Pótlólagosan olvasni nem szégyen, pláne, ha olyan kortárs magyar művekkel lehet múlatni az időt, amelyek a közelmúlt meghatározó alkotásaiként számos díjat és elismertséget hoztak az alkotók számára. Amíg a vírushelyzet javulására, a nyitásra és a 2021-es év új könyvmegjelenéseire várunk, tekintsünk vissza a kortárs irodalom hazai novellistáinak legjobbjaira, ezzel is fokozva a várakozás izgalmát. 

5. Szántó Péter: A főhős meghal a végén (Kalligram)

Különös, és a valóság által kifejezetten morbiddá változtatott kerettörténet adja a kötetben szereplő novellák apropóját: az elbeszélő és a Halál egyezsége értelmében mindaddig, amíg történeteket sző, az elbeszélő elmenekülhet minden ember végzete, az elmúlás elől. És az elbeszélő mesélni kezd, Hollywood mozicsillagairól, emberi gyarlóságról, hétköznapi hősiességről, esendőségről, elmúlásról, vagy éppen az élet feltétel nélküli imádatáról. Peregnek a lapok és az élettörténetek, akár filmkockák a mozigépész keze nyomán, de hogy mi lesz a vége... tán sejthető. Maga a szerző is úgy távozott közülünk, akár a színész, aki meghajol a darab végén, beteljesítve a szerzeményt, melyet életének végén kötetbe rendezett. 

4. Szvoren Edina: Verseim (Magvető) 

A kortárs magyar irodalom egyik legünnepeltebb novellistáját újraolvasni ill. bepótolni bármikor kiváló alkalom, pláne, ha hétköznapi hangulatképekre, emléktöredékek felfedezésére, apróbb villanásokra vágyunk egy-egy nehezebb olvasmány után. Mintha csak settenkedők lennénk, és belesnénk egy-egy ablakon, hogy éppen egy másik életben mit csinálnak az általunk nem is ismert idegenek, olyanok ezek a novellák. Bepillantások. De amikor lekapcsolják odaát a villanyt, átsurranunk egy másik ablakhoz, és leskelődünk tovább a szomszédaink után, mert mocorog bennünk a vágy, hogy minél többféle életet éljünk, és minél többfélét tapasztaljunk, mielőtt álomra hajtjuk a fejünket. Ilyenek ezek a novellák. Ablakok más életekre.

3. Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető) 

Petri-díj, Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj, Horváth Péter ösztöndíj, Margó-díj... már-már úgy tűnik, nincs az a kategória, amiben Harag Anita ne tudna nyerni. A 33 éves szerző szinte példátlanul menetel előre, nevét és életművét a jövő középiskolásai tanulni fogják majd, és ami a legfurcsább, hogy ennek az életműnek legnagyobb része még előtte áll. 
Aki még nem olvasta, feltétlen pótolja az Évszakhoz képest hűvösebb című debütáló kötetet, amelynek novellái ismerősen hétköznapi, de váratlan hirtelenséggel ránk zúduló helyzetekben lévő elbeszélőket vonultatnak fel, csupa olyan szituációban megjáratva őket, amely próbára teszi az emberi lelket, a találékonyságot, és a kreativitást. A váratlan szituációkhoz illeszkedő nyelvezet nem hagy kétséget afelől, hogy ez most nem az elmélyedés, hanem a cselekvés ideje, nincsenek magasztos bevezetők, oldalakon át tartó külső- és belső ábrázolások, a mondatok letisztultak és pőrék, tömörek és nehezek. Akárcsak az életben maradás. Vagy az elmúlás. Vagy bármi, ami ezeken túlmutat.  

2. Bodor Ádám: Sehol (Magvető)

Hét novella, hét tájkép, hét váratlan esemény, amelyre nem lehet eléggé felkészülni. Mellbevágó történetek olyan, ismeretlen területekről, amelyekről még senki sem halott, ahol még senki sem járt, olyanokról, akiknek ez az otthona, a végzete, a keresztje. Túldíszítettség helyett tompa egyszerűség, túlírás helyett inkább szótlan cselekvés jellemzi a magyar Hemingwayként is emlegetett szerzőt. Kézen fog, és átvisz az ismeretlenség ösvényein, miközben jó idegenvezetőként elmondja, amiről tudni és olvasni érdemes.  

1. Tóth Krisztina: Fehér farkas (Magvető)

Amennyiben Harag Anitát tekintjük a kortárs irodalom trónörökös hercegnőjének, csak Tóth Krisztina lehet az, aki a regnáló királynő pozícióját betöltheti. 
Korunk valóságának novellái a hatalomról, alárendeltségről, kirekesztettségről, titkokról szólnak, hősei akár mi is lehetnénk (vagy tán mi is vagyunk azok). Lényegről beszélő, lényegre vágyó írásai ledobták magukról a felvezetés nyűgjét, nincs ráhangolódás, csak a mély víz, amelyben úsznunk kell a következő partig. A valóság keserédes arcát, a küzdés szenvedéseit nem palástolja semmi, az üzenet mindig tiszta és érthető. Nincs lélekápolás, nincs vigasztalás, csak ösztönök vannak, túlélő üzemmód, és a velünk élő idegen, ami ott mocorog már tudatunk mélyén, várva, hogy kinyissuk előtte az ajtót.