Kozma Ani tatai szerző, ráadásul gyermekirodalmi szerző, így nem volt kérdés, hogy ahogy megláttam molyon és egy tatai csoportban a készülő köteteit, megkerestem. Ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a két könyvet (Jakabot fizikai, Marcipánt digitális formában). Korosztályi besorolást nem láttam rajtuk, de mind a kettő célcsoportja leginkább az óvodások és a kisiskolások.
Szerzői kiadásokról van szó, amikhez az ember azért legtöbbször félve nyúl. A Marcipán kutya kalandjai nekem nagyon kellemes élmény volt, mind tartalmilag, mind kivitelezésében igényes, szép kiadványt olvashatunk. A kötet négy rövidke történetet tartalmaz, amelyek főszereplője Marcipán, az árva kiskutya. Egy cukrászda előtt talál rá Epres Martin és a szülei, akik befogadják, és Marcipán nem csak új otthonra lel, de barátokat is szerez, és különféle kalandok esnek meg vele.
A kötet kialakítása nagyon szép. Gácsi Krisztián rajzai bájosak és aranyosak, általában a laptükör nagy részét elfoglalják, így azoknak a kicsiknek is élményt nyújt sokáig nézegetni őket, akiknek a szüleik olvassák fel a meséket. Nekem kicsit a Disney-féle ábrázolást juttatták eszembe, mindenesetre az ember- és állatkarakterek is modernek és cukik. Kozma Ani szövege nagyon egyszerű és kedves. Szerintem óvodás korosztályban jól eltalált a mondathosszúság és a szóhasználat, felnőttként kicsit sok a redundancia és a cukiságfaktor (becézések, kicsinyítő képzők stb.), de a gyerekek a célközönség, nekik meg szerintem nincs ilyen problémájuk.
A történetek kedvesek és szeretetteljesek, az egész kötet végtelenül pozitív. A kalandok felépítése klasszikus, a bonyodalmat mindig megnyugtatóan követi a megoldás. Nekem egyedül az okozott egy kis zavart, hogy Marcipán az első és a második történet között egyszer csak antropomorfizálódik. Az első mesében még abszolút kutya, aki ólban alszik, és minden tekintetben kutyaként viselkedik, a második mesében viszont már beszélget Martinnal, a játszótéren hintázik, és homokvárat épít. Itt egyébként (szintén antropomorf) barátokat is szerez, egy cica, egy bárány és egy nyuszi személyében. A kalandok olyan hétköznapi eseményeket mutatnak meg, amelyek minden kisgyerekkel előfordulhatnak, és ebben rejlik a kötet ereje: a szereplők és a helyzetek könnyen azonosulhatók, és ha történik is valami rossz, nagyon hamar visszaáll a világ rendje.
A Jakab, a lúd tatai kalandjai nem mesekönyv, hanem olyan útikönyv, amelyben egy, a tatai Öreg-tóra érkező vadlúd barangolja be Tatát, és mutatja meg a város nevezetességeit. Emiatt a kötet nagyon specifikus, és talán tataiként a legjobb élmény kézbe venni, hiszen valószínűleg mindenki szeret a lakóhelyéről, az általa ismert és szeretett látnivalókról olvasni. A történet szerint Jakab ebben az évben is megérkezik Skandináviából, és most már elég nagy, hogy körbejárja a várost. Az Öreg-tótól indul, és egy kört téve végül a tavon is fejezi be kirándulását az Építők parkjának nagy játszóterén.
A kötet Tata tizenegy helyszínét mutatja be, egyszerű, gyerekeknek szánt nyelvezettel. Tarr Andrea rajzai aranyosak, Kozma Ani pedig igyekszik a műfaj határain belül valóban a gyerekekhez szólni, és az ötlet, hogy egy lúd szemszögéből mutassa be a várost, nagyon jó. A kivitelezés viszont számomra néhány ponton kicsit döcög. Egyrészt a kötet tele van elkerülhető és nagyon sajnálatos helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal, ami az olvasás élményét igencsak rontja. Ezt jeleztem a szerzőnek, és remélem, hogy Jakab kap majd egy méltóbb szerkesztőt és korrektort, mert a mostani botrányos (csak példaképp, hogy nem a levegőbe beszélek és szőrszálhasogatok: „A műromokon átfolyó Kis-források és a Kék-forrás elfolyó vize a Malom-patak, Kristály uszoda után vízimalmok sorát hajtotta, az úgynevezett Malom-patak.”). Ez nem a szerző hibája, hanem azé, aki szerkesztőként ilyen csapnivaló munkát végzett.
A nyelviségén túl a kötet nézőponthasználatával sem vagyok maradéktalanul megelégedve. Jakabot a legtöbb helyen sérülésmentesen ki lehetne cserélni Mari nénire, Pistikére vagy Anyára, pedig rengeteg lehetőséget rejt magában, ha valaki madártávlatból, felülről nézi egy város nevezetességeit. Az viszont nagyon pozitív, hogy sok helyet bejár, és felhívja a figyelmet a rejtettebb szépségekre is. Szerintem lehetett volna több a gyerekek számára érdekes helyszín és kevesebb a történelmi adat (ezek a nem történelmi érdeklődésű gyerekeket és felnőtteket szerintem untatják), és kicsit több az olyan jellegű információ, hogy hol mit lehet gyerekként csinálni (felmászni a várromokra, kisvasutazni, kacsákat etetni a Csekén stb.). A kötet informatív és én rengeteg potenciált látok benne; ha esetleg lesz folytatása vagy második kiadása, én örülnék egy kicsit több „lúdságnak” és „gyerekségnek”, és kevesebb adatnak. Az ötlet egyedi és formabontó, Kozma Ani pedig nagyon kedvesen ír, és kiérezni a lapokról a Tata iránti szeretetét. Én ezúton kívánok neki minden jót a további íráshoz, hiszen a legfontosabb, a szív megvan ezekben a kötetekben.
9/10, 6/10
A köteteket a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
