Könyvkritika: Sarah J. Maas: Föld és vér háza (Crescent City 1.) (2020)
2021. január 28. írta: chipolino

Könyvkritika: Sarah J. Maas: Föld és vér háza (Crescent City 1.) (2020)

„Szeretettel bármi lehetséges”

6925576_5.jpg

Mindenki ezt a könyvet olvassa most. Ezt a könyvet, amely 2020-ban megnyerte a Goodreads Choice Awards Fantasy kategóriáját, és amely csak pár hete jelent meg itthon, a jelenlegi állapot szerint mégis 425 olvasásnál és 96%-nál tart molyon. Hibátlan könyv? Jaj, nem, messze nem. Jó könyv? Én imádtam. Hosszú listát írtam arról, mik azok, amik bosszantottak az olvasása során, aztán az utolsó 100 oldalnál kidobtam a kukába. A rajongója lettem, és arra biztatok mindenkit, hogy adjon neki egy esélyt, ne vegye el a kedvét a terjedelme, és főleg ne adja fel az olvasást 800 oldalig. Onnan indul be igazán a buli, és olyan élményt ad, hogy az ember egyszerre sír és nevet, megdöbben és elérzékenyül, és legszívesebben máris olvasná a folytatást.

A kötet fülszövege elspoilerezi az első kb. 200 oldalt, szerintem az olvasó most kifejezetten jobban jár, ha nem olvassa el. Spoilerek nélkül: a történet főszereplője Bryce Quinlan, a 23 éves féltündér, aki egy régiségkereskedésben dolgozik. A fiatalok bulival és gondtalansággal teli életét éli, míg egy szörnyű tragédia fenekestül felforgatja az életét. Két évvel később Bryce-nak részt kell vennie egy nyomozásban, amelyhez segítőtársként Hunt Athalart kapja, a hírhedt bukott angyalt, a Halál Árnyékát. Mindkettejük célja, hogy a nyomozás sikeres legyen, ám mintha minden titkot egy újabb övezne. Ahogy közelednek a megoldáshoz, egyre mélyebbre merülnek a rejtélyekben, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Őszinte leszek, a könyv több szempontból is szinte kéri a pofont. Az első pár száz oldal cselekménye valójában kb. 3 mondatban összefoglalható, ennyire túlírt regénnyel én rég találkoztam. A dinamikája az utolsó kb. 200 oldalra szedi csak össze magát (akkor viszont rendesen hasít). A másik, hogy minden szereplő (még a legkisebb mellékszereplők is) gyönyörű, és mindenkinek az első gondolata a másikról a szex. Ez egy idő után azért elég vicces. (Soft pornó fantasy, ha eddig nem volt ilyen műfaj, most megszületett.) Biztos én vagyok rosszul összerakva, de huszonéves koromban a munkahelyemen én nem így működtem (most sem), és bulik alkalmával sem szexeltem soha a mosdóban (shame on me), és nem is drogoztam. A kötet drogokkal kapcsolatos attitűdje egyébként számomra elfogadhatatlan – a drogozás nem menő, sokkal komolyabb következményei lehetnek, mint amiről itt egyáltalán említés esik, és itt lép be a képbe az írói felelősség: Sarah J. Maast rengetegen olvassák, főleg fiatalok. Igen, egy író legyen bátor, és ne a közönség elvárásait kövesse, de miért, ó vajh miért nem lett volna elegendő, ha Bryce mondjuk vodkázik?

Bryce egyébként jó pár száz oldalig nem csak Huntot, hanem engem is halálra idegesített. Volt honnan karakterfejlődni, szó se róla, de a végére remekül sikerült, nagyon szép az íve, ahogy előbújik a gubójából, és végül szárnyalni kezd. És itt a könyv egyik legnagyobb ereje: a karakterek. Amíg bosszankodtam olvasás közben, végig azon gondolkoztam, miért működik mégis, mivel éri el Sarah J. Maas, hogy az olvasó még álmában is az ő világában, az ő karakterei között jár. Arra jutottam, hogy egyszerűen kiérezni a lapokról, hogy imádja a szereplőit. Őszinte szeretet és hit övezi őket, nagyon egyediek és életszerűek. Az emberi (tündéri, angyali stb.) kapcsolatok megjelenítése remek, a szereplők közti dinamika olyan életszagú, mintha itt ülnének a másik szobában. Imádtam Danikát, Lehabaht és persze Huntot, de a legnagyobb kedvenc Ruhn lett. És annak ellenére, hogy szerintem csak ő nem jött rá már a legelején, ki is a rejtélyes gyógyboszorkány, nagyon shippelem őket.

A karakterek mellett a világépítés is csodás, én borzasztóan örültem a rengeteg mitológiai utalásnak (a skandinávtól kezdve az egyiptomin át a rómaiig minden van itt). Nagyon érdekes, ahogy az ősi, mágikus és a mai modern technika és életvitel találkozik. Midgard egy szörnyen felszínes világ, ahol mindenkinek a származása és a kinézete határozza meg az értékét, ráadásul nagyon erős hierarchia működik, amin változtatni szinte lehetetlennek tűnik. Bár ahogy az epilógusban Aidas mondja, „csak most kezd izgalmassá válni”. A könyv üzenete szép: a barátság és a szeretet ereje, az önfeláldozás hatalma, a jó győzedelmeskedése. Vannak a kötetben előre kitalálható csavarok és logikátlanság, de én a Harry Pottert sem azért szeretem, mert olyan bazira logikus. A Föld és vér háza lenyűgöző olvasásélményt nyújt: én csak nyeltem a könnyeimet a tűzijátékszerű, katarzisos befejezésen. És az ilyen élmények miatt érdemes regényeket olvasni.

 

10/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8016401638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása