Csókolom, elment már a londoni vonat?
2021. április 07. írta: Nagy Judit Áfonya

Csókolom, elment már a londoni vonat?

Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba könyvkritika

Kevésbé ismert témát dolgoz fel az amerikai Meg Waite Clayton történelmi regénye, amelynek nagyobb része a tőlünk nem is annyira távoli Bécsben játszódik, egy kevésbé emlegetett időszakban. Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be bátran, hogy ugyan mennyit tanítottak nekünk az iskolában arról, hogy Ausztria milyen körülmények között és pontosan miképp vált a nácik csatlós államává. Nos, nem sokat. Az "Anschluss', mint történelmi esemény, csupán egy évszám a történelemkönyveinkben, mégis sokkal több ennél, pláne az osztrákok, és kiváltképp a bécsi zsidóság számára. Lényegében erről az eseményről, valamint egy bátor holland nőről szól Az utolsó vonat Londonba, amely a valóságban is megszervezett gyermekmentő akciók kalandos és rizikós lebonyolítását helyezi a középpontba. 

az_utolso_vonat_uj_adw.jpg

Az "Anschluss" időszakának változó társadalma egyre kevésbé tolerálta az akár generációk óta köztük élő, önmagukat leginkább osztráknak tartó és valló zsidó családokat, ám nyílt ellenségeskedésre, utcai terrorra és fizikai erőszakra az után került sor, hogy Hitler 1938-ban bevonult Bécsbe. Szomszédok, barátok, üzlettársak fordultak egymás ellen, és ebben a veszélyes, kiszámíthatatlan közegben a gyerekek sem élhették tovább a békeidők és jólét megszokott életét. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek is ki voltak téve az immár nyílt antiszemitizmusnak: eminens tanulók szorultak ki az iskolából, oktatásból, jómódú családok sarjai kényszerültek nélkülöző életet élni, bujkálni, és még a nem zsidó származású, de a kirekesztést elítélő, politikailag kifogásolt családok gyermekei sem lehettek biztonságban az államhatalom zaklatásaitól. Ebben az időszakban igazi áldás, hogy néhány olyan bátor ellenálló, mint a valóságban is létezett Geertrudia Wijsmuller-Meier - dacolva a nácik által belengetett retorziókkal - komoly embercsempész-tevékenységbe kezdett, hogy a hitleri Reich minél több nem árja vagy politikailag nemkívánatos gyermekét Hollandiába menekítse. Bár Waite Clayton gyermekhősei kitalált személyek, sorsukon keresztül nagyon is valós bepillantást nyerhetünk a II. világháborút közvetlenül megelőző évek fenyegetett atmoszférájába, amelynek ki nem mondott, központi kérdése már az első oldalaktól kezdve így foglalható össze: "Vajon ki fog itt, így, életben maradni?

763.jpg

Geertrudia Wijsmuller-Meier, "Tante Truus" útlevélképe

A feszültséggel teljes történet több szálon indul el, hogy a regény második felére aztán összeforrjon. Bár a szerző azon szándéka, hogy a három szállal többféle sorsvonalat, helyzetet is bemutathasson, némileg megbicsaklik a rövid fejezetek miatt. Akad olyan történetszál, amelynek néha csak pár sornyi villanás jut, ez a fajta mozaikosság pedig eleinte nehézkessé teszi, hogy az olvasó ki-be járjon a szereplők fejében, életében. A kristályéjszaka betört kirakatainak és összezúzott házainak szilánkjait idéző töredezettség a könnyed, gyors olvasást nem feltétlenül segíti, a hangulat megélését viszont némileg érzékelteti az által, hogy gyakran épp a legizgalmasabb jeleneteknél szakad meg a személyes történetek láttatása, hogy aztán rögtön egy másik, cseppet sem kényelmesebb élet fonalát kelljen felvenni, miközben az agyunk még azon jár, mi történhet mindeközben az előző szereplővel. Ez a zaklatott, szakadozott elbeszélésmód végül a címben is beígért londoni vonat indulásakor némileg kisimul, hiszen egymásra találnak a nézőpontkarakterek, ám a szakaszosság nem szűnik meg teljesen, csak zakatol előre, egy ismeretlen jövőbe, amely nem kevésbé kiszámítható, mint a hátrahagyott bécsi üldözöttség.

m_w_-clayton-021.jpg

A London (technikailag viszont inkább a holland tengerpart) felé tartó Kindertransportoknak emléket állító kötet számos mellékzöngét is beépít a cselekménybe, mint például a politikailag korrekt és segítségnyújtó döntés mögött meghúzódó, rejtett ellenérzés, a menekültstátusszal járó lemondások, a gyermektelenség és a gyermek iránti vágy különös, fájdalmas kapcsolata, a serdülő fiúkkal szembeni előítéletesség, vagy éppen a konzervativizmus azon megnyilvánulása, amely eredendően "megesett" lánynak tekint minden fiatal nőt, aki karjában néhány hetes csecsemővel érkezik meg az angol partokra. Talán kissé túl sok is mindez egy kötetben, arról nem is szólva, hogy az utazás a biztonságos menedékkel nem ér véget, hiszen amikor az utolsó vonat is kigördül az állomásról, megindul az áradat, amit ma 1939. szeptember 1.-el kezdődően datálunk, és II. világháború címkével jelölünk meg a történelem sodrában. Így válik a még idejében kifutó, de soha meg nem érkező utolsó transzport egy idealista generáció utolsó békés próbálkozásává még az előtt, hogy mindent be nem borítanának a horogkeresztes zászlók.

A könyvet a XXI. század Kiadó jóvoltából olvashattam el. Köszönet érte. 

Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3116478524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása