A Magvető Kiadó két gyermekirodalmi újdonságát olvastuk (illetve olvastam fel) most, és ugyan a Kiadó fő profilja inkább a felnőtt szépirodalom, én mindig nagy elvárásokkal veszem kézbe a gyermekeknek szóló kiadványaikat is. Grecsó Krisztián gyermekverses kötete igazi meglepetés, az eddigi írásai után nagyon kíváncsi voltam, hogyan szól a gyerekekhez. Boldizsár Ildikó mesekönyvének pedig szimplán csak nagyon örültem; nem volt kérdés, hogy a szokott magas színvonalú, értékes történetet fogunk olvasni. Korosztályi besorolást nem láttam a könyveken, én leginkább ovisoknak ajánlanám mindkettőt.

Grecsó Krisztiánnal pályáját én a Pletykaanyu óta (tehát jó rég óta…) követem, és úgy gondolom, jót tesznek neki az évek és a tapasztalat, egyre jobban ír. A Harminc év napsütés a kedvencem tőle, azt viszont be kell vallanom, hogy verseit még nem olvastam, és egyelőre nem is tervezem, nekem ő alapvetően prózásként van meg. Érdekes jelenség, hogy amint egy költőnek-írónak gyermeke születik, sokan úgy érzik, a gyermekirodalommal is meg kell próbálkozniuk. Ez teljesen érthető, hiszen az ember önkéntelenül is versel, mondókázik, mesél a gyermekének, más kérdés, hogy olyan színvonalon-e, amit érdemes kiadni. Fenntartom, hogy a gyermekirodalom teljesen más, mint a felnőtt, teljesen más kompetenciát, más „nyelvet” kíván meg, ezért egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jó íróból jó gyermekíró is lesz. Grecsó Krisztiánnál a nagy név adott, így a kötetet valószínűleg sokan meg fogják venni, a siker ezen része garantált, azt meg majd a célközönség (a gyerekek) eldönti, hogy tetszenek-e nekik ezek versek.

A verseket a szerző kislánya, Hanna ihlette, és egy átlagos család mindennapjai, ünnepei, a családi élet eseményei bontakoznak ki a kötet lapjain, 5 ciklusba szervezve. A hátoldalon azt olvassuk, „az élet csecsemő-szemmagasságból”, de vannak itt azért nagyobbakról szóló versek is. Az illusztrációkat Baranyai (b) András készítette, akinek a rajzait én nem kedvelem különösebben, de ebben a kötetben van néhány nagyon jól eltalált, a kedvencem az, amelyiken Hanna Grecsó Krisztián nyakában ül. A versek számomra ingadozó színvonalúak voltak (de tegyük hozzá, hogy szerintem nagyon, nagyon nehéz dolga van annak, aki Varró Dániel után gyermekverset szeretne írni). Ebben a kötetben nem találtam olyan verset, ami megragadt volna a fejemben, de mind bájos és kellemes volt.

Az érintett témák fontosak, és minden gyermek életében meghatározóak, az elbeszélésmód kedves és szeretetteljes. A versek nyelvezete néhol nekem kicsit elcsúszottnak tűnt, és több olyan szót is találtam, amely szerintem korosztályban nem megfelelő. Emellett én ugye felolvastam mindet, és így kicsit sok volt az egy kaptafára épülő, ugyanolyan versforma, illetve volt néhány sor, aminek többször neki kellett futnom, mert ritmizálva felolvasva nagyon sántított, pl.: „A karácsony ahhoz jön el, ki nagyon tud szeretni / És tudja, hogy milyen jó dolog is szeretve lenni.” – nekem itt a „doLOG is” nagyon fura volt. Ezeket az apróságokat leszámítva egy nagyon aranyos, a gyerekeket érzelmileg bevonni tudó kötet lett ez, néhol egészen megható pillanatokkal.

Boldizsár Ildikó neve nekem egyet jelent a minőséggel és igényességgel (az előző Magvető Kiadós, általa szerkesztett Mesék a csodakertről mesegyűjteményről kritika itt). A Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút először is meseszép kiadvány. Nagy alakú, színes, ráadásul nem vízszintesen, oldalra, hanem függőlegesen, felfelé lapozódik. Ez a megoldás szépen rájátszik a kötetben oly fontos fametaforára, és így tudnak igazán teret nyerni és kiteljesedni Rofusz Kinga csodás rajzai is.

A mese egy kút és egy tölgyfa kapcsolatáról, szimbiózisáról szól, akik sok-sok éve élnek egymás mellett. A kút inni ad a szomjas állatoknak és vándoroknak, a tölgyfa pedig árnyékot nyújt, ha megpihennének. Egy napon azonban a kút vize apadni kezd, ami nem csak az állatokat és embereket, hanem a tölgyfát is veszélybe sodorja. A kút és a tölgyfa együtt próbálnak megoldást találni, és a közös cél kitartóvá és erőssé teszi őket.

A mese nyelvezete gyönyörű, élvezet volt felolvasni. Minden mondatába szinte bele lehet feküdni, mint egy puha ágyba. Egyszerű, a gyerekek számára is könnyen befogadható, mégsem lebutított, hanem szépre csiszolt, sallangmentes. A cselekmény egyáltalán nem kiszámítható, én izgatottan vártam, hogy megtudjam, miért apadt el a víz, és mégis mi a megoldás. A dinamikája is jó, végig fenntartja a figyelmet, és a rövidsége ellenére a mondanivalója is nagyon rétegzett. A hátoldalon azt olvassuk, hogy „a belső erőforrások megtalálásáról szól”, emellett pedig kitartásról, összefogásról, arról, hogyan kérjünk és nyújtsunk segítséget, és hogy próbálkozzunk. Próbáljuk meg akkor is, ha lehetetlennek tűnik. Szép, klasszikus mesekönyv, nekem nagy élmény volt elmerülni benne.

8/10; 10/10

A köteteket a Magvető Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.