Döntöttem, képregényt adok ki, ráadásul Magyarországon! 2. rész
2021. április 16. írta: P.A. Doorman

Döntöttem, képregényt adok ki, ráadásul Magyarországon! 2. rész

Panel Kalandor, a téridő kontinuumon át!

unnamed_1.png

Képregény kiadókat megszólító interjú sorozatunk második részének alanyával egy igazán különleges kötet kapcsán kerültem kapcsolatba. Egy olyan világot bővített ki az általuk forgalmazott képregény, mely kamaszkorom óta része az életemnek. 2018-ban jelent meg magyar nyelven Bob Gale régi, mégis új története az Elfeledett regék és alternatív idősíkok, mely a Vissza a jövőbe filmes univerzumát meséli tovább. Mondanom sem kell, hogy micsoda öröm volt ez a képregény. Hiszen, ha belegondolunk, a trilógia harmadik részének magyar szinkronos bemutatója óta nem került a kezünk ügyébe újabb magyar tartalom az időutazós filmek alapjait lerakó univerzumból. Igazi kincs ez a kiadvány. Az azóta kiadott további részek, pedig tovább emelték az élményt. A Panel Kalandor megléte, jó példa arra, hogy hogyan lehet egy kis rajongással és sok- sok munkával eredményt elérni a könyv/képregény piacon. A kiadó azóta számos más történettel is ellátta a hazai képregény kultúrát. Olyan új keletű dolgokat jelentettek meg, mint a Buffy, a vámpírok réme - A gimi maga a pokol vagy éppen a Giant Days, amely magyarul Egyetemre mentem címen jelent meg idehaza. Az igazi ínyencek számára remek lehetőség ez a pár egyedi kiadvány, hiszen az említett megjelenések mind szembemennek az aktuális hazai trenddel, s lehetőséget adnak arra, hogy a képregényes médium teljesen új oldalát megismerve megszerethessük a képkockák világát. Egy igencsak terjedelmes interjú elolvasására bátorítok mindenkit, hiszen megtudhat a kedves olvasó számos érdekességet a kiadói lét nehézségeiről és szépségeiről. A tartalmas válaszokat olvasva az ember remek példát kaphat arról, hogy milyen is az, ha valaki tényleg szereti, amit csinál.

Hol és mikor ismerkedtél meg a zsánerrel? Mi volt az első képregény, amit olvastál?

Az én utam, azt hiszem, cseppet sem volt hagyományosnak nevezhető, hiszen gyerekkoromban pár dolgot leszámítva teljesen kimaradtak a képregények. Mindig Garfieldot, vagy Kázmér és Hubát olvasgattam a napi lapokban, na meg persze Flintert. A képregények humora volt az, ami első sorban megfogott és hála az égnek ez mind a mai napig nem is változott. Még mindig azok a sorozatok vagy könyvek a kedvenceim, amikben rengeteg a humor. Számomra olvasóként ez sokkal fontosabb, mint hogy jól legyen megrajzolva vagy csavaros legyen a történet. Persze ezek sem ártanak. Mivel gyerekként első sorban a könnyedebb része csapott meg a médiumnak, kellett egy Smallville című tévésorozat ahhoz, hogy kialakuljon bennem a képregények iránti érdeklődés. Persze a Superman és Batman animációs sorozatok, a Tini nindzsa teknőcök és minden, ami a ‘90-es években a gyerekekre óriási hatást tudott gyakorolni megvolt, de a Smallville miatt kezdtem el érdeklődni a két nagy kiadványai iránt. Itthon viszont a ‘90-es évek után sosem volt akkora választék, ami egy életre szóló köteléket tudott volna kialakítani köztem és a médium között. Ezért amikor külföldre költöztem elhatároztam, hogy most majd mindent bepótolok. Azonban ennél sokkal több történt. Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem egy képregény boltba, mintha egy teljesen másik univerzumba kerültem volna. Ott volt több ezer felfedezni való történet, és olyan nehéz volt a választás. Itthon korábban sosem tapasztaltam semmi hasonlót. Szépen lassan elkezdtem olvasni fontos DC történeteket, majd megismerkedtem az Image comics kiadványaival, amik a 2010-es évek közepe felé voltak igazán a csúcson, és felfedeztem az összes kisebb kiadót, akik között nem egy igazi gyöngyszemre bukkantam. Elkezdtem figyelni az alkotókra, és nagyon rövid idő után már jóval tudatosabban olvastam és vásároltam képregényeket. Ekkor kezdett el megfogalmazódni bennem, hogy mennyire jó lenne, ha ez nálunk is így lehetne. Ezért úgy döntöttem, hogy haza költözök és képregényeket fogok kiadni Magyarországon.

Mikor döntötted el, hogy képregényt fogsz kiadni?

Már néhány évvel azelőtt, hogy ténylegesen belekezdtem volna, elkezdett foglalkoztatni a gondolata. Miután megismertem és megértettem, hogy milyen széles skálán is mozoghatnak a képregények, és hogy van élet a DC-n és a Marvelen túl is elkezdett nőni bennem a vágy, hogy én is kiadjak párat, amiről úgy vélem, hogy színesebbé teheti a hazai felhozatalt, és amikre a hazai Olvasóknak szükségük van. A magyar olvasók is megérdemlik a minőségi szórakozást, csak úgy, mint a magyar alkotók, hogy a munkájuk kiváló minőségben jusson el a közönséghez. A kiadó pedig azért van, hogy segítsen, ahol csak tud. Külföldön rendkívül széles skálán mozognak a képregények, és ez egy olyan dolog volt, amit mindig is hiányoltam a hazai kínálatból. Hiányzott a választék. Azóta ugyan rengeteget javult a helyzet, de úgy érzem, ez a változás sokkal inkább a megjelenések számában tapasztalható, mintsem a műfaji spektrumok szélesedésében és a közönség arányos bővülésében. Amikor elkezdtem ismerkedni ezzel a világgal, úgy voltam vele, hogy a képregényektől sokkal több mindent lehet kapni, mint azt az ember elsőre gondolná, és a magyarok is megérdemlik az érzelmek széles skáláját, amit bejárhatnak a médiumon keresztül. A Panel Kalandor egy szerelemprojekt. Ami elsősorban az élményekről szól, amit a médium adhat. Ez a legfontosabb, illetve hogy olyan történeteket adjak ki, amivel az emberek tudnak azonosulni, valamint amiket az egész család együtt is tud élvezni és kiállják az idők próbáját. Hiszek abban, hogy azok a címek, amiket a Panel Kalandor ad ki, nem csak szükségesek a hazai közönség számára, de meg is állják a helyüket.

Az első kiadott képregényed igazán újkeletű volt. Magyarországon még senki nem adott ki olyan kiadványt, mely a Vissza a Jövőbe filmes univerzumához kapcsolódna. Mi a véleményed az alapműről a Robert Zemeckis és Bob Gale által készített film trilógiáról?

Ez A trilógia. Mindig is mélyen kötődtem a Vissza a jövőbe trilógiához, amit minden idők legjobb film trilógiájaként tartok számon. Egyszerűen sosem tudom megunni ezeket a filmeket, és hála az égnek az általam kiadott képregények is ebbe a kategóriába tartoznak. Imádom Marty figuráját, a Dokit, és a kalamajkákat, amikbe bele kerülnek. Zseniális a filmek történetvezetése, a cselekmények bonyolultsága és átjárja a ‘80-as évek ártatlansága, ami talán a legerősebb része. Napestig tudnék beszélni róluk. A képregények számomra nagyon színes skálát barangolnak be, hiszen nincs két egyforma kötet. Mindegyikben más dolgokat lehet szeretni. Van ahol a karakter momentumok az erősebbek, máshol a rajzok, vagy maga az út, amit a figurák bejárnak. Szeretem, hogy több szinten is olyan változatosak. Mindegyiknek más a rajzolója, és érdekes megtapasztalni a különféle látásmódokat. Van amelyik akciódúsabb, míg mások filozofikusabb, vagy családbarátabbak. Szinte minden hangulathoz lehet megfelelő Vissza a jövőbe képregényt találni.

bttf_v2.png

Honnan jött a kiadó neve?

Mindenképpen azt szerettem volna, ha kifejező, és benne van az a műfaj, ami élteti. A “Panel” szó a képregények egyik legfontosabb része, ezért is tűnt jó ötletnek a szó használata. Persze itthon mindenkinek, aki nem olvas képregényeket valami egészen mást jelent ez a kifejezés. A “Kalandor” pedig egyrészt az Olvasóra, másrészt pedig a műfajra utal. Ami közös bennük az az izgalmas érzés, hogy új dolgokat fedezhetnek fel, új stílusokat és műfajokat ismerhetnek meg. Szerintem minden Panel Kalandor Olvasóban él egy felfedező, aki bátor és szeretné felfedezni a világot.

Egyedül dolgozol vagy vannak segítőid?

Szerencsére van egy kiváló szabadúszó csapat, akik segítenek a képregények elkészítésében. Tóth Mátyás nagyszerű fordító, aki a szinkron szakmában tevékenykedik, úgyhogy még érzéke is van ahhoz, hogy mennyire lehet hosszú egy-egy buborék szövege. Kálmán Ibolya pedig egy legenda a betűzésben, elképesztően nagy szerencsém van, hogy vele dolgozhatok a kiadványokon. Mindig precíz és ámulatba ejtő végeredménnyel lát el, amik már önmagukban néha külön művészetnek számítanak. És persze kapok egy kis segítséget a lektorálásban is, és nagyon sokat a csomagolásban, ami sokkal fontosabb része a kicsi, független képregénykiadásnak, mint azt gondolnánk. Nélkülük nem lenne Panel Kalandor megjelenés sem. Minden más részét viszont egyedül csinálom. Imádom a kihívásokat, amikkel jár és a próbatételeket, amik elé állít. Emellett igyekszem kötetről-kötetre egyre nagyobb részt kivenni a munkálatokból is, hogy több mindent tudjak megcsinálni egy-egy könyvön. Viszont azt fontos leszögezni, hogy sem a képregény készítés, sem a kiadás nem egyedül a legjobb. Ez egy csapatjáték szakma, ahol mindenki hozzá tud tenni valamit a másik munkájához, és a végeredmény ettől lesz kiemelkedő.

Mi a képregény kiadási folyamat legnehezebb része?

A képregény kiadás egy összetett, és néha igen csak komoly kihívásokkal járó folyamat. Ebben közrejátszik az is, hogy nem minden külföldi tekinti Magyarországot komoly piacnak, hiszen nincs több (tíz)ezres közönsége a médiumnak. Itthon pedig nehéz szakembert találni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy teljesen hiányzik belőle az infrastruktúra és a mögötte lévő kultúra. A hétköznapokban viszont a legnehezebb kétségtelenül a nyomdai része. Rémesen nehéz megbízható nyomdát találni, ahol minőségi munkát készítenek, és még az árától sem kapsz szívrohamot. Ugyanis talán kevésbé ismert tény, hogy kis példányszámban a nyomtatás nagyon magas költségekkel jár, mert a nyomólemez legyártása nem olcsó mulatság, és ezt még tovább tudja nehezíteni, ha keménytáblás a kiadvány, és persze az itthon használatos papírok mérete se egyezik meg az amerikaiak standard méreteivel, ami szintén rá tud dobni az árra. És akkor a megfelelő színbeállításokról nem is beszéltünk. A színek is igazi kihívást tudnak jelenteni! Főleg egy olyan könyv esetében, mint az Egyetemre mentem. Az első kiadványomtól van bennem egy stressz, hogy mi leadjuk a lehető legjobb munkát, amin sokszor hónapokig is dolgozunk, milliószor átnézzük hibák után kutatva, és a végeredmény nem tudja megütni azt a színvonalat, amit elvárnék. Amikor viszont sikerül akkor nagyon megkönnyebbülök. Ezen kívül szerintem még megemlíthetjük azt is, hogy a képregényeket a magyar média nem veszi elég komolyan, aminek egyik oka, hogy nálunk még mindig a szuperhősök a képregény médium zászlóshajói. Nincs is túl sok blogger, vlogger és olyan személy, aki szívügyének tekintené a médiumot, sokan csak divatból vagy egy-egy film hatására próbálják be őket. Szerencsére a legtöbbször pozitívan csalódnak a képregényekben. És még az is nehézséget jelent, hogy itthon nagyon kevés a független bolt, és bennük csak még ritkábban lehet képregényekkel találkozni. Pedig azok a helyek az igazi kincsesbányák.

A kiadó más univerzumot is meghonosított kis hazánkban. Miért pont a vámpírvadász kamasz, Buffy világának bemutatkozó kötetét jelentetted meg másodjára?

Szeretném azt mondani erre, mert óriási Buffy rajongó vagyok mind a mai napig, és ezért választottam ezt a címet. Ez egyébként így van, de szemben a Vissza a jövőbével, és az Egyetemre mentemmel ez inkább volt egy meglátni és megszeretni project a számomra, semmint egy évekig tartó álmodozás eredménye. Amikor még előző ősszel bejelentették, hogy lesz egy új Buffy sorozat valahol a szkeptikus és a nem hoz lázba között mozogtam. Aztán megmutatták Dan Mora terveit és egyből felkaptam rájuk a fejem. Dan Morának én már évek óta óriási rajongója vagyok, szerintem ő a Boom legjobb rajzolója, nem véletlenül csinálja most a Detective Comics-t is a DC-nél. Lélegzetelállító rajzai vannak, olyan stílussal, amit bárki megirigyelhet. Jordie Bellaire-t viszont nem ismertem, mint írót. Színezőként nagy rajongója vagyok, hiszen rengeteg ámulatba ejtő munkájához volt már szerencsém olvasóként, de akkor még nem olvastam az első írását, a Redlandset. Emiatt kicsit szkeptikus is voltam vele kapcsolatban. Két dolgot viszont fontos leszögeznem Bellairével kapcsolatban. Ő indította el 2013 január 24-én az "Értékeld a színezőket" ("Colorist Appreciation Day") napot, miután elege lett, hogy nem veszik őket emberszámba a szakmán belül, másrészt pedig az ő nevéhez fűződik a “képregényt mindenkinek” kezdeményezés beindítása is, ami számomra különösen fontos, hiszen nekem is az az alapelvem, hogy nyitottabbá és színesebbé tegyük a képregényes közösséget. Ezért született meg a Panel Kalandor.Az amerikai írónő viszont teljesen levett a lábamról. Dan Morával együtt egy olyan erős kötetet hoztak tető alá, ami azóta is az egyik kedvenc első kötetem. Rengeteg szinten működik a történet, a karakterek élőnek érződnek, a problémáikkal könnyű azonosulni, a történet izgalmas, a fordulatok pedig minimum megrázóak. És még csak nem is kell ismerni hozzá Buffy korábbi verzióit. Hiába csak alapozik az első kötet, mégis tele van fontos pillanatokkal. És mindezt teszi úgy, hogy közben még néhány feelgood baráti pillanat is belefér. Számomra inkább szól a barátságról, és a karakterekről, mint magáról a vámpírvadászatról ez a történet. Nagyon sok olyan dolog van benne, amivel szerintem sikerült rátapintania az emberi problémákra, és ettől válik igazán különlegessé. És ne feledkezzünk el arról a tényről sem, hogy nagyon szeretem a női főszereplős képregényeket, de ezekből nagyon kevés elérhető a hazai kínálatban. Megtiszteltetés, hogy nem csak Dan Morát tudtam bemutatni ezzel a kötettel a hazai olvasóknak, hanem egy erős női főhőst is elhozhattam, akire érdemes felnézni. Ha pedig valaha eltévednétek, ne feledjétek feltenni a kérdést: “Vajon mit tenne most Buffy?”

buffy_v1.png

A 2020-as év egyik nagy képregény újdonsága volt a Giant Days, melynek első része magyarul Egyetemre mentem címmel jelent meg idehaza. Mesélnél nekünk erről a kiadványról?

Az Egyetemre mentem az egyik legkülönlegesebb képregény napjainkban. Egyedi, hiszen nincsen benne semmi természetfeletti, teljesen emberi. A karakterekre és az ő életükre fókuszál. Érdeklődő, és a tapasztalatszerzésről szól. Arra tanít, hogy ne féljünk elkövetni hibákat, mert mindből tanulhatunk valamit. A barátság fontosságáról, és arról mesél mennyire jó, amikor számíthatsz valakire, és aki számíthat rád. Megtanít az alapvető emberi értékekre, és arra hogyan reagáljunk olyan problémákra, amik újak a számunkra. Úgy érzem ez egy kiemelkedően fontos történet nem csak a felnövésről, de magáról az életről is.Ráadásul teljes történeteket pakol 22 oldalakba, így minden egyes fejezete egy-egy kerek egészet ad ki. Ilyet se nagyon készítenek már manapság. Viszonylag szintén ritka az ennyire animációs produkciókra emlékeztető rajzstílus, ami szerintem a karakterek személyisége mellett a szíve és a lelke az egész sorozatnak. Hozzájárul, hogy még szerethetőbb legyen, és az Olvasó még inkább a sajátjának érezze a három lány történetét.

Mindenkinek van egy olyan címe, amit csak úgy nevez, hogy “A képregény” a számára. Nekem ez az Egyetemre mentem. Ami elsőre furcsának tűnhet, de ahogy és amikor találkoztunk, életem azon pontján a világot jelentette a számomra - és azóta is. Szinte amióta először belekezdtem nem nagyon volt olyan hónap, hogy ne vettem volna elő valamelyik kötetét. Akár szomorú vagyok, akár vidám, akár csak megoldhatatlannak tűnő problémákkal találom szemben magam, esetleg inspirálódni szeretnék, vagy csak jól érezni magam néhány percig, mindig az Egyetemre mentem kerül elő. Bárhol is nyitom ki, mindig vár egy jó poén vagy megfontolandó tanács. Kevés olyan igazán jó képregény van, amit bármikor tud olvasni az ember, de John Allison mesterműve határozottan jó lehet minden helyzetre.Sosem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen fogok kötődni ehhez a sorozathoz. Hosszú hónapokig csak szemeztünk egymással, és mindig megnéztem, amikor a boltban jártam, mielőtt úgy döntöttem volna, hogy megveszem az első két kötetét. Még viszonylag új voltam a szuperhősös világon kívül, de azonnal magával ragadott, hiszen ennyire hétköznapi és emberi képregénnyel még sosem találkoztam korábban. Azóta se láttam sok ilyet. Óriási Jóbarátok rajongó vagyok, és ez a képregény ugyanazokat az érzéseket váltott ki belőlem, mint a legendás ‘90-es évekbeli komédia, ami azóta már több generáció életmódját is meghatározta. Egyszerűen megunhatatlan.

gd_img_8676.JPG

Azt szokták mondani, hogy ha valaki még soha nem olvasott képregényt, akkor először keressen valami olyat, amit ismer más médiumokból, de utána mindenképpen olvassa el az Egyetemre mentemet. Szerintem ez a két lépés nyugodtan felcserélhető is lehet, de alapjába véve teljesen igaz. Ha az Egyetemre mentem nem tudja megszerettetni egy Olvasóval a képregényeket, akkor semmi. Annyira emberi, tele érzelmekkel, és Max Sarin (illetve az első másfél kötetnél Lissa Treiman) rajzai annyira élővé teszik a figurákat, hogy sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy csak egy képregényt olvasunk. Szerintem ha valaki esélyt ad az Egyetemre mentemnek, akkor nem fog csalódni benne. Saját magunkat fogjuk felfedezni ezekben a karakterekben, akik egyszer voltunk, vagy akikké egyszer majd válni szeretnénk. Azt szeretem legjobban ebben a sorozatban, hogy bár látszólag egy bizonyos korosztály számára készült, mégis teljesen kortalan. Sőt kicsit idősebben még többet tudunk meríteni belőle, hiszen felidézi egy olyan oldalunk, akit lehet elvesztettünk menet közben, mégis elengedhetetlen ahhoz, hogy értékelni tudjuk az élet apró dolgait. Nagyon sok rétegből áll, és ezt nagyon kevés oldalba csomagolja. Ettől válik letehetetlenné.

Milyen tapasztalataid vannak? Keresett kiadványok a képregények?

Vegyes tapasztalataim vannak, hiszen egy szűk réteg szubrétege számára adok ki kiadványokat, országos terjesztés nélkül. Utóbbi hiánya kétségtelenül óriási terhet rak minden egyes kiadványomra, hiszen sokkal nehezebb elérni, hogy eljusson azokhoz az emberekhez, akiknek szólnak. Nagyon sokan éppen ezért még nem is fedezték fel őket. Tapasztalataim szerint sok képregényolvasó mer kísérletezni, de még mindig nagyon óvatosan. Itthon leginkább egy bizonyos réteg van nagyon jól kiszolgálva képregényekkel, és az ő ízlésük általában nagyon más irányba tendál, mint azok a kiadványok, amiket én adok ki. De muszáj, hogy a paletta szélesedjen, és mindenki megtalálhassa rajta a számára legideálisabb történeteket, melyekből inspirálódhat vagy csak erőt meríthet. Csak bátornak kell lenni megtenni az első lépést. A Vissza a jövőbe közönsége nagyon hűséges, és ezért hálás vagyok nekik. Jó érzés ilyen közel lenni a célegyeneshez. Elképesztően szeretek ezeken a kiadványokon dolgozni, találkozni és beszélgetni az Olvasókkal. Rengeteg erőt adnak az ilyen lehetőségek, és mindig elképesztően jó érzés összefutni néhány ismerőssel. Ilyenkor érzem azt igazán, hogy megéri ezt csinálni. Az Egyetemre mentem közössége pedig most épül. Szépen, lassan, kötetről-kötetre. Bízom benne, hogy rövidesen ki tud teljesedni, mert elképesztően feelgood sorozat, amit mindenkinek olvasnia kellene, akit egy kicsit is érdekel a képregények médiuma. Ha pedig még sosem olvasott képregényt, akkor pláne!

gd_v2.png

Hogyan tartod a kapcsolatot a rajongókkal? Használod a közösségi felületeket?

Igen, de megközelítőleg sem olyan hatékonyan és sűrűn, mint szeretném. Leginkább a Panel Kalandor facebook oldalán vagyok aktív, ahol bárki rám írhat, ha valami kérdése felmerülne vagy csak beszélgetni szeretne. Igyekszem mindig valami érdekességet találni az általam kiadott kötetek alkotóiról, vagy azokhoz köthető dolgokról, amik érdekelhetik az Olvasókat, így szélesíteni az ismereteiket a médiumban. Viszont javaslatokra is mindig nyitott vagyok, és tanácsokat is szívesen fogadok, úgyhogy lehet keresni bátran. Miután túl leszünk a víruson, és lehetnek események, akkor ismét mindenkit nagyon sok szeretettel várok majd a rendezvényeken egy személyes beszélgetésre is, ami már nagyon hiányzik, hisz ezek a személyes találkozók az egyik legjobb részei a képregény kiadásnak. Tavaly elindítottam a 9. Kalandor podcastot, melyben az aktuális vendégekkel mindenféle képregényekkel kapcsolatos tapasztalatról, dologról és érdekességekről beszélünk. Bárkit nagyon szívesen látok ebben a műsorban, aki szeretne egy(-két) órán át képregényekről beszélgetni. Megtalálható az iTunes-on is és a Spotify-on is a műsor.

Milyen terveid vannak a 2021-es évre? Milyen kiadványok várhatóak idén?

Kis magánkiadóként semmit sem szabad elkapkodni, és minden egyes lépést alaposan át kell gondolni főleg a mai helyzetben. Mindenre nyitott vagyok, és igyekszem alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és igényekhez is. Az ajtóm mindig nyitva áll. A 2021-es évvel én úgy vagyok, hogy amíg világjárvány van addig nem tervezek semmit. Tavasszal jön a második Egyetemre mentem kötet, ez az egy biztos dolog az idei felhozatalban, hiszen már befejeztük rajta a munkálatokat. Semmi más sincs kőbe vésve. Szeretném, ha még idén folytatódhatna (és ha az Olvasók is úgy akarják) és jöhetne új Vissza a jövőbe kötet is, de most a türelem a legfontosabb erény.

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Jó munkát és még jó sok kiadni valót kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8916497394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása