilyen hatással rám volt; valószínűleg rosszkor talált meg. Több kellemetlen élményem volt mostanában az így felnőtt fejjel bepótolt klasszikus ifjúsági regényekkel, az Alice Csodaországban olvasása során például kifejezetten szenvedtem. A Mezítlábország nagyon gyorsan olvasható, kedves történet egy kívülálló kislányról, aki végül megtalálja a helyét. Nekem sajnos ennél többet nem nagyon adott ez a könyv, sem a cselekmény, sem a főszereplő nem talált utat most hozzám.

Gabriela egy félénk kislány, aki mindig elhagyja a fél pár cipőjét, ezért lassanként furcsa, különc figuraként kezdenek rá tekinteni a családban. Nem csak otthon, hanem az iskolában is kívülálló, nincsenek barátai, senki nem közeledik hozzá, nagyrészt szeretet nélkül, magányosan telnek a mindennapjai. Egy nap aztán talál egy Mezítlábország című könyvet, és kedves babája, Homolumbú segítségével belép a csorba csészék, elfeledett serpenyők, törpeceruzák, számemberkék és sok más furcsaság országába, ahol végre barátokra talál.

A kötet eredetileg 1983-ban jelent meg, és ekkor elnyerte a Spanyol Kulturális Minisztérium ifjúsági és gyermekirodalmi díját. Azóta azonban eltelt nagyon sok év, és megjelent egy csomó ifjúsági könyv, köztük sok ilyen portálfantasy jellegű meseregénnyel. Érteni vélem a kötetben rejlő finomságot és szépséget, és hiszem azt, hogy egy magányos kislánynak a könyv mondanivalója nagyon szép útravaló, mégis úgy érzem, hogy rengetegszer olvastam már hasonlót. A Gabrielával megeső „kalandok” nekem eléggé unalmasak voltak, képtelen voltam elmélyedni az elfeledett tárgyak nosztalgiázásában.

Gabriela a rideg valóságból a képzelet birodalmába menekül, itt azonban egyáltalán nem kell semmilyen erőfeszítést tennie, hogy aztán jobbra forduljanak a dolgok. Nekem nagyon kidolgozatlan volt ez az egész, azt sem értettem teljesen, hogy hogyan is jut át a másik világba, miért van szükség a könyvre, és végül miért végződik úgy a Mezítlábországban való kalandozása, ahogy. A kötet vége ráadásul az odáig vezető úthoz képest elképesztő egyszerű és villámcsapásszerű (szó szerint is); Gabrielának megint csak nem kell tennie semmit, mégis eljön a (szerintem a történet többi részéhez képest elég giccses) happy end.

Nem olvastam eddig semmit az írónőtől, ezért hálás vagyok azért a molyos értékelésért, amely nekem nagyon sok fontos háttérinformációval szolgált arról, hol is helyezkedik el ez a kötet az életműben, és mennyiben tarkítják önéletrajzi vonatkozások. Sajnálom, hogy ehhez a kötethez én most nem tudtam kapcsolódni, mert érzem az írásmód finomságát és az írónő bölcsességét, de ez nem változtat azon, hogy a történetet untam, Gabriela pedig egyáltalán nem tudott a szívembe férkőzni. A cselekményvezetés nagyon álomszerű, van egyfajta lebegés az egész kötetben, mese és valóság egymásba fonódik, de én egy kicsit földhözragadtabb történetnek talán most jobban örültem volna.

7/10

A kötetet a Typotex Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.