Immár több, mint három éve elhunyt jelen korunk leghíresebb és legnépszerűbb asztrofizikusa, a csillagászatot, űrkutatást és érintőlegesen a futurológiát közérthető stílusával a mainstreambe emelő Stephen Hawking, amit a világ legokosabb emberei között tartottak számon. Hiánya bár fájó, a helyén támadt űrt lassan betöltik azon kollégái, akiknek művei egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek itthon, és nem csak a természettudományokkal foglalkozók körében. A népszerű és számos magyarra fordított kötettel rendelkező Michio Kaku és Neil deGrasse Tyson mellett 2021-ben az olvasók érdeklődése az izraeli Abraham (Avi) Loeb felé fordul, akinek figyelemfelkeltő, Földönkívüli című kötete az év elejének nagy szenzációja.
2017 októbere izgalmas hónap volt a csillagászok és asztrofizikusok számára, ekkor azonosították ugyanis a Hawaiin lévő PAN-STARRS távcsővel az 'Oumuamua nevű objektumot, ami az első olyan üstökös (legalábbis maradjunk annyiban, hogy hivatalosan üstökös), amely a csillagközi térből érkezett a Naprendszerbe, hogy aztán néhány nap múlván amilyen gyorsan jött, olyan hirtelenséggel távozzon is. Nem is lenne itt semmi egyéb látnivaló, ha az 'Oumuamua néhány tulajdonsága nem keltette volna fel egy kíváncsi tudós, Avi Loeb figyelmét, és az objektummal kapcsolatos kérdések nem indítottak volna el szakmai vitát arról, hogy üstökösnek kell-e tekinteni ezt az égi objektumot, avagy illő lenne alaposabban áttanulmányozni a rendelkezésre álló adatokat. Avi Loeb az utóbbit tette, nem kis kockázatot vállalva ezzel.
Elképzelések az 'Oumuamua valódi formáit illetően
A Földönkívüli fő témája az összegyűjtött információk tudományos vizsgálata, melyhez Loeb a matematika, a fizika, és az ezen tudományokat segítő egyéb területek alapvetéseit használja fel, de hogy ne legyen se túl száraz, se túl zsúfolt a mondanivaló, kellemes és időnként humorosan szórakoztató formában tálalja a szakavatatlan olvasó felé, miért is merültek fel benne kétségek azzal a tudományos közösség által meghatározott ténnyel kapcsolatban, hogy az 'Oumuamua valóban csak egy száguldó szikladarab lett volna. Anélkül, hogy a teljes levezetés és a következtetések sorrendje ismertetésre kerülne, már önmagában elég annyit hangsúlyozni, hogy az "üstökös" üstökösökre hajazó jellemzői eleve nem stimmelnek, és Loeb könyvében végre összefoglalja mindazt, amit az elmúlt években interjúkban, publikációkban és beszélgetésekben már pedzegetett, mégpedig hogy az 'Oumuamua sem a tömegéből és sebességéből, pályaívéből kiszámított formája, Nap körüli irányváltoztatásának módja, más jellemzői miatt nem lehet egyszerű üstökös, hiszen épp, hogy nem viselkedik üstökösként. De hogy jönnek ide a földönkívüliek?
Nos, leginkább sehogy, és némiképp mégis. Ugyanis aki arra számít, hogy Avi Loeb valamiféle idegen világokkal, látogatókkal, kultúrákkal kapcsolatos leleplezéseket készül bemutatni, az csalódni fog. Viszont aki hajlandó átrágni magát a bevezető adatokon, matematikai és fizikai gyorstalpalón, hamar belekóstolhat abba az ekkor már cseppet sem elképzelhetetlen feltevésbe, hogy az 'Oumuamua talán egy idegen civilizáció nem, vagy részben működő "űrszemete", tetszhalott szondája, olyasmi, ami az emberiségnek a Voyager-1 és Voyager-2. Csak sokkal régebb óra utazhat a végtelenben. Bár a tudományos közösség konzervatívabb része előre figyelmeztette Loebet, hogy elmélete alááshatja eddigi munkásságának elismertségét, a kíváncsi kutatót ez nem tántorította el attól, hogy következtetéseit könyvméretűvé duzzassza, és ha már könyv, legyen tartalmas, hiszen akad benne hely még néhány véleménynek "lesz, ami lesz" alapon.
A Földönkívüli ugyanis nem csak arról szól, hogyan nézhetett ki valójában (a fantáziagrafikáktól eltérően) az 'Oumuamua, hanem arról is, milyen nehéz dolga van egy ötletekkel teli, kíváncsi, fiatal kutatónak ma a tudományos világban érvényesülnie akkor, ha rögtön pályája elején nem utasítja el az abszurdnak, komolytalannak, időpocsékolásnak titulált földönkívüli élet kutatásának lehetséges elméleti módjait. Loeb könyvének jókora része sokkal inkább lett felhívás a feltörekvő kutatók felé, amelyben arra kéri őket, hogy merjenek nyitni a konzervatívok által ma még lenézett, díjakkal és támogatásokkal nem vagy ritkán jutalmazott területek felé is. Míg a 20. század közepén menő volt a SETI-vel foglalkozni, addig ma már jobb esetben csak megmosolyognak egy fiatal csillagászt, ha értékes teleszkópidejét földönkívüliek utáni hajszával tölti. Loeb szerint pedig épp egy jókora szemléletváltás az, amire a tudományos közösségnek szüksége lenne ahhoz, hogy merjen kérdéseket feltenni, akkor is, ha bizonytalan a válasz, vagy ha olyan témákba kellene beletúrni, amelyek sokkal inkább kívánkoznak egy Christopher Nolan-filmbe, mintsem a Nature folyóirat aktuális lapszámába.
A Földönkívüli szórakoztató, sokat és nem bosszantó módon magyarázó, a tudomány jövőjével is foglalkozó kötet lett, emléket állítva egy szokatlan találkozásnak, ami talán sokkal többet jelent majd a jövő tudósainak annál, mint amit jelen korunk kutatóinak többsége gondolni vél. Talán az első kapcsolatfelvétel már meg is történt, csak kevésbé látványos és teátrális módon, mint amire számítottunk volna.
A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából olvashattam el. Köszönet érte.
Értékelés: 10/9
