Könyvkritika: Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz (2020)
2020. november 24. írta: chipolino

Könyvkritika: Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz (2020)

„A történetek megváltoztak, kedves fiam.”

erin_morgenstern_ejszakai_cirkusz_b1_300dpi.jpg

Régi adósságot törlesztettem most, mert anno én sem vettem meg az Éjszakai cirkusz előző kiadását, és mikorra észbe kaptam, már szinte beszerezhetetlenné vált a kötet. Az Agave Kiadó sokunk álmát valósította meg azzal, hogy újra kiadta az eredetileg 2011-ben megjelent könyvet, ráadásul ennyire igényes, gyönyörű kivitelben. A cirkusz hálás téma: hatalmas teret enged a fantázia szárnyalásának, és ha ehhez még jó történet is társul, egy nagyon szórakoztató és varázslatos élményben lehet része az olvasónak.

„A cirkusz váratlanul érkezik.” Le Cirque des Rêves, azaz ’Az álmok cirkusza’. 1886-ban járunk, amikor egy rejtélyes utazócirkuszból hatalmas szenzáció lesz. A cirkusz minden szempontból különleges: csak éjjel van nyitva, a fekete és a fehér színeket használja, és nem egy nagy sátorból áll, hanem labirintusszerűen sátrak és a közöttük megbújó látványosságok sorából. Ugyan megtalálhatók benne a „hagyományos” cirkuszi elemek (akrobaták, állatos mutatványok, kígyóember stb.), néhány sátor jóval többet kínál: felhőkön ugrálást, jégszobrokat, Kívánságfát. A cirkusz és a történet középpontjában Celia és Marco, két mágus áll, akiknek kisgyermekkorukban összefonták a sorsát: le kell győzniük a másikat.

Mint mondtam, a cirkusz hálás téma. Erin Morgenstern pedig ebben igazán jó: lenyűgözően teremt atmoszférát. Celia és Marco varázslatai, amelyekkel újabb és újabb sátrakat adnak hozzá a cirkuszhoz, mind egy-egy óda a fantáziához. A világépítés gyönyörű és mágikus; az ember csak ámul, ahogy olvasás közben képletesen belép egy-egy sátorba. Megmozgatja a képzelőerőt: mindenki elgondolkodhat, hogy a saját sátrába mit varázsolna, ha bármit megtehetne (gyerekeknek is milyen jó játék lehetne, elképzelni és lerajzolni a saját sátrukat). Emellett persze mindenki választhat kedvencet is; azt hiszem, nekem a Kívánságfa és a palackba zárt történetek sátra lett az. (Van egyébként egy internetes teszt, ott is a Kívánságfa jött ki nekem.)

A legnagyobb bajom a regénnyel, hogy a cselekmény nekem némiképp egyszerű és felületes. Ez a könyv érzésekből, benyomásokból és hangulatokból építkezik, ezekben valóban nagyon erős és szép. A karakterekről azonban nem tudunk meg sokat, és számomra az sem teljesen világos, hogy Marco és Celia miért nem próbál meg a cirkuszban együtt lenni, miért próbálnak menekülni, megszakítani a dolgot (hiszen arról kiderül, hogy lehetetlen). Tök jól eléldegélhetnének ott együtt, míg egyikük egy szép, boldog és hosszú élet után végül elmegy (ha már ennek kell a párbaj végének lenni, ami szerintem amúgy csak a résztvevőknek nem volt teljesen egyértelmű már a legelején).

Emellett nagyon fájt olvasni, ahogy Prospero Celiával bánt; a gyermekbántalmazás minden formája elfogadhatatlan számomra, a fizikai erőszak pedig apa-lánya viszonyban megbocsáthatatlan. Sokkal-sokkal többet szerettem volna olvasni Celia karakteréről, hogy hogyan tudja feldolgozni a gyerekkorát, hogyan képes teljes életet élni ilyen csomaggal. Persze az is érdekes volt, hogy milyen varázslatokat talál ki, de engem az ember jobban érdekelt volna, mint a körítés.

Nagyon érdekes volt a cirkusz rajongóinak, a rêveur-öknek a szemén keresztül látni a cirkusz csodáit. Erin Morgenstern azt mutatja meg, milyen hatással lehet valakinek az életére egy varázslatos élmény, és ezt nyugodtan lehet tágan értelmezni. Akár egy utazás, akár egy remek könyv vagy film stb., ez mind-mind kiszakítja az embert a megszokott hétköznapokból, a legnagyobb élmények pedig életünk végéig velünk maradnak, és formálják a lelkünket, a világlátásunkat, a személyiségünket.

A karakterek közül a két „öreg”, Prospero és Alexander engem ennél jóval mélyebben érdekelt volna. Kettejük örökké tartó versengése nagyon emlékeztet Doctor Parnassus és Mr. Nick kettősére (s lám, ott is a képzelet birodalmába teszünk utazást), egyfajta Faust és Mephisto ők, akik a tanítványaik révén csapnak össze. (Ez egyébként nekem morális szürke zóna, mások életével játszani, beleártani magunkat egy cirkusznyi ember sorsába… aminek persze meg is lesz az ára, bár messze nem akkora súllyal, amekkorát szerintem érdemelt volna.) Érdekes még az ikerpár tagjai közül Dixi képessége, aki szintén jóval nagyobb figyelmet érdemelt volna, hiszen történetek nélkül nagyon sivár lenne az életünk. Jelentőségteljes és megható, ahogy Alexander végül egy történetet kér tőle, és ahogy Dixi mesélni kezd: „A cirkusz váratlanul érkezik.”

 

8/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5116293316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása