Könyvkritika: Varró Dániel: Diótörő (2020)
2021. január 11. írta: chipolino

Könyvkritika: Varró Dániel: Diótörő (2020)

„(…) s titokban rákacsint a bábu (…)”

varrod_diotoro_72dpi-1.jpg

Be kell vallanom, nem igazán szeretem a Diótörőt. Gyerekként is inkább ijesztett a színpadon, mint hogy tetszett volna, és ez máig kitart, szerintem nagyon furcsa és valami ősi módon rémisztő a diótörő figura. Varró Dánielt viszont nagyon szeretem. Nem rajongok minden munkájáért feltétel nélkül, de mindent hamar elolvasok, ami megjelenik tőle, főleg a gyerekkönyveit. Így most kicsit gondban voltam, hogy kell-e ez nekem, és végül Boldizsár Ildikó győzött meg, aki így kezdi az ajánlóját: „Mindezidáig nem szerettem ezt a mesét.” Tovább nem is olvastam, kézbe vettem a kötetet, és nagyon jó élmény volt. Varró Dániel átirata úgy tolja el az eredeti történet hangsúlyait, hogy egy sokkal karácsonyibb, sokkal vidámabb mese kerekedik belőle, amit (az eredetivel ellentétben) bátran lehet gyerekek kezébe is adni.

Az alaptörténet E. T. A. Hoffmann meséje (A diótörő és az egérkirály, 1816), ezt azonban azóta már rengetegen átdolgozták (pl. Csajkovszkij balettja, 1892), felhasználták, csűrték-csavarták. Varró Dániel eredetileg 2005-ben alkotta meg a saját változatát (Dió Stúdió), amelyet Odegnál Róbert illusztrált. A mostani, Jelenkor Kiadó által megjelentetett könyvnek Szegedi Katalin az illusztrátora, akinek a rajzai klasszikus szépségű mesekönyvet eredményeztek. A történet egy német polgári család karácsonyestéjét meséli el a Diótörővel és Marikával, mesével és álommal a mesében: az egerek és emberek harcával. „Van benne királynő, király is, / egy királylány meg egy rivális / egércsalád, // ami mindent mohón befaldos, / s egy egérboszorkány, ki sajnos / elég csalárd. // Mi az a nagy veszély, mi leskel? / S ki az a délceg óramester, / ki színre lép?” Megtudjuk, ha elolvassuk a mesét.

Több értékelésben is láttam, hogy az olvasók keverik ezt a történetet Andersen A rendíthetetlen ólomkatona című meséjével, és rá kellett jönnöm, hogy egyes pontokon nekem is kissé összefolyt eddig a kettő. Ezért is volt jó felolvasnom ezt a Varró Dániel-féle átiratot, miközben újra és újra rácsodálkoztam Hoffmann elképesztő fantáziájára és Varró Dániel zseniális verselési technikájára. Emellett itt nagyon jó helyre kerültek a hangsúlyok is, sokkal inkább gyerekmese ez, mint az eredeti. Az erőszak ábrázolása a népmesékéhez hasonlóan kevéssé reális, a történet arányai jók, a cselekményvezetés pörgős. Egyrészt a mese fél pillanatig nem unalmas, másrészt nem akadunk fenn olyan apróságokon, hogy az egérkirálynak hét feje van, ez itt szépen belesimul a mesevilágba.

A versformák váltakozása nem ötletszerű, hanem remekül kirajzolják valóság és mese, mese és álom határait (még ha természetesen kicsit össze is mosódik minden). Jó élmény felolvasni, tele van szójátékokkal, kikacsintásokkal és humorral. Úgy kellett ez a Varró Dániel-féle humor, elevenség és derű ebbe a történetbe, mint egy falat kenyér: még a komor, bizarr hangulatú események is megfűszereződnek, kevésbé karcolják a lelket.

A Diótörő az én felfogásomban egy mágikus realista történet, aminek az abszurditásából, varázslatos elemeiből Varró Dániel átírása úgy őrizte meg a lehető legtöbbet, hogy közben közelebb hozza az olvasót a történethez. Nem taszít, nem kelt rossz érzést, hanem megnyugtató feloldást ad. Szegedi Katalin illusztrációit én különösebben nem szeretem, de ebben a kötetben nagyon szépen egyensúlyoznak az álomvilág és a realista megjelenítés között. (A diótörő figurája nekem továbbra is nagyon ijesztő, sajnálom, nem tehetek róla.) Ebben az átírásban az egész mese tele van játékossággal és élettel: gyerekeknek mindenképpen ezt a változatot érdemes felolvasni, és még a szülő is szép élménnyel lesz gazdagabb.

 

9/10

A kötetet a Jelenkor Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr616378322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása